HCK-OAGB 9. forduló versenybeszámoló – Battaring

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság (OAGB) és a Hobby Cart Kupa (HCK) 2019-es szezonjának kilencedik fordulója a Battaringen került megrendezésre augusztus 31-én és szeptember 1-én, ahol az ország leggyorsabb gokartosai mérték össze tudásukat.

Prágai Erwin

Battaring_Prágai Erwin_KARTING365
HCK 4-es kategória: Prágai Erwin 1. helyezett

Augusztus 31-én Százhalombattán, a Battaringen rendezték meg a HCK 9. futamát. Előzetesen a pályán két héttel ezelőtt rendezték meg a Summer Cup elnevezésű versenyt, ami alapján bizakodva vártam a mostani futamot, mert a tempóm jó volt ott is, és a pénteki szabadedzéseken is.

Szombaton kicsit későn értem ki a helyszínre, emiatt a szabadedzésekkel kicsit túlvállaltam magam, és elfáradtam az időmérőre.

Sajnos nem tudtam egy hibátlan kört sem menni, a géppel sem igazán szoktam össze, ennek ellenére nem volt rossz az időm, de éreztem, hogy kis szerencsével ez fogható lesz másoknak. Érzésem beigazolódott, a velem a bajnokságban szoros csatában lévő Kovács Tomi 0.010 másodperccel beugrott elém, de szerencsére a második helyet sikerült megtartani.

A futamot így a második helyről kezdhettem meg, ami adott némi okot a bizakodásra, és szerencsére sikerült jó kartot húznom. Már a szabadedzések alatt figyeltem a versenytársakat, hogy ha úgy alakulna a futam, kit hol lenne érdemes megpróbálni előzni, hol veszi túl szélesen az íveket, ki hol támadható.

Az első pár körben figyeltem az előttem autózó íveit, míg azért hátra is figyelnem kellett. Amikor megtaláltam az általam legoptimálisabbnak vélt előzési pontot, előkészítve a megelőző pár kanyarban a támadást végül sikerült beszúrnom a géppel, átvenni a vezetést, és a futamot megnyerni.

Pataki Gábor

Battaring_Pataki Gábor_KARTING365
OAGB SuperGP kategória: Pataki Gábor 2. helyezett

Battaring mindig is közel állt hozzám, szeretem a különleges vonalvezetését, illetve általában a sikerek sem maradtak itt el.

Az edzések jól mentek, ezt a tempót át tudtam vinni az időmérőre is, egyedül a 4-es kategóriában volt egy hibám, ami vélhetően egy pozíció veszteséget jelentett. A végeredmény így mindhárom kategóriában egy második rajthely lett.

A 3-as kategória izgalmas versenyt hozott, Gaál Andrist folyamatosan szorongattam, de mivel hátra is figyelnem kellett, kevés igazán jó előzési lehetőségem adódott, így inkább a biztos második helyre törekedtem, ami végül összejött. A 4-es kategória eseménymentes volt, teljesen zavartalanul köröztem, simán behoztam a gépet a második helyre. A SuperGP-ben szintén Gaál Andrist kergettem hosszú körökön keresztül, a 3 kötelező boxkiállást ügyesebben megcsinálta, így az utolsó néhány körre már nem maradt támadási lehetőségem, itt is egy második hely lett a végeredmény.

Ugyan mindannyian győzni érkezünk egy-egy versenyre, nagyon értékes pontokat szereztem a bajnokság szempontjából mindegyik kategóriában, úgyhogy összességében elégedett lehetek.

Pintér Krisztián

Battaring_Pintér Krisztián_KARTING365
OAGB 1-es kategória: Pintér Krisztián 3. helyezett

A pálya minősége miatt nem a kedvenc helyszínemre látogattunk ezen a hétvégén. Az utolsó 4 fordulóra úgy döntöttem, hogy elengedem a 3-as kategóriát és visszatérek picit „nosztalgiázni” a súly nélküli gokartozáshoz az 1-es kategóriába. Tét nélküli fun versenyre vágytam.

Az 1-es kategóriában kezdtünk, ahol sikerült a 3. helyre időmérőznöm. Izgalmas futam volt, végig tudtam támadni az előttem haladót, de sajnos kimondott előzési pozícióba nem sikerült kerülnöm. Közben hátra is kellett figyelnem, mert Zozó beért minket, de a célvonalig nem változott a sorrend, maradt a dobogó legalsó foka aminek természetesen örültem.

