Versenyzői beszámolók – 2019/04 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatbajnokság negyedik állomását a lendületes, kerékvetőkkel tűzdelt Kart Farmon rendeztük meg. Az eseményre szép számban érkeztek az ország különböző pontjairól a nevezők, új arcok, illetve rendszeres résztvevők egyaránt.

A negyedik forduló eseménydúsan telt, a pálya karakterisztikájából adódóan sok előzést láttunk. A gyönyörű, napsütéses időjárásban élvezet volt nézni a futamokat, a dobogós helyezést elért pilóták így nyilatkoztak erről a napról:

60+ kategória:

Földes Bence, Sonkoly Bálint, Hován Martin

1. helyezett: Sonkoly Bálint

Gratulálok a versenyhez, mindig élmény részt venni a bajnokságban.
Számomra mondhatni új pálya volt a Kart Farm. A futam előtti napon ismertem meg én is, ahogy rajtam kívül még jó páran. Nagyon élveztem rajta versenyezni, mivel tetszik a ritmusa, és nagyon tempós. Az időmérőn megszereztem a pole pozíciót, majd a versenyen a rajt után pár körrel sikerült kialakítanom egy 3 másodperces előnyt, amit tartottam a futam végéig. Fizikailag talán a legmegterhelőbb pálya, amin eddig versenyeztem.

2. helyezett: Hován Martin

Nagyon szoros időmérőnk volt, pár százados különbségekkel végül a harmadik helyről indulhattam. A sorsolást illetően ezúttal szerencsés voltam, hiszen ugyanazt a gokartot húztam a versenyre, amit az időmérőre, így tisztában voltam azzal, hogy hogyan viselkedik az autó. Talán ennek is köszönhettem azt, hogy a verseny elején javítani tudtam egy pozíciót, és üldözőbe vehettem az első helyen akkorra már jelentős előnyt kiépítő Bálintot. Azonban az egész verseny alatt közel azonos tempót autóztunk, így nem tudtam közelebb kerülni hozzá, ebben a sorrendben futottunk be. Egész nap nagyon konzisztensen erős teljesítményt nyújtott, megérdemelten húzta be ezt a futamot. Végül még a versenytársaink sportszerűségét szeretném kiemelni, mind a pozícióért való küzdelemben, mind a lekörözések alkalmával nagyon figyeltek a másikra, hozzájárulva ezzel egy nagyon élvezetes versenyhez.

3. helyezett: Földes Bence

Nem túl jó versenyen vagyok túl, ugyanis az edzéseken jó időket tudtam futni, de sajnos ez az időmérőre ez már nem volt igaz. Ezért így csak a 4-ik helyre volt elegendő az időm. A verseny jól kezdődött, az elején sikerült is egyet előznöm, de utána már nem sikerült utolérnem az előttem lévőket, így a harmadik helyen értem célba.

75+ kategória:

Hován Martin, Nagy Péter, Németh Zalán

1. helyezett: Nagy Péter

A 75+ kategóriában nem titkolt célom a címvédés.
Csömörön az időmérő jól sikerült, ahogy a rajt is, de többet kellett hátra nézni, mint előre. Németh Zalán megint parádésan ment, piszkosul megizzasztott, igazi férfias csata volt. Várom a folytatást.
Hajrá KARTING365, hajrá KARTING365 Gokart Kupa!

2. helyezett: Németh Zalán

Már az első szabadedzésen sejtettem, hogy ez a pálya nem fog a kedvenceim közé tartozni. Az időmérőn sem éreztem rá a pálya ritmusára, így a harmadik helyről vágtam neki a futamnak. Ennek ellenére nagyon jó volt, végig harcban voltam az első helyért. Életem eddigi legküzdelmesebb versenye volt, azonban nem sikerült megelőznöm Nagy Pétert, ezért csalódottan hagytam el a pályát. Köszönöm a szervezést, ismét remek volt minden.

3. helyezett: Hován Martin

Sose versenyeztem még súllyal, így nem is tudtam pontosan felmérni, hogy hol, és mennyit számít az a plusz 12,5 kg. („Mennyire számít a súly a gokartozásban?” cikk – a szerk.) Ettől függetlenül szerintem egy korrekt kört raktam össze az időmérőn, amivel a negyedik helyre kvalifikáltam magam. A rajt utáni pár kör nagyon izgalmas volt, tudtam egyet előzni, pár kanyaron keresztül védekeznem is kellett. Utána az első két versenyzővel el tudtunk lépni a mezőnytől, tartottam a tempójukat, de nem tudtam előzési pozícióba kerülni, így páholyból néztem végig – egyébként nagyon sportszerű – küzdelmüket, és begurultam a harmadik helyen. Elégedett vagyok az eredménnyel, ennyit tudtam kihozni magamból és az autóból, és gratulálok az első két helyezettnek! 

85+ kategória:

Boros Norbert, Varga Ádám, Nagy Péter

1. helyezett: Varga Ádám

Csömör is új volt számomra. Videók alapján nem is tetszett, aztán a nap végére megkedveltem. A szabadedzések vegyes érzelmet váltottak ki belőlem. Időmérőn sikerült jól szerepelni, de éreztem, hogy ez szoros lesz. Be is igazolódott, az első három helyezett 9 EZRED különbséggel futott be, de az első hat között is csak 1 század volt. A versenyen rajt-cél győzelmet szereztem. A verseny háromnegyedéig tudtam tartani a tempót, aztán a végére elfáradtam és az utolsó 5 körben csak a védekezésre figyeltem, mert hátulról nagyon jött a versenyzőtársam. Gratulálok mindenkinek.

2. helyezett: Nagy Péter

A 85+-ban még sosem indultam ennyire elölről (4.), de sikerült a rajt után még egy hellyel feljebb kapaszkodni. Aztán jött a baleset miatti sárga zászlós szakasz, amit Varga Ádám kiválóan használt ki, ellépett tőlünk. A zászló feloldása után sikerült előznöm, megvolt a tempóm a győzelemhez is, de későn értem utol Ádámot, aki ráadásul az utolsó két körben remekül védekezett. Gratulálok neki a győzelemhez. „Ha még egy kör van hátra, elkapom!”
Hajrá KARTING365, hajrá KARTING365 Gokart Kupa!

3. helyezett: Boros Norbert

Meg szeretném köszönni a remek szervezést és a jó hangulatot a csapatnak. Nagyon jól éreztem magam. Sajnos volt egy sérülésem és nem tudtam, hogy fogom bírni. Igazából nem hiszem, hogy egészséges lábbal jobban ment volna, szerencsém volt, jó gokarttal mentem. A 85+-ban a sárga zászló soknak tűnt belülről, de gyorsan dolgoztak a fiúk. Elnézését a koccért Andrástól. 

95+ kategória:

Boa András, Szuppinger Szabolcs, Boros Norbert

1. helyezett: Szuppinger Szabolcs

A várakozást felülmúlva az időmérőn sikerült megszerezni a harmadik helyet. A versenyen a rajt nagyon jól sikerült, már az első kanyar után sikerült feljönni a második helyre. Körökön keresztül üldöztem az élen haladó versenyzőt és a megfelelő helyen megelőztem. Ezt a pozíciót a verseny végéig sikerült megőriznem, így az élen végeztem.

2. helyezett: Boros Norbert

A 95+ nál a lekörözésnél volt egy kis probléma, de szerencsére nem lett nagy baj.

3. helyezett: Boa András

A hetedik helyről rajtoltam, és sikerült jól elkapnom a rajtot, egy helyet azonnal sikerült fognom, majd egészen jól ment a verseny is. Őrületesen kemény, de fair csaták során sikerült elérnem a dobogó alsó fokát. Ma ez volt a maximum, ezért elégedett vagyok, először indultam a 95+ kategóriában, a kezdet tehát pozitív. 85+ kategóriában is hasonlóan kemény versenyem volt rengeteg csatával, sajnos ott lecsúsztam a dobogóról. Nagyon élveztem a Kart Farm vonalvezetését, de már a következő versenyt várom 🙂

Csapatbajnokság:


Csapatbajnokság, balról:
Random Racing Team (Polgár András, Borosán András, Bodó Bálint)
Ajtó-Ablak Stúdió Gokart Team (Végh Péter, Nagy Péter)
Brabham (Mátyás Tamás, Hetesi Endre)

1. helyezett: Ajtó-Ablak Stúdió Gokart Team (Nagy Péter, Végh Péter)

2. helyezett: Brabham (Mátyás Tamás, Hetesi Endre)

A verseny első pillanatától kezdve nem igazán éreztem az első helyet, valahogy jobban ment az Ajtó-Ablak csapatnak , akiknek gratulálok mégegyszer, és köszönöm Hetesi Endre csapattársamnak a versenyen nyújtott teljesítményét, ezen a napon ő vitte a hátán a köridőket . (Mátyás Tamás)

3. helyezett: Random Racing Team (Borosán András, Polgár András, Bodó Bálint)

A battaringi jó kezdés után nagyon vártuk a második endurance futamunkat. Az időmérőn a harmadik helyre kvalifikáltuk magunkat, a rajt jól sikerült. Utána sajnos a mögöttünk érkező megforgatott minket, ezen a ponton úgy éreztük, hogy sokat már eredmény szintjén nem várhatunk. A bevállalós cseretaktika és a verseny középső szakaszában diktált erős tempó végül mégis egy harmadik helyet hozott.
A következő futamon reméljük sikerül még feljebb lépni!
Köszönjük a lehetőséget!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője