SER-RING GOKARTPÁLYA ELSŐ BENYOMÁSOK

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

Ritka pillanat az ilyen, végre egy újabb színvonalas gokartpálya nyílt Magyarországon, amely ráadásul több tekintetben is különbözik a megszokottaktól.  Meghívást kaptam a seregélyesi SER-RING gokartpályára, hogy még a hivatalos megnyitó előtt menjek néhány kört, teszteljem a gépeket és számoljak be nektek a tapasztalataimról. A következő cikkben tehát az első benyomásaimat szeretném megosztani. Ha pedig érdekel benneteket, hogy milyen belülről a pálya, a cikk végén megtaláljátok az edzés onboard felvételét is.

Őszintén szólva először azt sem tudtam hirtelen, hogy hol van Seregélyes. Mint kiderült, néhány kilométerre található Székesfehérvártól, illetve a Velencei-tótól. Az M7-esen, illetve az M6-oson is megközelíthető, Budapest határától nagyjából 40-60 perc autóval, függően a forgalomtól. (Egyébként engem a Waze az M6-oson hozott, nagyon bejött az autópályáról letérve az a „hullámvasút”, ami a SER-Ring felé vezetett, még sohasem jártam arra.)

SER-Ring gokartpálya

A helyszínre érkezve azonnal látszódott, hogy ez egy kifejezetten hosszú pálya, amely talán az egyik legnagyobb vonzerejét adhatja a SER-Ringnek.

Az 1025 méteres pályahossz a legtöbb hazai gokartpályának legalább kétszerese, ha nem háromszorosa.

Bérgokarttal egyelőre bőven 50 mp feletti köridőket lehet menni, ráadásul úgy, hogy az átlagsebesség nagyon magas, a fordulatszám pedig nem esik le jelentősen a leglassabb részeken sem. Kellően változatossá teszi a pályát a 16 kanyar, amelyekhez 6-10 m-es pályaszélesség társul. Bérgokarthoz átlagon felüli ez a szélesség.

A kanyarok többsége nagyon tempós, fékezni keveset kell, inkább csak a gázt kell elemelni egyes pontokon, mégis komoly kihívás megtalálni az igazán gyors kört, az ideális ívet, a megfelelő technikát. Nagyon bejött, hogy ennyire megdolgoztat fejben a pálya.

Igaz, nem ment előttem senki, akihez hasonlíthattam volna magam és időmérés sem volt, így azért lassabb, viszont nagyon élvezetes a feltérképezés folyamata. A felgumizott ívekről hamar kiderült számomra, hogy nem feltétlen ideálisak, addig viszont kicsit félrevezettek. A pálya hosszából adódóan a sokadik körben is rájöttem újabb trükkökre, és még szerintem egy teljes napon át folytathattam volna a pálya felfedezését.

Meglátjuk, hogy az aszfalt felülete hogyan vizsgázik majd, ha nagyobb terhelést kap, sajnos máshol voltak negatív meglepetések, de első ránézésre profi minőség. Tetszik az is, hogy oldalt fehér felfestés húzódik végig, amely a pálya szélét jelzi.

Mindkét irányban felkerült a rajtrács, tehát az üzemeltetők normál és fordított menetirányban is gondolkodnak.

A kanyarokban piros-fehér mintás rázókő kapott helyet. Igazából ez inkább egy magasítás, a klasszikus értelemben nem ráz. Én nem is használtam, mert túlságosan megdobja a gépet, viszont mindenképp a profi pálya érzetét kelti. Ugyan nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez sokáig így marad, de tetszett az is, hogy nincs telerakva a pálya gumikkal, sőt, ha jól emlékszem, egy darabot sem láttam.

A SER-Ring küllemre sokkal inkább hasonlít egy versenypályára, mint egy hagyományos bérgokart helyszínre.

Kíváncsian várom, hogy a vendégek összetétele ilyen szempontból milyen változtatásokat igényel majd.

SER-Ring madártávlat

A tempó ellenére fizikailag nem igazán megterhelő a pálya, jellegét tekintve leginkább a DrivingCamphez tudom hasonlítani. Elpattogást nem tapasztaltam amíg ott voltam, a visszafordítókat inkább megcsúsztatva kellett elindítani, hosszabb etapokat is simán tud menni egy gyakorlottabb gokartos. Persze, ahogy felgumizódik majd, elképzelhető, hogy a terhelés is fokozódni fog. Az sem mindegy, hogy milyen gumik mellett teszik le az üzemeltetők a voksukat az első hónapok tapasztalata után. Jelenleg a legtöbb pályához képest tehát pihentető itt menni és ez nem csak az egyenesekből fakad.

A SER-Ring további különlegessége, hogy itt nem a leginkább elterjedt Sodi, vagy Rimo gokartok, hanem az angol Biz Kart géppark található. Magyarországon tudomásom szerint egyetlen pályán, a Bognár Gokart Park-ban vannak ilyen márkájú gépek.

Viszont a seregélyesi gokartok ezektől is jelentősen eltérnek, ugyanis egyszerre két motor hajtja őket, a 2 x 160 cm³-es erőforrások így összesen 320 cm³-t eredményeznek.

Azt mondják, az az előnye a két motornak, hogy szimmetrikusabb a gép súlyeloszlása. Nem tudom, ebből mennyit vesz észre egy átlagos gokartos, az viszont biztos, hogy van erő ezekben a gépekben, a megszokottnál magasabb végsebességnek ráadásul a hosszú egyenesek is kedveznek. A nyomatékban nem éreztem nagy különbséget a bevett 270 cm³-es gépekhez képest, bár ezt nehéz jól megítélnem, viszont annyira magas végig a tempó, hogy erre nem is igazán van szükség. Ami egy kissé fura volt, hogy nagyobb sebességnél – leginkább a célegyenes utolsó szakaszában – már rezonált a gokart, ami nagy valószínűséggel a motorból jött.

A gokartok ugyan használtan kerültek ide, de teljesen fel lettek újítva, a vázon kívül kis túlzással szinte minden cserélve lett. Nekem egyedül egy bajom volt, kifogyott a benzin. 🙂

Egyébként, ha nem a 2 x 160-as Biz Kart géppark lenne a SER-Ringen, akkor ez számomra egy tipikus 390 cm³-es pálya volna, ami az országban egyelőre ritkaság számba megy.

SER-Ring_Pataki Gábor

A gépeket teljesen jó volt vezetni, tetszett a tempó, egy nagyon picit nehezebb volt tekerni a kormányt, mint amihez hozzászoktam. Az ülés eléggé felforrósodott elindulás előtt a jobb motor melletti részen, kellett a menetszél és pár kör, hogy komfortosabb legyen a vezetés. Feltételezem, hogy ahogy jönnek az első tapasztalatok, erre hamarosan lesz megoldás. Jelenleg elöl és hátul is Duro gumik vannak a gépeken, mivel ezekkel érkeztek, majd meglátjuk, később ez változik-e. Mivel én eleve ezekhez a gumikhoz vagyok szokva, nem volt semmilyen váratlan meglepetés a tapadás, vezethetőség tekintetében.

Kifejezetten élveztem a kanyarbemeneti sodródásokat, amelyeket a pálya egyes részei kínáltak.

Pár nappal a hivatalos megnyitó előtt még szinte üres volt a recepció épülete, ez a következő napokban kapja meg végleges formáját. Az időmérés sem működött, a Kart Timer rendszert fogják alkalmazni, amelyet már a megnyitóra beüzemelnek majd. Van törekvés arra is, hogy legyen majd tribün a pálya mellett, ahonnan jobban követhető, hogy mi zajlik az aszfalton, szuper döntés, ha ezt valóban megcsinálják. Céges rendezvényekre, akár konferenciákra is alkalmas lesz a helyszín, külön épületet húztak fel ebből a célból. Több garázs is található a boxban, tehát bértárolási lehetőséget is nyújtani fognak azoknak, akik saját gokarttal rendelkeznek. Úgy hallottam, gyermek gokartok beszerzésén is gondolkoznak, egyelőre 12 év és 150 cm felett tudják fogadni az ide látogatókat. A gépparknak része egy kínai 390 cm³-es gép is. Én ugyan nem próbáltam, de vélhetően még nagyobb tempót tapasztalhat meg az, aki a dupla motoros Biz Kartok helyett ezt választja. Fél füllel hallottam a tervezett árszabást, szerintem kifejezetten baráti.

ser-ring gokartok

Mielőtt ellátogatnál a SER-Ringre, fontos kiemelnem, ne arra számíts, hogy teljesen kiforrott folyamatok, flott kiszolgálás, illetve rutinos munkaerő az, amit az első hónapokban tapasztalni fogsz. És ez így teljesen természetes. Ez az év tekinthető egy próbaidőszaknak, amely alatt vélhetően több gyermekbetegség is elő fog jönni különböző területeken. Nagyon szimpatikus, hogy ezt az üzemeltetők is így látják, sőt, nem is szeretnének ebből titkot csinálni. A tulajdonos, illetve a kollégák is nagyon elhivatottak, de ilyen jellegű üzemeltetési tapasztalatuk még nincs, biztosan szükségük lesz időre ahhoz, hogy minden profin működjön majd. Most az óvatos elindulás, illetve a tapasztalatszerzés a fő cél, hogy aztán egyre minőségibb lehessen a szolgáltatás.

Számomra nagyon lelkesítő, hogy mostantól van egy igazán hosszú, profi, tempós, több kihívást rejtő gokartpályánk is, ami a rutinosabb gokartosoknak is sok izgalmat tartogathat. Érzésem szerint az még nem teljesen körvonalazódott, hogy az üzemeltetők milyen célközönséget szeretnének majd leginkább megszólítani. Úgy gondolom, ha inkább csak a rutinosabb bérgokartosok szimpátiájának elnyerése lesz a cél, akkor sem nyúlnak mellé, hiszen a bérgokartozáson felül a veresenygokartosokat, illetve a motorosokat is kifejezetten várják. Ha ehhez hozzáveszem a céges rendezvények lebonyolításának lehetőségét is, arra számítok, rövid időn belül eljutunk oda, hogy nem lesz egyszerű időpontot foglalni.

SER-Ring madártávlat

Végszóként talán jól leírja a létesítménnyel kapcsolatos véleményemet, ha azt mondom, aki szeret gokartozni, aki szereti az új és komplexebb kihívásokat, és legfőképp aki „nagypályás” élményekre vágyik, annak a SER-Ring mindenképp kötelező darab.

Most pedig nézd meg az onboard felvételt is, amely a megnyitó előtti teszt során készült:


2 hozzászólás

Marczinkó Tamás · 2020-08-15 – 21:31

Jó napot. Érdeklődnék hogy mikor lessz megnyitó?

Juhász Ferenc · 2020-08-16 – 10:00

Sziasztok,

A pálya szélességéről mit lehet tudni?

A pálya nyomvonala és a videó alapján ez versenypálya magyar és külföldi sorozatoknak is helyet adó pálya lehet. 🙂
Feri

Hozzászólás a(z) Pataki Gábor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Avatár helyőrzője