Tudnivalók első alkalommal versenyzők számára

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

Ha még nem jártál eddig a KARTING365 Gokart Kupán, ebben a cikkben összeszedtük azokat a jellemzően előforduló kérdéseket, amelyek számodra érdekesek lehetnek. Célszerű ezeket átolvasnod, hogy már első alkalommal is otthonosan mozogj az esemény során.

Melyik súlycsoportba célszerű neveznem?

El kell érned az adott súlykategória minimális súlyhatárát. Érkezés után a mérlegelés során beöltözve, bukósisakkal együtt ellenőrizzük a súlyod. Ha nem éred el a súlyhatárt, akkor megadjuk, hogy mennyi plusz súlyt szükséges a gokartba betenned az időmérő, illetve a verseny során. A kategória kiválasztásánál célszerű figyelembe venned, hogy a minimumhoz képest minden egyes plusz kiló egy picit lassít.  

TIPP: Akik fizikailag jól bírják, sok esetben akár több kategóriába is beneveznek egyszerre, így több versenytapasztalatra tehetnek szert egyetlen napon, illetve nagyobb lesz az esélyük arra is, hogy valamelyik kategóriában sikeresen szerepeljenek.

Mikor kell a verseny helyszínére érkeznem?

Minden egyes verseny előtt közzétesszük a VERSENYKIÍRÁS menüpontban az adott esemény időtervét. Itt az alapvető hasznos információk mellett megtalálod azt is, hogy a regisztráció mikor kezdődik és meddig tart. Arra kérünk, hogy már a regisztráció elejére érkezz meg.

Esőben is megtartjátok a versenyeket?

Igen, esőben is menni szoktunk, hacsak nem kifejezetten szélsőséges az időjárás (pl: villámlás, özönvíz szerű eső). Célszerű annyi váltóruhával készülnöd, ahány alkalommal pályára lépsz a versenynap során. Ha hatékonyabb védelmet szeretnél a KARTING365 Webshopban találsz esőruhákat, illetve általában a helyszínen is tudsz próbálni, vásárolni.

Mennyibe kerül a nevezés? Kártyával tudok fizetni? Előre kell fizetnem, vagy elég a helyszínen?

Az anyagiakat a helyszínen, a regisztráció során tudod rendezni. Csak készpénzt tudunk elfogadni, azt pedig nagyon megköszönjük, ha pontos összeggel készülsz. Aktuális árinformációt a Kupa általános leírásában találsz ITT.

A regisztráció hogyan zajlik?

A regisztráció során véglegesítjük a súlykategóriát/súlykategóriákat, amelyben indulni fogsz. Elkérjük tőled a kitöltött részvételi jelentkezési lapot, illetve a nevezési összeget is. A regisztráció során kell mérlegelned is (bukóval együtt), ez alapján adjuk meg, hogy szükséges-e plusz súlyt használnod. Szintén a regisztráció során adjuk meg azt, hogy hányas sorszámú szabadedzésben fogsz először részt venni. (Összesen három darab 8 perces szabadedzést megy mindenki.)

Mi a teendő, ha nincs saját bukóm?

A mérlegelés során, illetve a gokartozás alatt is tudod használni az általunk biztosított bukósisakokat, amelyek különböző méretekben érhetők el. Jelezd, ha van ilyen igényed és megmutatjuk, ezeket hol találod. Egy fontos kérésünk van: Minden menet után tedd vissza a helyére a bukót, ne vedd magadhoz egész napra, mert másnak is szüksége lehet rá.

Higiéniai szempontból azonban azt ajánljuk, hogy ha még nem tetted meg, szerezz be saját bukót. A KARTING365 Webshopban találsz különböző lehetőségeket IDE kattintva.

Hogyan tudom meg, hogy pontosan melyik szabadedzésekben megyek?

Egy versenynapon a jelentkezők számától függően több szabadedzést is tartunk, összesen három darab 8 perces szabadedzésre van lehetősége mindenkinek. Az első szabadedzésed sorszámát megadjuk már a helyszíni regisztráció során. Arra kérünk, hogy ahogyan véget ért a szabadedzésed, azonnal gyere vissza a regisztrációs pulthoz, ahol beosztjuk a 2. edzésed is. Ha annak vége, megint csak várunk a pultnál, és megmondjuk, melyik menetben lesz a 3. – azaz utolsó – szabadedzésed. A regisztrációs pulton elhelyezett monitoron folyamatosan követheted, hogy ki hányas sorszámú szabadedzésekbe lett beosztva. Ha elfelejtetted, mikor következel, itt tudod ellenőrizni.

Honnan tudom, hogy melyik szabadedzés zajlik épp?

A pályától függően különböző monitorokon láthatod az aktuális köridőket. Ugyanezeken a monitorokon az is látható (általában a legfelső sorban), hogy hányas számú szabadedzés zajlik épp. Kérünk, hogy 2-3 perccel a saját szabadedzésed kezdete előtt már öltözz be, és a box mellett várakozz, hogy a megelőző szabadedzés végeztével azonnal be tudj ülni valamelyik gokartba.

Melyik gokartba ülhetek be a szabadedzéseken?

Az edzések során bármelyik szabad gokartot használhatod.