A 2-es kategóriában a negyedik helyről indultam neki a futamnak, ami eléggé hektikusra sikerült… Az utolsó előtti helyről előre törő kolléga nem éppen szabályos módon hajtotta végre az előzési manővereit, aminek köszönhetően eléggé feszült volt a légkör a pályán!

Engem kétszer is csak szabálytalan módon tudott megelőzni. Ment a csetepaté végig az egész futamon, többszöri oda-vissza előzés ellenére csak a 4. helyen értem célba. Ez azonban nem a hivatalos végeredmény volt, mert többen is óvtak a futam végén. A videózások után győzött az igazság és ha kisebb szerencsével is, de a 4.-ről a 2. helyre ugorhattam fel és ez már az official eredmény.

Összességében nagyon elégedett lehetek és így nőtt az esélyem az összetett 3. hely megszerzésére a bajnokság végén.

Találkozunk Kulcson az egyik kedvenc helyszínemen!

Támba Zoltán

Battaring_Támba Zoltán_KARTING365
Támba Zoltán, OAGB Endurance

Több mint egy hónap telt el két futam között és én is pihenéssel és gokartmentesen töltöttem ezt az időt, így már vártam, hogy elérkezzen ez a hétvége. Alapból szeretem ezt a pályát, főleg ebben az irányban és az edzések sem mentek rosszul.

Az időmérőm megint felemás sikerrel zárult, de már egészen hozzászoktam ehhez :). A 85 kg-os kategóriában nem csak úgy éreztem, hogy lassúak voltak a körök, hanem az időeredmény is ezt mutatta. Így csak a 7. helyet sikerült megszereznem. A 75 kg-os kategóriában már egészen más volt a helyzet. Jónak éreztem a körömet és az is lett. Első hely 0,018 másodperc előnnyel. Hurrá :).

Az első futam a 85-ös kat volt. Egész jó kis géppel indultam neki a versenynek és folyamatosan támadtam ez előttem lévőket. Nem akartam olyan agresszív lenni, inkább kivárásra játszottam. Ez be is jött és 2 pozíciót sikerült előbbre jönnöm, így az 5. helyen értem célba, aminek még örültem is :). Jött a 75-ös kategória. Első helyről gondoltam mi baj lehet…hát, lett, nem is kicsi :D. A gokartom feltehetően a nagy hőség miatt nem igazán akart menni és folyamatosan szenvedtem vele. Körről körre egyre rosszabb volt. Nem tudtam védeni a pozíciókat és már kb. az 5. helyen voltam, mikor teljesen megállt a gépezet és kiestem a versenyről. Így lettem én elsőből az utolsó :). Technikai sport, ez van, de akkor is a …:).

Elég sok energiát kivett ez a hőség és az adrenalin, de még várt ránk egy csapatverseny is. Időmérőn valamiért nem hoztuk az előzetesen elvárt eredményt, így a mezőny végéről vártuk a rajtot. Hosszú volt a verseny és folyamatosan zárkóztunk fel. A végén még az eső is megbolygatta a szálakat, így a 4. helyen értünk célba, ami olyan 3,6 lett Csernobilosan :).

Összességében jól éreztem magam a hétvégén és ez a lényeg, az eredmény már másodlagos… Dehogyis, mindig mindenki nyerni akar! 🙂

Varga Zsolt

Battaring_Varga Zsolt_KARTING365
Varga Zsolt, OAGB Endurance

Az év hátra lévő részében az endu szereplésre fordítok több időt, így volt ez most is. Frissen vágtam neki az edzéseknek, sikerült a tempót már a második edzésre összerakni. Az időmérő szorosan alakult, de nem csüggedtünk, tudtuk, hogy hosszú lesz a verseny.

Meg kell jegyezni, nagyon jól teljesített minden csapat, okoztak meglepetéseket, nem volt egyszerű egy etap sem. Letudtuk a nehezebb etapokat, a végére maradtak a könnyebb etapok, mármint súlyban. De az utolsó előtti etap végére megjött az eső, fokozatosan erősödött és én az utolsó etapra már esős pályára hajtottam fel. Nagyon vártam és talán egy full esős versenynek jobban örültem volna, de végül csak belenyaltunk az esőbe a végére :). Bejött amire számítottam, jó tempót tudtam menni, egy helyet feljöttünk és kört is sikerült visszavenni az előttünk lévőktől, de őket pozícióval megfogni nem volt már idő sajnos. Így a 4. hely jutott most nekünk, erős futam volt, lépegetünk tovább, legközelebb majd Csömör látja vendégül az OAGB Endurance versenyt.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője