Versenyzői beszámolók – 2021/03 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei második fordulóját a csömöri Kart Farmon rendeztük meg, ahol ezúttal is számos versenyző képviseltette magát az ország különböző pontjairól. Ez a forduló több izgalmat is tartogatott, hiszen itt dőlt el, kik lesznek az idei első „mini-bajnokság” dobogós helyezettjei.

A lendületes pálya sok izgalmas helyzetet teremtett, minden kategóriában voltak adrenalinnal teli események. Ami külön öröm számunkra, ahogy a szemünk láttára szövődik számtalan barátság. Folyamatosan formálódik egy szuper társaság, akik egyúttal biztos alapokat szereznek a sikeres és kulturált gokartversenyzéshez.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
László Róbert, Molnár Szabolcs, Baráth Bence

1. helyezett: Molnár Szabolcs

Bizakodva érkeztem a pályára az összetett győzelem reményében, mivel ezen a pályán jó időket szoktam menni. A szabadedzésekkel elégedett voltam, az időmérőn pedig mindössze 0.039 másodperccel lemaradva a pole-pozícióról, másodikként végeztem. A versenyen a rajtot nem jól, de nem is rosszul sikerült elkapnom, viszont a kör végére egy túl merész támadással és enyhe lökéssel sikerült megelőznie engem a mögöttem rajtolónak, így a harmadik helyre kerültem. Körökön keresztül csatáztunk, kissé lemaradtunk az előttünk haladótól. Majd ezt megunva, elkezdtünk mindketten előre figyelni és újból utolérni az első versenyzőt. Elkezdtek előttem csatázni, majd pár kör múlva egy elszúrt támadás adott lehetőséget, hogy én is támadjak. Ennek eredményképpen egy kanyarban sikerült előre kerülni és a következő körben már védekeznem sem kellet. Az utolsó 15-20 körben megpróbáltam minél jobban előre menekülni. A verseny végéig még egy lekörözés történt, viszont a csatákat megúszva megszereztem az első helyet, másodpercekkel. Kemény és fárasztó verseny volt, az elején intenzív csatákkal tele.

2. helyezett: László Róbert

Már nagyon vártam a versenyt (mint az összeset), mert egyrészt volt kb. egy hónapnyi kihagyás és persze mivel ez volt a minibajnokság utolsó fordulója. Pozitívan érkeztem a pályára, egyáltalán nem stresszeltem azon, hogy mi lesz ha 4. vagy annál hátrább végzek, mivel legalább harmadiknak kellett volna lennem, hogy megnyerjem a bajnokságot.

Visszatérve szerintem az összes szabadedzésen jó tempót diktáltam, ugyanakkor persze szorosak voltak a köridők Szabiékkal, de hát ettől is szép ez a sport, hogy a századokért kell kimaxolni mindent. Az időmérőn sikerült megszereznem a polet-t kemény 4 darab századdal Szabi előtt.

Egyáltalán nem lazulhattam el, hiszen tudtam, hogy a srácok nagyon a nyakamon lesznek. Ez így is volt, bár az első körben mögöttem csatáztak egy sort, amiért én el tudtam egy kicsit nyúlni. Aztán ahogy néztem, hogy mi a helyzet mögöttem, láttam hogy eléggé kezdenek felzárkózni mögöttem. Amikor visszaértek rám, akkor nem kíméltük egymást és hát ilyenkor benne van, hogy kicsit összekoccanunk a verseny hevében. Ez is történt. Ott a boxnál lévő kanyarkombinációnál kicsit letessékeltek az ideális ívről és sikerült Szabinak megelőznie, de hát ilyen a kemény versenyzés, szerintem bőven belefért.  Pár körig tudtam tartani a lépést, de mivel a harmadik helyezett elkezdett támadni, onnantól ugye védekeznem kellett és emiatt Szabi szépen lassan távolodott tőlem és nekem egész végig azon kellett lennem, hogy hárítsam a támadásokat, ami sikerült is. Végül második lettem, amivel meg voltam elégedve. Összességében izgalmas futam volt és egyben bajnokság is. Szabi kemény és egyben méltó ellenfél volt a bajnoki harcban.

Köszönök mindent a KARTING365 csapatának, irány a HCK.

3. helyezett: Baráth Bence

Lehet, hogy sokaknak nem a kedvenc pályája ez, de nekem kifejezetten tetszett. Már az edzések alatt is éreztem, hogy most valahol az élmezőnyben fogok versenyezni. Az időmérőn volt egy nagyon jól összerakott köröm, amit végül az utolsó kanyarban, úgy ahogy van, elrontottam. Így a 3. helyről rajtolhattam, amivel egy kicsit elégedettebb voltam, mint az előző két versenyemen.

A versenyen, egy-két körrel a rajtot követően sikeres előzgetések után egy kis ideig én vezettem (tényleg csak egy kis ideig), ahol azonban a kelleténél rosszabbul vettem be a kanyart, és a kigyorsításom is a megcsúszás miatt szélesebbre sikerült, ami pont elég volt ahhoz, hogy egy páran beférkőzzenek elém. Aztán az ezt követő nagy tolongások közepette sikerült visszamásznom a 3. helyre, ahol az előttem haladó (2. helyezett) nagyon jól védekezett. Végül, néhány sikertelen próbálkozás után tudtam tartani a pozíciómat és így a 3. helyen érhettem célba egy izgalmas verseny után.

Gratula a srácoknak, jó verseny volt!

75+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Molnár Botond, Dely Ádám

1. helyezett: Dely Ádám

Számomra nagyon sokat jelent, hogy életem során először én állhattam a dobogó legfelső fokán. Az időmérőn szoros versenyben a harmadik helyet sikerült megszereznem. A rajt után az előttem lévő két versenyző nagyon kemény csatát vívott. Én is próbáltam résztvenni a küzdelemben, de a hátam mögé is kellett figyelnem, hiszen engem is támadott a mögöttem autózó. Pár körrel később egy előzési kísérlet során az előttem haladó két gokart összeütközött, ezáltal az addig első helyen lévő versenyző keresztbe fordult a pályán, így megelőztem őt. A keresztbe fordult versenyző mögém állt vissza és a mögötte lévővel együtt egyből elkezdett nagyon keményen támadni engem. Ezáltal egy darabig a védekező íven autóztam. Egy idő után sikerült leszakadnom a támadóimtól és így a saját ívemen, zavartalanul tudtam tovább folytatni a versenyt. Ekkorra az előttem haladó versenyző, már nagy előnyre tett szert. A versenyt fizikailag a második helyen fejeztem be, de mivel a versenybírók az előttem célba érő versenyző előzését szabálytalannak ítélték meg és emiatt két hellyel hátra sorolták, így végül én lettem az első. Ez a győzelmem nagy szerepet játszott abban, hogy a bajnokságban a harmadik helyen tudtam végezni. 

A versenyre való felkészítést nagyon szépen köszönöm Pataki Gábornak!

2. helyezett: Molnár Botond

Az előző évben voltam először ezen a pályán versenyen, nagyon megtetszett (a kedvenc pályám lett) és nagyon vártam már ezt a versenyt. Nagyon örültem, hogy már reggel elkezdett sütni a nap és melegedni az idő! Nagyon jól sikerültek a szabadedzések és sikerült megtapasztalnom a pálya íveit. Sikerült az első helyet megszereznem 2 ezred másodperccel az időmérőn. Egy gyengébb gokarttal kezdtem a versenyt, ennek ellenére próbáltam védeni a pozíciómat, sajnálatos módon történt egy baleset, ettől függetlenül sikerült a 2. helyen végeznem.

Szeretnék köszönetet mondani edzőmnek, Bálint Ádámnak a felkészítésért, illetve a Soproni Gokart Egyesület vezetőjének Bősze Péternek, hogy biztosítja nekünk a gyakorlás lehetőséget az egyesület pályáján.

3. helyezett: Hegedüs Sándor

80+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Kis Roland, Nagy Péter, Takács Dávid

1. helyezett: Nagy Péter

Az első szabadedzéstől kezdődően imádtam minden pályán töltött kört. Az időmérős köröm nem sikerült igazán, mégis elég lett a pole-hoz, de Csömörön nem könnyű megtartani a pozíciót.

Igyekeztem elszakadni Kis Rolandtól, de a verseny féltávjánál visszaért rám. Kemény volt, de behoztam.

Óriási boldogsággal töltött el a győzelem, közel 2 éve nyertem az utolsó versenyemet a KARTING365 Gokart Kupán ugyanitt.

Összetettben nem lett meg a győzelem, gratulálok Konecsni Gergőnek, nagyot ment minden versenyen. Megyek tovább, hogy rászolgáljak az új becenevemre: a KARTING365 Gokart Kupa Tom Coronel-je. 🙂

Hajrá KARTING365, hajrá KARTING365 Gokart Kupa!

2. helyezett: Kis Roland

Nagy izgalmakkal vártam a Kart Farm-on rendezett futamot. Sajnos az előző versenyhétvégén nem tudtam jelen lenni a vírushelyzet miatt. Nem volt teljesen meg bennem a pálya, és a pályára érve az idő sem nézett ki valami jól. Pár csepp esett néha, de szerencsére hosszan tartó eső nem volt a nap folyamán.

A szabadedzés időket nézve mindig dobogós helyen voltam, szóval a remény megvolt bennem, hogy időmérőn is oda tudom magam tenni. Az időmérőn egészen gyors gokartot kaptam, amivel a második helyet tudtam magamévá tenni. A verseny elég izgalmasnak bizonyult, néha esett pár csepp eső, ezáltal a pálya valamennyire nedves volt.
Az első 5-6 percben nem igen voltam ott a topon, de a verseny harmadik felében utolértem Nagy Petit. Sajnos túlizgultam a versenyt, ezáltal nem előztem meg.

Ezúton is szeretnék gratulálni a dobogós helyezetteknek. Külön köszönet Janecskó Adriánnak a sok hasznos információért!

3. helyezett: Takács Dávid

Nagyon vártam ezt a napot, hogy megint versenyezhessek. Végig szuper jó hangulat volt a boxban és a pályán is. A többiekkel a szünetekben jókat beszélgettünk és megosztottuk egymással a tapasztalatainkat a pályával kapcsolatban.

A szabadedzés futamain és az időmérőn is elég jó köridőket mentem, ami bizakodásra adott okot.

80 kg-ban a 3. helyről rajtolva a verseny alatt végig magabiztosan gokartozva tartottam meg ezt a pozíciót. Az első pár körben sikerült ugyan feljönnöm a 2. helyre, de aztán egy hiba miatt visszaelőztek. Azután már nem volt lehetőségem támadást indítani a 2. helyért, de úgy voltam vele, hogy inkább bebiztosítom a 3. helyet, így arra fókuszáltam. 

Végig jó tempóban tudtam haladni, leszakítva a mögöttem gokartozó versenyzőket. 

Nagyon boldog és elégedett vagyok, mert egy sikeres napot zártam. A 80+ban 3. lettem.

Köszönet a KARTING365 csapatának a szuper szervezésért!

90+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Kis Roland, Konecsni Gergő, Várkonyi Dániel

1. helyezett: Konecsni Gergő

Nagyon vártam a hétvégét, mert csak egy karnyújtásnyira volt legalább 1 bajnoki cím. Nagyon jó volt a tempó egészen a második szabadedzés közepéig, amikor is egyre jobban kezdett fájni az oldalam a rázkódások következtében. Mikor kiszálltam a gépből, akkor vettem észre, hogy a bordavédő ki volt csatolva, és el is csúszott. Innentől kezdve már nem tudtam megfelelő tempót menni. Ez meg is látszódott az időmérőkön, bár a 90+-ban valahogy sikerült varázsolnom egy pole-t, amit később győzelemre váltottam. De a versenyek előtt be kellett dobjak egy fájdalomcsillapítót is. 

Utána összeszorított fogakkal mindent beleadtam, hogy sikerüljön a másik két kategóriában is hátulról minél előrébb kerülni a további bajnoki esélyek miatt.

Összességében sikerült erőn felül teljesíteni, és ennek meglett a gyümölcse, a „tavaszi” fordulóban mindhárom bajnoki címet bezsebeltem. Örömmel tölt el, hogy én lettem az első, aki a KARTING365 Gokart Kupában triplázni tudott.

Köszönet Pataki Gábornak, és Gaál Andrisnak! 

Gratulálok a többi dobogósnak. Valamint sok sikert kívánok a többieknek a soron következő futamokon. 

2. helyezett: Kis Roland

Izgatottan vártam a második futamot, az elsőn sikerült második helyről indulnom. A rövid pálya hátránya, hogy hamar utolérsz valakit, ezért is inkább hagytam, menjen el mindenki, hogy legyen időm összerakni jó időmérős kört. Harmadik helyre tudtam magam kvalifikálni. Versenyre jó gokartot kaptam, ezáltal a második helyen versenyző Danit a verseny feléhez érve utolértem, az egyik kanyarba be tudtam menni mellé, és megelőzni. Addigra Gergő kicsikét elment elöl, de megvolt minden erőm, hogy utolérjem. A verseny vége felé annyira vizes volt már a rázókő, hogy használhatatlan volt és folyamatosan lecsúsztam az ideális ívről. A verseny végén a második helyen zártam, aminek nagyon örültem.

Ezúton is szeretnék gratulálni a dobogós helyezetteknek. Külön köszönet Janecskó Adriánnak a sok hasznos információért!

3. helyezett: Várkonyi Dániel

Eddig mindig jó élményekkel távoztam a Kart Farmról, és ez most se volt másképp. A szabadedzések alatt szép idő volt, és a köridők miatt sem panaszkodhattam, hiszen valamennyi edzésen az élmezőnyben végeztem. Az már az edzések alatt kiderült, hogy nagyon szoros a mezőny, és az időmérő is az lesz.

Szerencsém volt a gép sorsolásnál is, és a pályára is elsőként mehettem ki, és tudtam pár tiszta kört autózni. Második helyet sikerült megszereznem, ami eddig a legjobb időmérős helyezésem.

A verseny rajtjánál szorosan követtem az első helyezettet, még egy előzési kísérletem is volt, de védekezni kényszerültem, ami miatt lemaradtam az előttem lévőtől. Jó pár körön keresztül tudtam tartani a mögöttem jövőket, de az egyik kanyarban sajnos hátracsúsztam egy helyezést. A verseny második fele is védekezéssel telt, de sikerült megőriznem a harmadik helyezést.

95+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Polgár András, Takács Dávid, Kis Roland

1. helyezett: Takács Dávid

Nagyon vártam ezt a napot, hogy újra versenykörülmények között gokartozhassak.

Már a szabadedzések alatt is éreztem, hogy jó köridőket tudok menni. Ezt a jó formát sikerült átmentenem az időmérőre is. Elkaptam a fonalat és megjött az önbizalmam.

A 95+ kg-os kategóriában sikerült megszereznem a pole pozíciót. Végig az járt a fejemben, hogy mindenképpen meg kell tartanom az első helyet a rajt után és elhatároztam, hogy meg is tartom. 

Ez aztán az egész verseny alatt zajló csatában, jó védekezéssel sikerült is. Mindent beleadtam az egyenesekben, a kanyarokban pedig olyan íveken gokartoztam, hogy ne tudjon megelőzni a mögöttem haladó. Kemény, izgalmas meccs volt!

Nagyon boldog és elégedett vagyok, mert egy sikeres napot zártam. A 95+ban sikerült megszereznem a pole pozíciót és a győzelmet is.

Köszönet Pataki Gábornak és a KARTING365 csapatának!

2. helyezett: Polgár András

Hosszú kihagyás után az előző fordulóban tértem vissza a sorozatba a Hungaroringen, ahol elsőre nem sikerült dobogóra állni. Csömörön inkább a visszafelé irányt szeretem, és a szabadedzések alatt éreztem a hiányát még egy-két tizednek. A 95+ kategóriában azonban sikerült a második helyet elcsípni a kvalifikáción. A verseny alighanem a legizgalmasabb volt eddig, amin részt vettem, voltam negyedik is, aztán újra második és az utolsó kanyarba együtt fordultunk be a győztessel. Jó érzés volt visszatérni a dobogóra.

3. helyezett: Kis Roland

Úgy érzem, az első kettő versenyen jól teljesítettem, és itt is elvárt, hogy jól teljesítsek. Ugyanazt alkalmaztam időmérőn, mint a másodikon, megvártam míg mindenki elmegy, és utána indulni, hogy legyen több tiszta köröm megfutni a legjobb időt. Viszont kihoztam magamból mindent, de sajnos csak a negyedik helyre sikerült kvalifikálni magam.

Az 5-ös gokartot kaptam a versenyre, amiben nem volt tapasztalatom, szóval kíváncsian vártam mit tudok kihozni belőle. A verseny kezdete után szinte az első körben megelőztem az előttem lévőt, de nem lélegezhettem fel, mert mögöttem ment a csetepaté, mindenki előzött mindenkit, és nekem is védekeznem kellett. Megvártam a megfelelő pillanatot az előzésre, és sikerült is megelőzni a másodikat. Viszont az első versenyzőt megtámadtam, de sikertelenül, ezért visszaelőzött a mögöttem lévő. Így a 4-dik helyről a harmadik helyen zártam a verseny végén. Azt hiszem eredményesen zártam a hétvégét, hatalmas mosollyal vettem át a megnyert érmeket. Nagyon várom a következő versenyhétvégét.

Ezúton is szeretnék gratulálni a dobogós helyezetteknek. Külön köszönet Janecskó Adriánnak a sok hasznos információért!

Csapatverseny:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | csapatverseny
SRT (Kulcsár Tibor, Bognár Tamás); High Performance Racing Team (Kis Norbert, Diószegi Szabolcs Botond, Schmuck Olivér), Force Racing Team (Burányi Botond, Konecsni Gergő)

1. helyezett: High Performance Racing Team by N90R

A hungaroringi versenyt sajnálatos módon, Covid-fertőzés miatt ki kellett, hogy hagyjam, így közel egy hónapnyi távollét után ülhettem ismét volán mögé a csapatbajnokság harmadik fordulójában. A csömöri Kart Farm eddig nem volt különösebben a szívem csücske, noha tavaly ősszel az akkori nagy riválisunkat, a Tormafölde Competizionét egy nagyon emlékezetes csatában sikerült legyőznünk, épp azon a nyomvonalon, ahol most is mehettünk. Az időjárás ennél tökéletesebb nem is lehetett volna, verőfényes napsütés, kellemes, „gokartmeleg” időben körözhettük. Az időmérő edzésen egy apró malőr miatt „csak” a második helyet tudtuk megszerezni, a gokartban, amiben ültem ugyanis el volt törve az ülés, és ez olyannyira meglepett a gyorskörön, hogy nem tudtam teljesen odakoncentrálni. A csapatversenyek, mint tudjuk, nem a kvalifikáción dőlnek el, és ez alól e futam sem volt kivétel. Szabi kezdte a mókát, a két piros zászló után – mikor érdemben is elkezdődhetett a verseny – gyorsan átvette a vezetést a SRT-től, és onnan nem volt megállás a célig. Szabi, Olivér és én is szinte minden etapunkban olyan kartokba ülhettünk bele, amibe szerettünk volna, szóval ezúttal még Fortuna is végig fogta a kezünket, ami egyébként nagyon ritka egy 120 perces verseny során… Hazudnék, ha nagy izgalmakról írnék, mert azok (végre) nem voltak, így tükör simán, közel két kör előnnyel sikerült behúznunk a szezon harmadik futamát. A csapatunk tagjai közül mindenki nagyon élvezte a vezetést, igazi örömautózás volt végig, amiért nagyon hálásak vagyunk, hogy végre összejött. Természetesen nem fogunk a babérjainkon ülni, folytatjuk tovább a kemény munkát, hisz nem tudhatjuk mikor, milyen kihívás elé állít minket a sors.

2. helyezett: SRT – Savaria Racing Team

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni a szervezőknek a lebonyolítást, valamint gratulálni minden versenyzőnek, aki részt vett a fordulóban! A második helynek rendkívül örülünk, nem csak az eredmény ill. fejlődésünk okán, hanem sokáig Tibi bordasérülése miatt a részvételünk is kérdéses volt, attól tartva, hogy az előző fordulóhoz hasonlóan ezt is ki kell hagynunk.

Legfontosabb talán, hogy mindketten rendkívül élveztük a versenyzést, s bár a futam nem volt mentes taktikai hibáktól, az utolsó csere előtt egy extra hosszú etappal kockázatot vállalva sikerült egy helyet előre lépnünk a papírformához képest. Csapatverseny avagy endurance terén még mindig nagyon kevés tapasztalattal rendelkezünk (annál több extra kilóval 🙂 ), de bízunk abban, hogy hamarosan a dobogó legfelső fokára érhetünk!

3. helyezett: Force Racing Team

Vártuk már a versenyt, de leginkább azért, hogy sok idő után ismételten gokartba ülhessünk. Már a bemelegítés során látszódott, hogy fel kell jobban pörögjünk, mert így bajban leszünk. Az időmérős kör nem volt acélos, csak a negyedik rajtpozícióból indulhattunk. Az első etapban voltunk a 2. helyen is de az SRT-vel nagyon egy tempót diktáltunk, így több helycsere is volt. A HPR ma egy teljesen más univerzum volt, rögtön realizálódott is bennünk, hogy a meccs a 2. helyért fog zajlani maximum.

Ez egész szorosra is sikeredett egészen az utolsó etapokig. Amikor is egy tetemesnek mondható előny ment a levesbe. Ezt meg kell vizsgáljuk még, hogy mi történt. Vélhetően a kihagyások okozta fáradtság.

Gratulálunk a többi dobogósoknak!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője