ÚT A BAJNOKI CÍMIG – 9. RÉSZ

Boa András elhatározta, hogy egyszer gokart bajnok lesz és mindent megtesz azért, hogy ezt az álmát megvalósítsa. Rendszeresen jelentkező blogjában azt meséli el, hogyan éli meg az ehhez vezető utat. Sikerek, kudarcok, versenyek, edzések, érzelmek, barátságok és még sok minden, ami a bajnoki címig vezető utat övezi.

8 HÓNAPJA EDZÜNK

Ülök az autóban, araszolok az Üllői úton. Hétfő, fél 6. Sokaknak a szokásos hétfő késő délután, irány haza. Az én utam azonban nem haza visz, még nem. Irány a gokart pálya, már vár a mester a Silverkart-nál.  Egész nap munka és egyetem. Szeretem mindkettőt, tényleg. Fáradt vagyok-e? A frászt! Most végre kiszakadhatok, és egy órára csak arra fókuszálhatok, aminek a gondolataim most szinte mindig rabjai. A Gokart. Ha hétfő este van, akkor az nálunk gokartról szól!

Április közepe volt, amikor az első akadémián megjelentem Gábornál. Ott kaptam egy sokkot, mert kiderült, hogy nem tudok vezetni. Gyorsan biztosan nem. Amikor az első edzésemen ültem, és hallgattam, hogy mindent máshogy kell csinálni, mint ahogy eddig csináltam, arcon vágott. De valamiért akartam hallgatni tovább, hogy mi az, ami rossz. Amikor hazaértem, nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Eddig azt hittem, én jó vagyok. Most meg hogy lesz? – kérdeztem magamtól. Kiderült, hogy nem vagyok jó. (Most már tudom, hogy sohasem leszek elég jó magamnak, de azért fejlődhet az ember). Sokat gondolkodtam, hogy akkor most hogyan álljak neki. Gábornak azt mondtam, hogy szeretnék bajnok lenni. Hogy lehetnék bajnok, ha mindenhol lassú és ügyetlen vagyok? Gyorsan felmentem a netre, és kerestem pár Arnold Schwarzenegger motivációs idézetet, hogy valahogy stabilizáljam az állapotomat. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó érzés volt az előző héten (áprilisban) megnyerni életem harmadik gokartfutamát a Battaringen. Megéreztem a győzelem ízét. A gokartsport ízét. A szagát, a bordára mért ütést, mindent. Ez kell nekem. Annyira szeretem.

Sok munka áll előttem, nincs vesztegetni való időm. Elhatároztam akkor, hogy beleteszem a munkát, és soha nem fogom feladni, érjen bármilyen kudarc. Bejelentettem Gábornak, hogy mik a terveim. Szeretnék minden héten tanulni. A legjobbaktól. Mert rám fér, fejlődnöm kell rengeteget.

Azóta minden egyes héten edzettem. Minden héten mentem 3×8 percet. Általában hétfőn, ez a projektnapunk. Rosszul is lennék, ha hétfőn nem tudnék gokartozni. Minden hétfő estém erre szánom. Legyen bármilyen nehéz nap a munkában, hiába van kedden ZH (zárthelyi dolgozat), a hétfő az gokart. Abból nem engedek. Hála Isten, a hozzám közel állók eltűrik, és támogatják az őrületemet, hálás vagyok érte, szeretem őket. Mint ahogy köszönöm versenytársaimnak és azoknak a top pilótáknak, akik mindig megmutatják, hogy milyen rohadt gyorsan tudnak közlekedni egy gokarttal egy meghatározott aszfaltcsíkon, ezáltal ösztönöznek engem, hogy még keményebben dolgozzak, hogy utolérjem őket. Sok munkát tettem az elmúlt évben bele. Idén még többet fogok. Lehet, sőt biztos, hogy nem én vagyok a legtehetségesebb, de akkor is el kell érnem a célomat. Ehhez sok edzés és meló kell, sokat kell fejlődnöm. Nagyon. Készen állok rá. Egy dologból viszont ennek ellenére sem engedek. Hogy ezt az egészet szeressem. Ez számomra nem egy feladat, hanem egy hobbi. Egy őrült hobbi, ami nekem boldogságot okoz.

Zöldre vált a lámpa a Nagyvárad téren. Állunk. Átnézek a mellettem lévő autóba. Megy az anyázás, hogy miért nem haladsz te tetű!!

Csak mosolygok. Tudom, hogy fél óra, és támadhatjuk a pályacsúcsot 🙂