Hol találom a felhasználható plusz súlyokat? Melyik milyen nehéz?

A regisztráció során megadjuk, hogy szükséges-e plusz súlyt vinned magaddal, és ha igen, mennyit. Ezeket a súlyokat a boxban találod, kérdezd a boxban a szervezőket, hogy pontosan hol. Kétféle súlyt találsz. A szélesebb (általában piros színű) súly 5 kg-os, a vékonyabb (általában sárga vagy kék) 2,5 kg-os. Kérünk, hogy a meneteid végén mindig tedd vissza oda a súlyokat, ahonnan elvetted.

Mit tegyek, ha túl elöl, vagy túl hátul van az ülés?

Miután beültél a gokartba, ellenőrizd, hogy megfelelő-e az üléspozíció, illetve kényelmesen eléred-e a pedálokat. Az új SR5-ös gokartjainkban már saját magad tudod szabályozni az ülés- és a pedáltávolságot is. Az ülést úgy tudod állítani, hogy a közepén található piros huzalt meghúzod, ezalatt előre/hátra állítható az ülés. Ha megfelelőnek érzed az ülés helyzetét, engedd el a huzalt. A pedáltávolság beállítását a jobb térded alatt található pöcök felhúzásával teheted meg. Emeld fel, majd húzd magad felé, illetve told távolabbra, függően attól, hogy hova szeretnéd állítani a pedálokat. Győződj meg arról, hogy mind a pedálok, mind az ülés valóban bepattant a helyére.

Elolvastam a weboldalon a leírásokat, szabályokat, de nem minden egyértelmű. Mikor és kitől kérdezhetek ezekkel kapcsolatosan?

A szabadedzések után tartjuk az eligazítást, ekkor mindig átismételjük az alapvető szabályokat, az adott pályával kapcsolatos egyedi tudnivalókat, illetve a nap hátralevő részének a menetét. Ettől függetlenül a regisztrációs pultnál bármikor szívesen segítünk, ha kérdésed van.

Hogyan zajlik az időmérő?

Eligazítás után a regisztrációs pultnál várjuk a résztvevőket, ahol előre kisorsoljuk mindenkinek az időmérős gépét. A pultban található monitoron azt is láthatod, hogy hányas sorszámú időmérő futamban fogsz részt venni. Ezek 5 perces menetek, ahol egyszerre többen mennek a pályán, a végén pedig az egy súlycsoportba tartozó versenyezők legjobb időit vesszük figyelembe, ez alapján dől el a rajtsorrend.

Melyik gokarttal megyek a versenyen?

A versenyekre újrasorsoljuk a gépeket, minden egyes versenyre közvetlenül az indulás előtt történik a sorsolás a regisztrációs pultnál.

Mi szükséges ahhoz, hogy videofelvétel készüljön a versenyemről?

Ha van saját bukód, akkor 500 Ft-ért tudunk adni egy GoPro talpat, amelyet rá kell ragasztani a bukódra, ebbe fogjuk behelyezni a kamerát. A kölcsönözhető bukók egy részén van, egy részén nincs az előbb említett kameratalp. Ha olyan bukósisakot sikerült választanod, amelyiken van, akkor a te versenyedről is fog készülni felvétel.

Mikor kapom meg a kamerát?

A kamerát a verseny alatt használjuk csak. Miután beültél a gokartba, mi helyezzük fel a bukódra, illetve közvetlenül a befutó után le is vesszük.

Hol láthatom a versenyeken készült felvételeket?

Külön YouTube csatornát hoztunk létre a KARTING365 Gokart Kupa számára, amelyet ITT találsz. 2-3 nap alatt feltöltjük ide a versenyen készült videofelvételeket.

Ha vége a versenyemnek, meddig kell még a helyszínen maradnom?

Ha lefutottad a versenyed és nem értél el dobogós helyezést, akkor ezzel számodra a hivatalos program véget ért, de szívesen látunk nézőként a még hátralévő futamokra, illetve a díjátadóra.

Versenyen sok volt az elmaradásom az elejéhez képest. Van így egyáltalán értelme folytatnom?

Kevesen kezdik egyből az elején. Akik a dobogóért harcolnak, azok kitartó munkával dolgozták fel magukat a mezőny hátsó részeiről. Fontos tudnod, hogy minden harmadik forduló után kiválasztjuk azokat, akiknek a teljesítményét kiemelkedőnek találtuk. Ők már nem vesznek részt többet a Kupában, így folyamatosan fogynak majd előled a gyorsabb versenyzők. Sőt, ha szeretnél fejlődni, illetve különböző trükkökkel, technikákkal bővítenéd a kelléktárad, akkor érdemes eljönnöd a KARTING365 Gokart Akadémia edzéseire, amelyről bővebb információt ITT találsz.

Dobogós helyezést értem el? Ilyenkor mi a teendőm?

A különböző kategóriák első három helyezettje érem díjazásban részesül. A díjátadó időpontját az eligazítás során adjuk meg, ez jellemzően az utolsó futam után történik. Az első három helyezettől szoktunk kérni egy pár mondatos versenybeszámolót e-mailben, amit aztán közzéteszünk az oldalunkon.

Sok sikert kívánunk az első versenyedhez, egész biztosan maradandó élmény, örök emlék lesz!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője