Versenyzői beszámolók – 2020/04 Battaring

Szerző: Pataki Gábor Kategória:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatbajnokság idei negyedik fordulóját a Battaringen rendeztük meg, ahol az utolsó pillanatig esélyes volt, hogy esőben mennek a versenyzők, aztán mégis elkerülte az égi áldás a résztvevőket.

A Suzuka ihlette nyolcas alakú pályán egészen éjszakába nyúlóan zajlottak a futamok, a villanyfényes versenyek sok izgalmat hoztak. A vasárnapi csapatverseny kifejezetten sok olyan fordulatot hozott, ahol versenyzőknek és szervezőknek is egyaránt komolyan helyt kellett állniuk, emlékezetes marad ez a hétvége mindannyiunk számára.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

65+
Alekszi Bence, Nédermüller Martin, Megyeri István

1. helyezett: Nédermüller Martin

Már nagyon vártam az újabb versenyt. A szabadedzések egész jól sikerültek és sikerült megfutnom a leggyorsabb kört. Az időmérő nem úgy sikerült ahogy terveztem és a második helyet sikerült megszereznem, mert nehéz volt tiszta kört futni. Ettől függetlenül magabiztosan indultam neki a versenynek. A verseny elején nem sikerült tartanom a tempót az első helyen menővel. A verseny közepe felé sikerült felzárkóznom az elsőhöz. A versenyt vezető hibázott előttem és ezt követően sikerült megelőznöm. A verseny utolsó negyedére sikerült nagyobb előnyt kiépítenem. Ennek köszönhetően magabiztosan tudtam befejezni a versenyt az első helyen. Ami még a versenyt nehezítette az a sötétség volt egyes kanyarokban. Nagyon jól éreztem magam a verseny folyamán. Nagyon várom a folytatást.

2. helyezett: Megyeri István

Az évben először úgy éreztem, megvan a tempóm, szerintem sikerült megbarátkoznom a Battaringgel is, hála égnek esni sem esett. Szerintem meg volt a versenytempóm is, végre nem azt éreztem, hogy 1 centire követnek. Aztán a verseny közepén egy kanyarban felugrott a segéd pedáltartó (fogalmam sincs, hogy hívják), onnantól kezdve nem éreztem a féket, muszáj voltam babrálni vele. Ennek megfelelően a pálya egyik részén buktam is az első helyet. Ablakon kidobott aranyérem, még mindig frusztráló…

3. helyezett: Alekszi Bence

Mindenki arra számított, hogy esős futamunk lesz, de szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk. Időmérőn nem sikerült túl előkelő helyen végeznem. Folyamatosan forgalomba ütköztem, így az időm sem lett jó. A futamra már teljesen ránk sötétedett és nőtt az izgalom, mivel nem gyakran versenyzünk éjszaka, főleg ilyen technikás pályán. Egész végig László Robit üldöztem és a verseny vége felé sikerült megelőznöm. Pár körrel később tett egy kísérletet, hogy visszaelőzzön, amiből egy kisebb baleset lett. Semmi incidens nem volt belőle, mert nagyon sportszerűen visszaengedett maga elé. Szerencsére sikerült a 3. helyezést megszereznem. Egy éremmel és egy kupával mentem haza, mert végül a csoportversenyben elért 1. helyezésért is megkaptuk a díjat. Felejthetetlen élmény volt. 🙂

75+ kategória:

75+
Trombitás Anna, Hammer Martin, Végh Péter

1. helyezett: Hammer Martin

Mikor megérkeztem a pályára elfogott a tűz, hogy én győzni jöttem. Mindig minden versenyen szeretnék jól teljesíteni. Én vagy győzök, vagy tanulok. Igaz elég kevés még a rutinom a többiekhez képest, de már nagyon vágytam egy aranyéremre. Amit sikerült meg is szerezzek. Ehhez külön köszönetet szeretnék mondani Pataki Gábornak, családomnak, barátaimnak a sok biztatásért és motiválásért.

A szabadedzésen második helyen végeztem, és ezt sikerült hoznom az időmérőre is. Második helyről indulni egy éles versenyen nagyon fantasztikus érzés, már csak azért is, mert tudod, hogy egy rajtrácsnyira vagy az aranytól. Elindult a verseny és akik elöl rajtoltak velem egytől-egyig mind kiváló pilóta a KARTING365-ben. Volt is rajtam nyomás rendesen. Egy ideig tudtam tartani a 2. helyet, de elég volt az ellenfeleimnek egy hiba a részemről, és egyből két oldalról meg is előztek. Lemaradtam egy picit, de hamar utolértem őket és folytathattam a csatázást velük a dobogóért. Történt egy kis zűrzavar a 2-3. helyezett között, és a kis balesetük miatt én feljebb tudtam lépni egy helyezést és a 3. helyen tudtam tovább csatázni. Nem maradhatott hátra sok kör a futamból, de megtettem mindent azért, hogy ne csak 3. legyek. Már ott voltam szélárnyékban az 1-2. helyezett mögött a cél előtti utolsó kanyarnál, amikor történt egy kilökés kettejük között,  és emiatt a 2. helyre autózhattam fel . Ezt a helyet tartottam a verseny végéig. Második helyen értem be a célon, de a versenyszervezők a kilökés miatt engem raktak első helyre, aminek nagyon örültem, mert a kartomban, amivel versenyeztem, nem volt több, mint egy ezüstérem. Nagyon örültem, mikor meghozták a döntést, bár nem így akartam futamot nyerni, de a szabály az szabály.

Mint mindig, most is fantasztikus verseny volt, tele adrenalinnal és drámával. Mindenkinek gratulálok az elért eredményéhez!

2. helyezett: Végh Péter

3. helyezett: Trombitás Anna

Köszönöm a KARTING365-nek és az összes, a lebonyolításban résztvevő szervezőnek, és segítőnek a derekas helytállást a hétvégi egyéni, és csapatversenyen egyaránt; ahol az esti verseny kivilágított pályáján az egymást követő bonyodalmak ellenére töretlen optimizmussal, és jókedvvel ismét színvonalas versenyt rendeztek!

Külön köszönöm Pataki Gábornak az edzéseket, és a felkészítésemet a versenyre a KARTING365 Gokart Akadémiával; illetve feleségének, Mártinak a szeretetteljes támogatását!

Hálás vagyok, hogy elindítottatok a gokartozás örömteli, és olykor bánattal is tűzdelt, sok képességet erősítő fejlődési folyamatán!

85+ kategória:

85+
Végh Péter, Diószegi Szabolcs, Kulcsár Tibor

1. helyezett: Diószegi Szabolcs

A szombat éjszakai verseny nagyon izgalmas volt és a szabadedzéseken jók voltak a köridőim, így bizakodva vártam az időmérőket. Az időmérő során a második helyet sikerült megszereznem és előlem Kulcsár Tibi indult, így a korábbi kartfarmi csatánkra visszagondolva, izgalmas futamra számítottam.

A rajt után el tudtunk húzni a mezőnytől, így hátrafele nem kellett figyeljek és csak az előzést kellett előkészítenem. A verseny első szakaszában a célegyenes ráfordítójában sikerült is bebújnom mellé és a hídra felfelé menet már pozíció előnyben voltam. Ezt követően pedig igyekeztem kellő távolságot tartani, hogy ne tudjon visszatámadni. A verseny felétől pedig jöttek a lekörözöttek, ami még izgalmasabbá tette a versenyt, mivel az elengedés nem minden esetben ment zökkenőmentesen és kemény csaták voltak előttünk, mikor utolértük őket. Nem egyszer volt, hogy 3 gokart ment egymás mellett előttem és ez nagyon megnehezítette az előrehaladást.

De így utólag, ez nagyon emlékezetesre és izgalmasra sikerült, örülök az első helynek és gratulálok Kulcsár Tibinek is.

2. helyezett: Kulcsár Tibor

Nagy öröm volt számomra, hogy sikerült megnyernem az időmérőt, különösen, hogy sikerült bemennem 27 mp alá. Ehhez kellett a szerencse a gokartok kisorsolásánál, jó helyezkedés az időmérő alatt és végül, de nem utolsó sorban egy viszonylag pontos kör összerakása. A futamot már nem tudom ennyire sikeresnek megélni. Második lettem, ami pont eggyel rosszabb, mint amit szerettem volna elérni – különösen az első helyről indulva 🙂 Dió már az első körtől kezdve nyomást helyezett rám, és a verseny korai szakaszában kíméletlenül kihasználva egy hibámat megelőzött. Minden erőmet megpróbáltam mozgósítani, hogy vissza tudjam előzni, de minden egyes alkalommal, mikor utolértem, tökéletesen védekezett. Gratulálok neki a győzelemhez! Jó móka volt ez a verseny is, tanultam belőle sokat és örülök, hogy részese lehettem!

3. helyezett: Nagy Péter

A 85+-ban nagyon csalódott voltam az időmérő után (6.), az igazán jól összerakott körök végére mindig utolértem valakit. A verseny kalandos volt sok-sok csatával, sikerült a dobogóra felérnem. Úgy gondolom, a versenyből kihoztam a maximumot, nagyon élveztem.

Gratulálok Diószegi Szabinak a győzelemhez, Kulcsár Tibinek a második helyhez.

Hajrá KARTING365, hajrá KARTING365 Gokart Kupa!

95+ kategória:

95+
Számvéber Gábor, Bognár Tamás, Diószegi Szabolcs

1. helyezett: Bognár Tamás

Nagy reményekkel tértem vissza Battaringre, mert a pálya bizony nagy kedvenceim közé tartozik és tavaly itt szereztem meg első KARTING365-ös futamgyőzelmemet is. Az időmérőn sajnos nem igazán sikerült tisztán autóznom, de szerencsére így is összejött egy kör, ami elegendő volt a pole pozícióhoz. Utána bíztam abban, hogy a versenyen nem folyamatosan hátra fele kell néznem, mint legutóbb Csömörön, ám a helyzet csak kicsit alakult másképp.

A futam első felében szinte végig nyomomban volt Dió, akivel érzésre szinte ugyanolyan köröket autóztunk, s további nehezítés volt, hogy nagyjából pont annyival volt lemaradva, hogy erősen bizonytalan legyek abban, hogy merjem-e használni az ideális íveket vagy bizony védekezzek. Emiatt tényleg többet néztem hátra, mint előre, s ez tartott egészen a lekörözésekig, amiből meglepően sok volt úgy a futam felétől. De szerencsémre sikerült tartanom az első helyet, s így rajt-cél győzelemnek ünnepelhettem.

Izgalmas este volt, de a sötétség nekem egyáltalán nem a barátom, akár a zászlójelzések, akár a többi gokart, vagy épp a pálya határainak észlelését is nagyon megnehezíti, így bízom benne, hogy kevés ilyen „éjszakai” futam várható a jövőben.

Gratulálok a többi dobogósnak és köszönöm a szervezők munkáját!

2. helyezett: Diószegi Szabolcs

A versenyt szintén a 2. rajtpozícióból vártam, ezúttal most Bognár Tamás indult előttem.

A rajtot követően volt egyetlen egy lehetőségem az előzésre, amit sajnos nem tudtam kihasználni, ezt követően pedig hasonló tempót futottunk a verseny során.

Gyorsan elmentünk mindketten a mezőnytől, így hamar utol is értük őket, és a verseny hátralévő részében a köztünk lévő távolságot az határozta meg, mennyire könnyen sikerült elmennünk a többiek mellett, néha neki, néha nekem hozott egy kis előnyt, de a verseny végéig nőtt a távolság köztünk, így a második helyen fejeztem be, aminek nagyon örülök és gratulálok Tamásnak a győzelemhez.

3. helyezett: Számvéber Gábor

Az időmérő edzésen sikerült egy harmadik helyet elérnem. A futamon indulás után még élt a remény, hogy talán előrébb tudok lépni, aztán ez pár kör alatt szertefoszlott. Ezután egészséges előnyt tudtam kikartozni a negyedik hellyel szemben, így a harmadik helyen értem célba.

Csapatbajnokság:

csapat
Pluszsúly Racing Team (Boros Norbert, Nédermüller Martin, Szána Iván), Tormafölde Competizione (Horváth Dominik, Zsichla Norbert, Boa András), MB Team (Hartmann Balázs, Diósi Milán)

1. helyezett: Pluszsúly Racing Team

Nyertünk, úgy tudom.

A verseny során erről nem gondoltam egy pillanatra sem, hogy közel állna a valósághoz, ezért nehéz megragadni a megfelelő szavakat.

Nem volt még alkalmam átböngészni a verseny köridejeit, hogy jobban megértsem a helyzetet, ezért egyelőre nem próbálok semmilyen magyarázattal sem szolgálni, hogy miféleképpen értünk be az első helyre végül, de valamit biztosan ügyesen csináltunk. 🙂

Eredetileg csak Boros Norbival készültem volna erre a versenyre, de vasárnap délben felhívtak Martinék, hogy annyira jól sikerült számára a szombati egyéni verseny, hogy szeretne jönni a csapatra is. Természetesen örömmel fogadtuk a jelentkezését. 😀

Vasárnap reggel 9 órakor kezdtem a ‘battai pályán, ugyanis csak így volt lehetőségem gyakorolni a fordított pályairányt. Végül annyira hasznosnak ezen edzések talán nem is bizonyultak, ugyanis számomra megdöbbentő mértékű, körönkénti 2-3 másodperces sebességkülönbség mutatkozott a pálya 200-as gépparkja és a versenyeken használt 270-es gokartok között.

Az egykörös időmérőt a pálya célegyenesében egy víztócsa nehezítette meg, amelynek köszönhetően sajnos el is buktam pár tizedet, amely miatt eléggé csalódott voltam.

A versenyt én kezdtem meg, harmadik helyről indulva. A tempóm úgy éreztem ott volt a leggyorsabbak közelében, de nem voltam eléggé összeszedett, ezért Boros Tomi és később a hátulról feljövő Horváth Dominik is el tudtak menni mellettem. Sajnos a verseny fele a csapattársaimnak sem sikerült túl erősen, ezért féltávnál már majdnem körhátrányban voltunk, mikor újra visszaülhettem a gépbe. Ekkor én úgy is tudtam, hogy körhátrányban vagyunk, amiből később elég nagy kavarodás alakult ki sajnos, de erről egyelőre, a köridők kielemzése nélkül, nem tudok többet mondani.

A verseny második felében mindhárman jobban teljesítettünk, és információim szerint a második órában mi voltunk a leggyorsabb csapat a pályán. Nekem a saját etapommal több problémám is akadt; bármennyire is voltak jó tempójú körök, továbbra is sok, helyenként kisebb, helyenként nagyobb hibával operáltam, s a lekörözéseknél is túlzottan agresszívnak éreztem a vezetésem.

Martin a futam végén fel tudta tartani Boa Andrist, amelyet akkor, úgy tudván, hogy körkülönbség van köztük, hülyeségnek véltem, de később kiderült, hogy voltaképpen ezzel a szép teljesítménnyel tudtuk behúzni az első győzelmünket idén.

Sok mindenen kell még dolgoznom a következő versenyre, de ezen sorok megírásakor Martin tartja a zsámbéki pálya körrekordját a helyi gépparkkal, és Szabó Tomi is bőszen gyakorolgat, szóval talán az a forduló nem is annyira rólam fog szólni, mint inkább a csapattársaimról.

A célunk az, hogy idén nyerjünk “tiszta” versenyt is, ahol egyértelműen, mindenféle kavarodás nélkül, erőből tudjuk elverni a többi csapatot. Talán már nem is kell erre sokat várni. 😊

2. helyezett: Tormafölde Competizione

A verseny óta nem alszunk.

Volt a versenyen minden is, ami megtörténhetett, megtörtént velünk!

Dominik alvásképtelenségének okai: Az időmérőn torlódás volt, és elsőként belefutott a gyorskörén az utolsókba, akik még nem kezdték el a körüket. Az időmérő újra lett indítva, de idegállapotban voltunk sajnos, és hibáztunk. Aztán a versenyen, miután hatodik helyről feljöttünk az elsőre, elszakadt a hajtásláncunk. Dominik azóta nem tud aludni.

Norbi alvásképtelenségének okai: Egyszer egy lekörözött pilóta belesimogatta a falba, de Norbi olyan kemény volt, hogy felállt ebből a drámából is. Jött a piros zászló, mert összekeveredtek a jeladók a gépeken, így Norbi űretapja tényleg fénysebességgel szakadt meg, és vágódott bele egy feketelyukba. Az újraindítás után a cserénknél lassabban hajtottunk be a boxba, mivel vak sötét volt, ezért nem láttuk egymás jelzéseit jól. Ezért kaptunk a KARTING365 FIA nevű szervezettől egy súlyos, egykörös büntetést. Norbi azóta nem tud aludni.

Andris kialvatlanságának okai: Andris nem tudta az utolsó etapban, hogy büntetés van, abban a hitben volt, hogy több mint egy körrel vezetik a versenyt, így csak gokartozott a sötét Battaringen. Utólag, egy gokart híján nem lettünk elsők. Megtörtént a csapattal minden balszerencse, súlyos büntetés, minden. Miután Andris ezt a helyzetet megértette, és átgondolta, mi történt, és ezt még le is kellett írnia még egyszer, azóta nem tud aludni.

Drivingcamp-ig nem fogunk tudni aludni! Utána? Meglátjuk.

Köszönjük a versenyt és a részvételt az összes csapatnak!

3. helyezett: MB Team

Erre a futamra úgy érkeztünk ide, hogy ezt a versenyt meg kell nyerni, mivel mind a ketten jól ismerjük ezt a pályát. A szabadedzésen a köridők alapján ott voltunk az élmezőnyben. Az időmérőn Balu megszerezte az első helyet, majd ő kezdte a futamot. Az első két etapban nagyon jól el tudtunk húzni a második helyzettől, majd egy 10 mp-en múló elrontott csere után visszaestünk a második helyre. Aztán a Tormafölde csapatának egyszer csak leállt a gépe, és ezért visszakerültünk az első helyre. Majd utána megnyugodtunk, mivel ők ütköztek, és ezzel nagyon sok időt veszítettek. Aztán piros zászló volt, és visszakerültünk a második helyre. Beültem az utolsó etapra, ahol még másodikak voltunk, közben a Tormafölde kapott 1 kör büntetést, és innentől nem tudom és nem is szeretném kommentálni, hogy mi történt. Reméljük most már meg lesz valamikor az első hely is.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük