Versenyzői beszámolók – 2021/12 Hungaroring

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei tizenkettedik fordulóját a Hungaroring Gokart Centerben rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Kender Tamás, Baráth Bence, Németh Eszter

1. helyezett: Baráth Bence

A KARTING365 versenysorozatban ezen a pályán normál irányban szintén először versenyeztem – mint később kiderült utoljára is, mert tovább küldtek a HCK-ba.

A szoros összetettbeli állás miatt megint nagyon fontos volt az időmérő. Ezen sikerült egy olyan rajtpozíciót szereznem, ahonnan a nagy versenytársaim, Tamás és Balázs elől indulhattam. De így is csak a 2. helyen rajtolhattam el, hiszen egy új versenyző, Eszter lenyomott mindannyiunkat. A verseny végén az első helyet szereztem meg, így a bajnokságot is megnyertem.

Szeretnék gratulálni a bajnokság összes résztvevőjének!

Köszönet, hogy itt lehettem Pataki Gábornak és a KARTING365 csapatának, valamint a felkészítésért Janecskó Andriánnak!

2. helyezett: Kender Tamás

Ez a verseny több szempontból is fontos volt számomra, mivel ennek eredménye döntötte el a bajnokságot, illetve ez volt az év utolsó kartingos versenye számomra. Az időmérő is, illetve a verseny is nagyon izgalmas volt és szoros küzdelmet eredményezett. Hibás bírói döntésnek köszönhetően második lettem mind a versenyen, mind a bajnokságban, de ennek ellenére nagyon jó verseny volt. Gratulálok Bencének a sikeres eredményéhez és Eszternek az elért pole pozíciójához. Köszönöm az edzőmnek, Bálint Ádámnak az egész éves felkészítését és hogy mindig számíthatok rá, illetve Bősze Péternek, hogy lehetőséget biztosít az Aréna Sopron pályáján a gyakorlásra.

3. helyezett: Németh Eszter

Először vettem részt a KARTING365 gokartversenyen. Szerencsére az időmérőn jó gokartot kaptam és sikerült az első helyre kvalifikálnom magam. A rajt jól sikerült, de pár kör elteltével visszacsúsztam a 3. helyre és ezt a pozíciót meg is tudtam őrizni a futam végéig.  Összességében nagyon jól éreztem magam, élveztem a versenynap minden pillanatát. Köszönöm a barátaimnak, hogy végig támogattak és biztattak!

75+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Ujhelyi Rajmund, Dely Ádám, Kanyó Dávid

1. helyezett: Dely Ádám

Az időmérőn sikerült megfutnom a leggyorsabb kört, így én indulhattam a pole pozícióból. A rajt után nem sokkal el tudtam szakadni a mezőnytől, majd a verseny során folyamatosan növeltem az előnyömet. Így végül elsőként értem célba. Hatalmas élmény volt újra a dobogó legfelső fokán állni! A győzelmemnek köszönhetően a bajnokságban feljöttem a 2. helyre. Gratulálok mindenkinek!

A versenyre való felkészítést nagyon szépen köszönöm Pataki Gábornak!

2. helyezett: Ujhelyi Rajmund

8 egyéni verseny telt el a KARTING365 kupában az áprilisi Kart Farm óta, amelyen utoljára részt vehettem, így már nagyon vártam a hungaroringi versenyt. Az év eleji élmezőnyből sokan már a HCK bajnokságban szerepelnek, de az előzetes erőviszonyokat tekintve a jelenlegi mezőnyből is 5-6 pilóta lehetett esélyes a győzelemre. Tehát volt kihívás benne, de dobogós reményekkel érkeztem.

Az időmérőn 34 alá senki nem tudott bemenni, de jól összerakott kör kellett a 34 elejéhez is, amit teljesítettem, így 34:097-et futva 49 ezreddel maradtam csak el a pole pozíciótól, ezzel megszerezve a 2. rajtkockát. A verseny felvezető körében felmértem a gépem, s a tempós kanyarokba, sikánokba bevezetésénél nagyon tudta tolni az orrát, amit csak lassítással tudtam orvosolni, így hamar rájöttem, a tempóm nem lesz elég arra, hogy Ádámot támadjam. A rajt után pár körig együtt tudtunk menni, az első három elszakadt a mezőnytől, aztán Ádám minket is leszakított. Nekem Dáviddal szemben is végig védekeznem kellett, de a tempónk nagyon jó volt, amit a versenyben futott második leggyorsabb 34:007-es időm is mutatott, így együtt, senki mástól nem zavartatva vonatoztunk be a célba. 2. hely, életem első dobogója, ami már nagyon érett, régóta bennem volt egy hasonló teljesítmény, de csak 2 éve és a nulláról kezdtem el ezt a gyönyörű sportot, így nem lehetek elégedetlen, hogy ez eddig váratott magára. A jelenlegi tudásomban nagyon sok munka van, amelyet köszönhetek Tas Áronnak, Pataki Gábornak és persze magamnak. Janecskó Adriánnak pedig külön köszönöm a felkészítést az aktuális versenyre – általa állt össze igazán a pálya a fejemben -, a versenynapi instrukciókat és hogy hitt bennem, tudta, hogy képes vagyok rá, ez nekem rengeteget jelentett.

A következő célom az összetett bajnoki cím, amivel nyilván nem vagyok egyedül, de így lesz igazán izgalmas! Mindenkinek gratulálok az idei teljesítményéhez, télen sem állunk le, nyomjuk tovább, az Asia Centerben találkozunk!

3. helyezett: Kanyó Dávid

Hatalmas lehetőség volt számomra, hiszen életem első gokart versenyén vehettem részt, ahol sikerült egy szuper eredménnyel zárnom. Korrekt, sportszerű és jó hangulatú brigád ellen versenyezhettem, egy nagyon jól szervezett eseményen. Harmadik helyről rajtolva a célom a pozíció megtartása volt, de szerencsémre lehetőségem nyílt a második helyért küzdeni egészen a kockás zászlóig. Annak ellenére, hogy nem sikerült az előzés, minden percét élveztem a versenynek és a végén boldogan és büszkén szállhattam ki a gokartból. Szuper nap volt.

Utólag is szeretnék gratulálni a többi versenyzőnek is az eredményekhez, és hatalmas köszönet a szervezőknek, a fotósoknak, és mindenkinek aki lehetővé tette és teszi, hogy ilyen profi, jól szervezett körülmények között mérkőzhettünk meg.

80+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Jakab Roland, Csomor Olivér, Boros László

1. helyezett: Csomor Olivér

Vegyes érzésekkel érkeztem az utolsó fordulóra, valahol sejtettem, hogy ez a Hungaroring nem az én pályám lesz. Sajnos ez be is igazolódott a szabadedzéseken és az időmérőn is meglátszódott, ugyanis a 4. helyre kvalifikáltam magam. Sok ügyes versenyző volt előttem és mögöttem is, tudtam, hogy nehéz menet lesz. Főleg, hogy közvetlenül előttem a védekezés nagy mestere, Laci kartozott. Aztán közbejött a szerencse a verseny körülbelül féltávjánál, Laci előrébb jutott, majd mikor védekezte a visszatámadást, összeakadtak, amit én lesipuskás módon kihasználtam és előrébb jöttem a 2. helyre. Rolandnak nagy előnye volt és sokáig stagnált ez a távolság, aztán talán addigra sikerült összeraknom a pályát és elkezdtem feljönni rá, szépen védekezett végig, de volt egy figyelmetlen pillanata, amit kihasználtam és sikerült behoznom az első helyre. Gratulálok Lacinak és Rolandnak is, köszönöm a szervezést, illetve a pályamunkások munkáját.

2. helyezett: Jakab Roland

Első alkalom, hogy sikerült megszerezni a pole pozíciót. Sajnos a gokartom nem a leggyorsabb volt, így végig védekeznem kellett. 1 embernek sikerült megelőznie, így 2. helyen sikerült befejeznem a futamot. Ennek ellenére boldog vagyok, és nagyon élveztem a versenyt.

3. helyezett: Boros László

Sziasztok…Boros László vagyok és a 14-es gokarttal szoktam menni. 🙂 Most sem volt ez másképp…viszont most nagyon megszenvedtem ezért a 3. helyért. Örülök, hogy meg tudtam tartani, bár ez centiken múlt most. Sajnos nem tudtam menni Olivér és Roland után és inkább azt éreztem, hogy ezt a harmadik pozíciót sem fogom tudni megtartani, és a futam második felében folyamatosan védekeznem kellett Csaba ellen. Nem tudom pontosan mennyi volt a különbség a leintés pillanatában köztünk, de szerintem tizedekben kell gondolkodni.

Nagy gratula Olivérnek, aki gyakorlatilag 100%-os teljesítményt hozott ebben a mini bajnokságban és 120 ponttal végzett az élen. Szerintem azért ez elég figyelemre méltó teljesítmény. Természetesen ez annak köszönhető, hogy sokat tanult tőlünk és nagyon jó társaságban edződik a Drájwinkártingrészingtimben 🙂 Viccet félre téve…ez szép munka volt fiú!

90+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Tóth Péter, Suller Gábor, Várkonyi Dániel

1. helyezett: Suller Gábor

A csapatverseny után gyors irányváltás, jöhetett az egyéni.

A szabadedzések jók voltak, mentem nagyon jó géppel és kevésbé jóval is. Próbáltam kihozni mindegyikből a maximumot és a legkevesebb körszám alatt megszokni.

Jött az időmérő, ahol egy viszonylag jó gépet kaptam és sikerült nagyon szoros csatában megszerezni a 3. helyet.

Gondoltam, hogy innen még bármi is lehet…

A rajtnál rögtön az első kanyarban egy kis hibát kihasználva előztem egyet.

Dani ment előttem, de pár kanyar után elég egyértelműnek tűnt, hogy azt a tempót, ami benne van, ezzel a géppel nem tudja az aszfaltra varázsolni, már csak a megfelelő pillanatra kellett várnom, hogy megelőzhessem, ami 2 körön belül sikerült is.

Ezután elég nagy előnyre tettem szert, hogy be tudjam hozni a gépet az 1. helyre.

Csodás napot zártunk remek eredményekkel, nagyon jó társaságban.

Köszönet a KARTING365 csapatának az alázatos munkát, és Pataki Gábornak  a rengeteg segítséget (nélküled csak B döntős futamgyőzelmem lehetne 🙂 )

2. helyezett: Tóth Péter

Nem indult jól a napom és az időjárás előrejelzés sem volt túl biztató. Gokartba pattanva egyből sikerült hátrahagyni a nehézségeket, gyorsan megtanulni a pályát és mint később kiderült, aznap a szerencse is mellém állt. Mindkét kategóriában sikerült megszerezni a 2. rajtkockát.
A sorsolás alapján úgy éreztem, hogy a győzelemre is lehet esély, az első körben viszont rosszul pozicionáltam a kartot, vesztettem egy pozíciót. Szerencsére gyorsan sikerült visszaszerezni a második helyet, a győzelemhez viszont nem voltam elég gyors.

3. helyezett: Várkonyi Dániel

A délelőtti csapatverseny után egészen megváltozott a pálya, nem csak a menetirány, hanem a vizes, majd félig száraz pálya az egyéni versenyek szabadedzésére szinte teljesen felszáradt. Kicsit sajnáltam, hogy nem esős körülmények között kellett versenyeznünk, de legalább nem lettünk csurom vizesek.

A szabadedzések jól mentek, volt szerencsém kipróbálni elég változatos tulajdonságú gépeket, ami jó tapasztalat volt az időmérő előtt. A gépsorsolás után nem tudtam mire számítsak, mert nem mentek túl jó időket azzal a géppel. Minden esetre kihoztam a legtöbbet magamból, de nem számítottam különösebben komoly eredményre. Meg is lepett, hogy pole-ból indulhatok, ráadásul a napi legjobb időeredményemmel.

A verseny már sötétben indult, kicsit fáztam is a felvezető körökön. A rajtot követő két kör nagyon intenzív volt, szinte a nyakamban volt az egész mezőny. Gyorsan rájöttem, hogy a nekem sorsolt gép szinte csak védekezésre alkalmas, mindenki gyorsabb volt mögöttem. A kezdeti lendületet kihasználva Gábor és Peti el is mentek mellettem az első körökben. Ezt utólag eléggé sajnálom, mert úgy érzem, többet tudtam volna tenni azért, hogy kivédekezzem őket, de az első pár körben valahogy fejben nem teljesen voltam ott, nem koncentráltam 100%-ban a védekezésre. Ez után egy kicsit összeszedtem magam fejben, gondoltam ennyi elég volt, a harmadik helyet akkor is megtartom. Ami végül nagy küzdelem árán sikerült is, bár mögöttem elképesztő módon jöttek a többiek, és szinte toltak le a pályáról. Örülök ennek az eredménynek, hiszen sikerült megtartanom egy dobogós helyet, de azért sajnálom is, hogy nem tudtam kicsit előrébb végezni. Gratulálok a többieknek is, szép verseny volt.

95+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Tóth Péter, Várkonyi Dániel, Podámer Bence

1. helyezett: Várkonyi Dániel

Már az előző verseny óta nagyon vártam ezt a versenyt ebben a kategóriában, mert holtversenyben Zolival vezettük a bajnokságot. Eddig is voltak jó eredményeim, de valahogy összetettben a kupa még nem jött össze.

A folyamatosan száradó pályán egyre jobb köröket lehetett menni a szabadedzések alatt, az ott futott idők alapján magabiztosan álltam hozzá az időmérőnek. Ott igyekeztem nagy távolságot kialakítani, hogy tiszta köröket tudjak futni, ennek ellenére mégsem voltam elégedett egyik körömmel sem, egy kis hiba mindig becsúszott. Ennek ellenére sikerült kiharcolni az első rajtkockát, aminek nagyon örültem. Gondoltam, innen már félig zsebben van az összetett győzelem is, mivel szegény Zoli csak a mezőny végéről tudott indulni. Kár érte, mert szerettem volna, ha ez az utolsó futam hoz egy parázs csatát kettőnk közt a győzelemért, de végül sajnos nem így alakult.

A verseny elég sima volt, az első körben kellett csak védekeznem, utána el tudtam nyúlni eléggé a többiektől. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, és annak is, hogy ezzel megnyertem a bajnokságot is. Elképesztő! Ez persze Pataki Gábor eredménye is, hiszen az ő felkészítése kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. Köszönöm neki a sok segítséget, és gratulálok a többi dobogósnak!

2. helyezett: Tóth Péter

Nem indult jól a napom és az időjárás előrejelzés sem volt túl biztató. Gokartba pattanva egyből sikerült hátrahagyni a nehézségeket, gyorsan megtanulni a pályát és mint később kiderült, aznap a szerencse is mellém állt. Mindkét kategóriában sikerült megszerezni a 2. rajtkockát.

Közepes gépet kaptam, így a védekezésre készültem fejben. Ahogy az várható volt, az első helyre esélyem sem volt, viszont a verseny első felében sikerült kényelmes előnyt kiautózni a második helyen. A támadást így sem úsztam meg, de sikerült megvédeni a pozíciót.

3. helyezett: Podámer Bence

A napot igazán jól kezdtem, mivel ismertem már a pályát, gyorsan ráéreztem a jó ívekre. Mivel két kategóriában indulok mindig, így ez előny tud lenni az időmérőn, ráadásul most mindkét időmérőt a 2-es számú gokarttal kellett teljesítenem.

Az első körökben nehezen szoktam össze a gokarttal és a hideg körülménnyel, de végül sikerült a 3. helyre kvalifikálnom. A verseny kezdetén már az első kanyarokban sikerült meglépnünk elől. Az első helyen Dani nagyon hamar elhúzott. Sajnos jó tempót ment, esélyünk sem volt utolérni a második helyen autózó kollégával. Azt leszámítva, hogy elől hármunknak sikerült meglépnünk a mögöttünk autózóktól, nagyon nehezen éreztem rá a megfelelő ívekre és sokat is rontottam.

A verseny második felében viszont valamire nagyon ráéreztem és szinte egyáltalán nem hibáztam egy kanyarban sem, így egyre csak közeledtem az előttem lévőhöz. Sajnos későn sikerült behoznom a lemaradást, amit a verseny első felében engedtem meg magamnak, így sajnos csak az utolsó 3 körben kerültem támadási lehetőség közelébe, amit Péter sikeresen kivédekezett. Éreztem, hogy gyorsabb vagyok, de már nem volt elég időm, hogy kivárjam a megfelelő helyzetet az előzés lebonyolítására.

Összességében nem voltam teljesen elégedett magammal, de azt hiszem a helyzetből kihoztam a legtöbbet és nagyon örültem a 3. helyemnek!

Csapatverseny:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | csapat
Force Racing Team (Burányi Botond, Konecsni Gergő); High Performance Racing Team (Kis Norbert, Diószegi Szabolcs, Schmuck Olivér); Red Kart Team (Várkonyi Dániel, Suller Gábor)

1. helyezett: High Performance Racing Team

… a turbót is én vettem a sz.ros autódba, nem beszélve a méregdrága hifiről, és a vadiúj kárpitról – szűrődik ki a hang egy tárgyalóterem ajtaján. Egy válás zajlik épp. Két ajtóval arrébb, utolsóként nekem is be kell sétálnom egy terem ajtaján, ahol a bíró úr már vár engem. Mi is válunk. Elfoglalom a helyem legelöl, majd türelmesen várok, míg a bíró úr azt nem mondja: Norbert, Ön következik: halljuk hát, mi történt! Felállok, letörlöm az arcomról az e közben a szememből kicsordult könnycseppet, és így szólok: „Tudja bíró úr, én még mindig szeretem Őt! Ez a válás nem szokványos, ezt nem akarta egyik fél sem, de ahhoz, hogy hűek maradjunk az elveinkhez, muszáj volt meghoznunk ezt a döntést. Tudja, ez szerelem volt első látásra. Mikor megismerkedtünk, teljesen rabul ejtett a varázsa, és bár nem sok hiányzott, hogy elindulni se tudjunk rögtön az első versenyünkön – mivel Szabi elaludt – végül egészen parádésra sikerült az első randink, hiszen győztünk. Aztán persze mikor összejöttünk, elkezdett elsárkányosodni a kapcsolatunk. Bár az eleje csodás volt, utána azonban jöttek a viták. Mi volt az a csömöri ötödik hely? És az a battai éjszaka, mikor csak a hatodik helyen zártunk? Tudja, ott, hogy megbántott minket? Én már-már a válást fontolgattam, de Szabi tartotta bennem a lelket, hogy nyugi, jó lesz ez, menjünk, csináljuk tovább. Oké, gondoltam, adjunk egymásnak még egy esélyt. Aztán persze elkezdett kiengesztelni minket. Jött két dobogó, hogy aztán újra egy mélyütéssel jelezze, ácsi-ácsi, még van mit tanulnotok. Borzasztóan fájt. Azon a pályán, ahol nekem mindennél fontosabb lett volna egy győzelem, a kedvenc pályámon, az Asiaban ért az újabb kudarc, egy negyedik hely formájában. Ekkor voltam talán a legmérgesebb rá. És bár, most már tudom, hogy nem akart ő rosszat, csak tanítani, ott, akkor rettenetesen fájt. A szezon vége aztán a mézes hetekről szólt, győzelem győzelmet követett, a kapcsolatunk pedig elkezdett újra kivirágozni, hogy aztán idén minden képzeletet felülmúljon. Komoly terveket szövögettünk az idény előtt, szerettük volna az összes versenyt megnyerni, és egy minden eddiginél dominánsabb szezonnal letenni a névjegyünket. Tudtam jól, ezt csak akkor érhetjük el, ha Ő is akarja, ha Ő is áldását adja rá, az, hogy mi mindent beleadunk, kevés lesz. Nos, bár az ellenfelek sokszor megnehezítették a dolgunkat, végül egy olyan évet sikerült produkálnunk, amire okkal lehetünk nagyon büszkék. A kapcsolatunk egész évben fantasztikus volt, amit tavaly tanításnak szánt, abból idén erőt merítettünk, és bár sokszor nagyon közel jártak hozzánk az ellenfelek, végül elértük a célunkat, és mikor hárman alkottuk a csapatot (ez a 12-ből 11 versenyt jelent), az ÖSSZES futamot megnyertük! Csodálkozik bíró úr, ha a kapcsolatunkat most érzem a legerősebbnek? De tudom jól, hogy ez hosszú távon nem működhet, hiszen mindkettőnknek mások a céljai. Ő továbbra is az új tehetségek felkutatásáért dolgozik, mi pedig már letettük a névjegyünket, ideje egy magasabb célnak szentelni a karrierünket. Ezért kell elválnunk. Én személy szerint nagyon nagyra tartom ezt a kezdeményezést, hogy mindig új tehetséget kinevelni, és aki már bizonyított, az bizonyítson feljebb. Ettől fantasztikusabb lehetőség egy új versenyző, egy leendő szupersztár számára nem is lehetne. Ezért, bár nagyon fájó szívvel, de mindketten úgy látjuk jónak, ha különválnak útjaink. Köszönünk mindent, KARTING365! Csodás két év volt, a szívünk egy darabját mindig Ti fogjátok kitölteni! Vigyázzatok magatokra, óvjátok tovább ezt a fantasztikus kezdeményezést, neveljetek ki továbbra is sok-sok csodás versenyzőt, akiket majd szívesen látunk riválisként a jövőben. Szeretettel ölel, a High Performance Team csapata: Olivér, Szabi és Norbi.”

Miután befejeztem a mondandómat, a teremben döbbent csend lett úrrá. A bíró úr felállt, és remegő hangon csak annyit tudott mondani: az ítélet jogerős. Én is felálltam, és kisétáltam a teremből. Mielőtt végleg becsuktam volna az ajtót, még egyszer visszapillantottam, és könnybe lábadt szemmel arra gondoltam: mérhetetlenül hálás vagyok. Ezután megfordultam, becsuktam az ajtót, és kisétáltam az épületből. Végleg.

2. helyezett: Force Racing Team

Elsősorban köszönjük az egész éves szervezést a KARTING365 csapatának, és Németh Attilának. Nagyszerű szezon volt, ahol voltak csalódások, meg boldog pillanatok is egyaránt. Na de a versenyről, reggel mikor kiléptem az ajtón, láttam hogy esik az eső, kezdtem is dörzsölni a tenyerem, hogy végre egy jó izgalmas verseny lesz. A szabadedzést én kezdtem, amit nagyon élveztem, utána Boti következett, és hát egyedüliként be is ment 40-es idő alá. Remek formában volt, így ő ment az időmérőn is. Amit be is húzott, a High Performance Racing-re majdnem 1 másodpercet vert, de mint tudjuk, ezt nem az időmérőn és az első kanyarban kell megnyerni.

A versenyt én kezdtem, és talán még soha nem tartott ennyi ideig hozzászokni a géphez, mint most, ennek meg is lett a következménye, és visszaestünk az 5-6. helyig. Jó 10-15 kör elteltével megvolt már a ritmus és mivel csak azonos tempót tudtam menni. mint az élen haladók, szépen vonatoztunk kisebb-nagyobb távolságokkal egymástól. Boti első etapja jól sikerült, visszazárkóztunk a 4. helyig, de már viszonylag nagy volt a lemaradásunk az első és második helytől. A következő etapomat nagyon jónak éreztem, de egy álló háborúnak tűnt, Kis Norbit figyeltem mindig, de az etap végéig mindig ugyanazon a ponton találkoztunk, így hozzájuk szerintem egy méterrel se kerültünk közelebb, csak abban bíztam, Norbi űrtempóban halad és ezért én is :D. Boti második etapján szintén bekapcsolta a rakétákat és ennek köszönhetően már a harmadik helyen volt az etap felénél. Az időablakot jól kicentizte az élmezőny, talán Dióéknak kezdett dezsávű érzésük lenni, de pont becsusszantak időben. Mivel előző cserénél később lettünk elengedve, ezt jóváírva egyszerre indulhattam el az éppen második helyen álló Red-del. A boxból kijövet Gábor kerekei elforogtak, én ez kihasználva gyorsan meg is előztem. Innentől már csak egy cél volt, utolérni Olivéréket, akarom mondani Norbit, mert az ő etapja volt, de hát mint korábban, most sem akart se csökkenni, se nőni a távolság, hiába éreztem azt, hogy talán hamarabb kezdett el a gép megfelelően tapadni az időjárási viszonyokhoz képest. Botié volt a év záró akkordja, de sajnos már nem kerültünk közelebb, a végére kellően elfáradtunk mindketten.

Ezúton is szeretném megköszönni a csapatomnak, Burányi Botinak, és Molnár Pistinek az egész éves munkájukat. Valamint gratulálni az egész évben domináló, és bajnoki címet nyerő High Performance Racingnek!! Elég magasra tették a lécet. De mint tudjátok, azért vannak a „rekordok”, hogy megdöntsék ezeket. A cél adott, jövőre behúzni a bajnoki címet, nyilván ezt jópáran próbálják majd megakadályozni, de anélkül nem is lenne élvezetes.

Élvezzük a téli szünetet, és hajrá jövőre! 

3. helyezett: Red Kart Team

Izgatottan érkeztünk az idei év utolsó csapatversenyére (bár sajnos még mindig csak ketten Danival, mert Roli sérülése miatt nem tudott részt venni).

Reggel hideg időben vizes körülmények fogadtak minket, bár szerencsére az eső már nem esett.

Megkezdtük hát a szabadedzéseket, sikerült a mezőny első harmadában mennünk, aminek nagyon örültünk.

Az időmérőn most én voltam a soros, kihúztuk a 7-es gokartot, ami végül kiderült, hogy elég jól mozog esős körülmények között. Sikerült a második helyre behozni a gépet.

A verseny indítása után pár körrel sikerült átvenni a vezetést, de tudtuk, hogy ezt megtartani nagyon nehéz lesz. Ezután jött Dani, hozta a kötelezőt…sőt szinte repült a pályán, de sajnos így is visszacsúsztunk a 2. helyre.

Ezután jött a feketeleves….

Belenyúltunk egy olyan gépbe, amivel szinte semmit nem tudtam kezdeni, gyorsan be is mentünk az első alkalommal cserélni, ahol lebombáztam az előttem lévő gépet (mégegyszer elnézést), ez 20 másodperc büntetésbe került.

Ekkor kezdett eléggé izgalmassá válni a verseny, a 2. helyet eleve buktuk, így csak egy dolog lebegett a szemünk előtt, hogy kiépítsünk 20 másodperc előnyt, hogy végre odaérjünk a dobogó 3. fokára.

Dani megint bekapcsolta az SPM fokozatot( https://youtu.be/sjBOh3PTxnE) majd csere után én is nyomtam ahogy tudtam, az utolsó etapot már megnyugtató 30 másodperc előnnyel kezdtük, amit tovább tudtunk növelni, így meglett a várva várt dobogó, amivel nagyon elégedettek voltunk.

Nagyon jó csapatmunka volt, nagyon várjuk már a következő szezont, ahol szeretnénk az összetett dobogóért harcba szállni. Gratulálok minden versenyzőnek, jövőre találkozunk.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője