Versenyzői beszámolók – 2022/07 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei hetedik fordulóját a Kart Farmon rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Varga Viktor, Forgács Milán, Horváth Norbert

1. helyezett: Forgács Milán

A szabadedzéseken tanultam a pályát. Az időmérőn sikerült összetennem egy elég jó kört, ezzel sikerült az 1. helyre kvalifikálnom. A futamon jól kaptam el a rajtot. Pár kör alatt sikerült ellépnem a mögöttem haladók elől. A futam végéig meg tudtam tartani az első helyet. Köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek.

2. helyezett: Varga Viktor

A szabadedzések elég jól mentek, így meg volt a kellő önbizalmam, hogy elérjek egy újabb dobogós helyezést.

Az időmérőn a sok sárga zászló miatt nem tudtam összerakni egy jó kört sem, de valahogy sikerült megszerezni a harmadik helyet. 

A futam előtt féltem, hogy az elején nehogy megelőzzenek, de jól kaptam el a rajtot, és egyből üldözőbe vettem a másodikat, akit a verseny közepén sikerült is megelőznöm. Utána már nem volt elég időm elkapni az elsőt, pedig éreztem, hogy közeledem rá, de így is elégedett vagyok ezzel a második hellyel. Gratulálok a többi dobogósnak, és köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek!

3. helyezett: Horváth Norbert

A szabadedzés egészen jól sikerült, folyamatosan gyorsultam. Az időmérőn a 2. helyet sikerült elérnem. A futamon a 2. helyről rajtoltam, sokáig sikerült tartanom. Aztán egyet hibáztam a célegyenesben és Viktor azt kihasználta és megelőzött. A 3. helyet sikerült a leintésig tartanom.

75+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Molnár László Dániel, Alekszi Bence, Pusztai Bence

1. helyezett: Alekszi Bence

Hihetetlen hőség volt, a gokartok is alig bírták, de sikerült megszereznem a pole pozíciót az időmérőn. A futamon a rajtot követően ki tudtam autózni egy kisebb előnyt, amit jó pár körön keresztül tartani is tudtam. Belekeveredtem két lekörözésbe, amiből az egyik szerencsétlenül jött ki számomra, elvesztettem az előnyömet. Az utolsó pár kört védekezéssel kellett töltenem. Idegőrlő volt, de meg tudtam tartani az első helyet.

2. helyezett: Molnár László Dániel

A második helyről rajtolva sikerült leszakadnunk a mezőnytől az első helyen álló Alekszi Bencével és a verseny első felében izgalmasat csatáztunk. A futam közepén ugyanazt a tempót autóztuk, majd verseny vége felé újra közel tudtam kerülni hozzá és az utolsó pár körben egy újabb küzdelem alakult ki. A célvonalat szinte fej-fej mellett szeltük át Bence javára. Köszönöm a tiszta és sportszerű küzdelmet és gratulálok neki a győzelemhez!

Köszönöm Pataki Gábornak a versenyre való felkészítést és a KARTING365 csapatának a nagyszerű szervezést!

3. helyezett: Pusztai Bence

Először vettem részt gokartversenyen, így viszonylag megilletődve érkeztem a helyszínre, ahol a benzin illata és a csikorgó gumik zaja egyértelművé tették, hogy jó helyen járok.

Az első benyomásom a meglepődés volt. Rengeteg néző és induló volt jelen, illetve szervező, akik fejhallgatóval kommunikáltak egymással, akárcsak a Forma 1-ben. Ledöbbentő volt látni a versenyzőket talpig Sparcoba öltözve, Sparco cipőben, Overálban, bordavédőben, kesztyűben és egyéni sisakokban. 

Rajtam a kedvenc focicipőm volt, egy rövid gatya és egy póló, sisakkal nem is rendelkeztem. Mindössze egy biciklis kesztyű sejtette, hogy versenyzőként érkeztem a rendezvényre. A kezdeti megilletődöttségem teljes önbizalom vesztésbe csapott át a vetélytársak felkészültségét látva. 

A regisztráció során nagyon segítőkész volt mindenki, megfelelő tájékoztatást kaptam, miként fog zajlani a verseny és milyen teendőim vannak. 

A pályát nem ismertem, viszont hasonló gokartot már vezettem, de ezek valamivel gyorsabbak voltak. A szabadedzések alkalmával igyekeztem megtanulni az ideális íveket, melyekben segített a többi versenyzővel való eszmecsere. Amikor nem a gokartban ültem, próbáltam ellesni más milyen íveket használ.

Az utolsó szabadedzés alatt egy nagyon élvezetes csatát sikerült folytatnom egy ismeretlen sofőrrel. Az edzés végén megköszöntük egymásnak az élményt. A nap folyamán több szimpatikus versenyzővel is összebarátkoztam, akikkel egyként izgultunk egymásért.

Az időmérőn szerencsém volt, mert zavartalanul tudtam haladni és a pályát is sikerült nagyjából begyakorolnom addigra. A negyedik helyet tudtam megcsípni a próbálkozásaimmal. 

A verseny előtt mindennél jobban izgultam, de amint a fejemre húztam a piros bérbukómat, már csak a versenyre tudtam koncentrálni. Fejben összeszedtem a többiektől kapott tanácsokat és lejátszottam magam előtt a pályát, a kanyarokat, a féktávokat. 

A zászló meglengetése után a lábam a gázpedálra tapadt és a kezdeti bátortalanságom teljesen köddé vált. 

Nem szakadtunk le az elsőtől, vonatban követtük őt így négyen, ahol én zártam a sort. Hátra pillantgatva észleltem, hogy védekezésre nem lesz szükség, mivel leszakadtak rólunk a többiek, mert egymással küzdöttek. Ezen felbátorodva támadásba lendültem én is. Abban a pillanatban, ahogy az előttem lévőt védekezésre kényszerítettem, azonnal leszakadtunk mi is az élbolyról. Egész verseny alatt támadni tudtam őt, viszont megelőzni nem, hiszen kiválóan védekezett. Már-már az őrületbe kergetett, hogy nem vagyok képes megelőzni. Az utolsó 5 kör tábla viszont megváltoztatta bennem a dolgokat. Nem akartam mögötte befutni, fel akartam állni a dobogóra, hiszen gyorsabb tudtam lenni nála, csak az előzést nem sikerült addig sikeresen végrehajtani. Azonban az utolsó előtti körben a belső ívet választottam és kanyarokon keresztül kerék a kerék melletti párharc során végül elé kerültem. Az utolsó körben már csak élveztem a kanyarokat és az oldalgyorsulást. A célvonalon áthaladva leparkoltuk a járműveket és egyből a versenytársamhoz siettem, hogy ő hogyan élte meg a párharcunkat.

Csalódott volt, amit teljesen megértettem, nem kellemes az utolsó előtti körben lecsúszni a dobogó legalsó fokáról. Nekem természetesen hatalmas győzelem volt ez és sok gratulációt kaptam a többiektől. 

Nagyon jól éreztem magam egész nap. 

Kiváló volt a hangulat és a társaság és a szervezéssel is kifejezetten elégedett voltam. Sok munkát tettek bele a szervezők, hogy gördülékeny legyen a program. Nézőként is élvezetes volt, csak ajánlani tudom. 

80+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Banyár Péter, Bense Martin

1. helyezett: Banyár Péter

Számomra a verseny már pénteken elkezdődött a B-ligás edzésekkel, 2×30 percet voltam kint, mert számomra ismeretlen volt ez a pálya visszafelé és teljesen új kormányfogást tanulgattam, aminek a következménye az volt, hogy a kesztyű kikezdte a kezemet és szombatra tele lett sebbel és vízhólyaggal, amik nagyon fájtak és féltem, hogy hátráltatnak majd a versenyen. Szombaton mindhárom szabadedzésen az éllovasokhoz képest fél másodperce voltam és még azt se gondoltam, hogy az élmezőnyben leszek. Időmérőre istennek hála megkaptam az egyik kedvenc gokartomat, és a 4. helyre sikerült kvalifikálnom. A futamot a nagy hőség és a 90+os kategória miatt kiszáradva és már-már kimerülve kezdtem. Szerencsére a rengeteg hűtőkör és várakozás a két futam között jól jött, mert kicsit kifújhattam magam.
A rajtot jól kaptam el és bejöttem egyből a harmadik mellé, aki viszont vagy nem látta, hogy ott vagyok vagy nem akarta tudomásul venni, így rám húzta a gokartot, ezzel engem kilökve a fűre, aminek következményeképpen összekoszoltam a gumijaim, ami miatt rengeteg tapadást vesztettem és egyből több másodperc hátránnyal találtam szembe magam. Szerencsére előttem vérre menő csaták folytak és hamar felzárkóztam. Ezután jött az érdekes rész… az 5-ös kanyarban fellengettek egy sárga zászlót és mi le is lassítottunk, azonban az egyik versenyző ezt figyelmen kívül hagyta és megelőzte a másikat, aki ezt megtorolta, ami szintén szabálytalan. Sikerült kihasználnom mindenki frusztráltságát és feltornásznom magam a második helyre, és az első helyezett büntetésének köszönhetően megnyertem a futamot.
Szeretném megköszönni a barátnőmnek, Nórinak a támogatást, aki a pálya mellől szurkolt nekem és egész nap biztatott!
Nagyon izgalmas verseny volt, remélem sok ilyenben lesz még részem!
Folytatás Asiaban… 🙂

2. helyezett: Jónás Levente

Az időmérőkön az 5. és a 9. helyet sikerült megszereznem, lehetett volna jobb is, de összességében meg voltam vele elégedve. Az első futamom rosszul sült el, visszaestem 5. helyről 12.-re, így a második futamot egy picit reményvesztve kezdtem meg, de nem adtam fel, úgy voltam vele, hogy „itt már nincs mit veszítenem, nyomom ahogyan bírom, aztán majd csak lesz belőle valami.” Az első kör után sikerült is feljutnom az 5. helyre egy jó rajt után, a verseny hátralevő része is nagyon izgalmas volt, folyamatos csaták folytak az élen a pozíciókért. Végül 4. helyen sikerült célba érnem, 2 előttem lévő versenyzőt viszont büntetésben részesítettek, ezáltal felugrottam a 2. helyre. Ez volt életem első dobogós helyezése, ami miatt nagyon boldog vagyok, egy kifejezetten izgalmas és eseménydús nap volt ez.

3. helyezett: Bense Martin

Izgalommal vàrtam a szombati időmérőt, a célom a 24 másodperces köridő alá menni, ami sikerült. 🙂 A sorsolás szerencsés volt számomra és a 80+ kategóriában az első helyről vártam a futamot. A verseny szoros volt, végül a harmadik helyen értem célba. Gratulálok az 1. és 2. helyezettnek.

90+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Bense Martin, Nagyistók Tamás, Mezei Gergő

1. helyezett: Nagyistók Tamás

Reggel kicsit fáradtan érkeztem, jó, bevallom őszintén, nagyon fáradt voltam, de így is jól kezdtük a csapatversenyt, szóval jó tempóban vágtam neki a szabadedzéseknek. Időmérőn sikerült jó helyezést elérnem, de nem gondoltam volna, hogy a 90+ kategóriát a 6. helyről meg tudom nyerni. A versenyen folyamatosan próbáltam úgy helyezkedni, hogy én legyek a lesipuskás. Sikerült mindig jól lekezelnem a történéseket, így előre tudtam jutni. Martin jó tempót autózott, de láttam, hogy le tudom vadászni, és így is tettem, sikerült túljárni az eszén és megelőzni. Nagyon boldog voltam, hogy hosszú idő után végre sikerült nyernem!

2. helyezett: Bense Martin

Az időmérőt követően második helyről indultam. Sikerült végig tartani a pozíciót és a második helyen értem célba .Nagyon örültem, hogy mindkét kategóriában dobogón végeztem és ezen a pályán ebben az évben másodszor is jó helyen zártam a futamot. Köszönöm a szervezőknek ezt a hétvégét és az élményt, mely gazdagabbá tett.

3. helyezett: Mezei Gergő

A szabadedzések alkalmával ismerkedtem meg a fordított vonalvezetéssel, hamar meg is szerettem, a stílusomhoz nagyon illett.

Az időmérőt jónak éreztem, de így is meglepetésként ért, hogy sikerült megszereznem életem első pole pozícióját. Nagyon örültem neki, de tudtam, hogy a neheze csak ezután jön.

A rajtot jól kaptam el, de folyamatosan a sarkamban voltak. A gokartom a kanyarokban és a féktávon nagyon jól mozgott, viszont gyorsításnál és az egyenesekben éreztem, hogy nem az igazi. Az első kettővel nagyot küzdve alulmaradtam, szinte körbe autóztak. A harmadik helyet már nem adtam ki a kezemből, egész végig üldöztek, kerék a kerék elleni csaták voltak, de védekeztem, mint egy oroszlán és meg is lett a dobogó. A versenytársaknak gratulálok, nagyon ügyesek és sportszerűek voltak, élvezetes verseny volt.

Köszönet a szervezőknek, a lebonyolítás és a versenyirányítás is ismét nagyon szuper volt.

95+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Nagyistók Tamás, Nagy Dávid, Szórád Péter

1. helyezett: Nagy Dávid

Már az első edzésen nagyon ráéreztem a pályára, nagyon tetszett a fordított nyomvonal és reméltem, hogy jó időt tudok összerakni az időmérőre. Szerencsére jó gokartot kaptam, így pár ezred különbséggel első lettem az időmérőn. 

Nehezen akartam elhinni, de hamarosan realizálódott bennem, hogy így meg tudom nyerni a futamot is. Nagyon izgultam, soha nem voltam még ilyen helyzetben. 

A versenyre is nagyon jó gokartot kaptam, szerencsére izgalommentes is volt, több részre szakadt a mezőny, szerencsére néhány másodperces előnnyel velem az élen. Láttam, hogy mögöttem többen is csatáznak, így sokkal jobban tudtam magamra koncentrálni és arra figyelni, hogy ne melegedjenek túl a gumik és ne kezdjek el csúszkálni. Szerencsére minden összejött, így elsőként értem a célba.

Örülök, hogy végre megszereztem az első győzelmem és remélem sikerülni fog még sok alkalommal.

2. helyezett: Nagyistók Tamás

A 95+os kategóriát meg akartam nyerni. A 4. helyről indulva esélyesnek is láttam, de sajnos a gokart a kanyarokban nagyon pattogott, így rengeteg tempót veszítettem. A második helyet sikerült megszereznem. Itt is nagy csaták voltak, de Petivel sikerült leszakadni a mezőnytől, bár ő azért folyamatosan nyomás alatt tartott, de sikerült végig mögöttem tartani. Egy csodálatos napot zártam!

3. helyezett: Szórád Péter

Indult egy új mini bajnokság, első helyszín Kart Farm.
Vártam a hétvégét, lesz eső, nem lesz eső? Hála az égieknek eső nem, de tikkasztó meleg az igen.
Az időmérőn most nem a vízzel, hanem a hőséggel kellett küzdeni. Átlagban jól sikerültek az időmérők mert 90-3., 95-3. és master 4. helyezést értem el. Érzésre én rosszabbra számítottam. Sajnos a 90 kg-os versenyen visszább csúsztam, mert bele keveredtem egy kis csetepatéba, de a végén vissza tudtam kapaszkodni a 4. helyre. A 95 kg-os kategóriában Nagyistók Tamással csatáztam a második helyért ,de nem voltam annyival gyorsabb, hogy meg tudjam előzni, így maradtam a 3. helyen.

Master kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | Master
Szórád Péter, Leszkó Péter, Pirkhoffer Csaba

1. helyezett: Leszkó Péter

Mivel a kategóriában induló két komoly ellenfelem is kihagyta ezt a versenynapot, a dobogót előre borítékoltam, hacsak nem jön közbe valami technikai probléma. De szerencsére nem jött közbe, sőt mivel egy jó gépet kaptam az időmérőre, így majd három óra múlva az első helyről kezdhettem meg a versenyt.

A rajtot jól elkapva hamar el tudtam szakadni a többiektől és az előnyömet a verseny végéig meg is tartottam. Csak néhány lekörözés okozott némi izgalmat a verseny közepe, vége felé. Azt hiszem, a többiek videói izgalmasabbak lesznek 😉

Gratulálok az ellenfeleimnek és köszönet a szervezőknek, közreműködőknek!

2. helyezett: Szórád Péter

Master kategóriában jól kaptam el a rajtot, így a verseny elején előre tudtam lépni két pozíciót. A verseny további szakaszában beálltak a különbségek, így maradtam a második helyen. Köszönöm mindenkinek ezt a jó kis hétvégét!

Gratulálok a szervezőknek (KARTING365) és a versenyzőknek.
Folytatás köv.!

3. helyezett: Pirkhoffer Csaba

Jól kaptam el a rajtot, úgy éreztem szuper lesz, de Szórád Peti beszúrt szinte azonnal. Nem sokkal ezután sikerült egyet előzni, ezt követően sokáig egyedül voltam.

A lekörözések simán mentek a versenytársaknak és a precíz kék zászlónak köszönhetően. Végül sikerült a harmadik helyre behozni a gépet.

Forró, megterhelő nap volt.

Köszönöm a versenytársaknak, a rendezőknek, folytatjuk.

Csapatverseny:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | csapat
Red Kart Team (Suller Gábor, Várkonyi Dániel), Check Engine Team (Schneider Krisztofer), Force Racing Team (Konecsni Gergő, Jakab Roland)

1. helyezett: Check Engine Team

Pár napja még az sem volt biztos, hogy Szabi gokartba tud ülni a hétvégén, de szerencsére ez másképp alakult. 🙂 Kissé kimerülten, talán nem is megfelelő mennyiségű motivációval érkeztünk a pályára. A múltkori kulcsi sikertelenség sokat kivett belőlünk. 

Az edzéseken jól mozogtunk a pályán. Folyamatosan dobáltuk egymásnak a gyorsabbnál gyorsabb köröket, amiket természetesen a többi csapat sem hagyott szó nélkül. 

Kihúztunk egy elég gyengének nevezhető gépet időmérőzni. Ennek sajnos meg is lett az eredménye, és 9. helyről ettem meg, amit Szabi főzött nekünk. 

A rajtot követő pár körben sikerült pár pozíciót javítani, de egyre inkább kijött a gyenge gép adta hátrány. Mindent beleadtam, de mielőtt kiálltam már 20 másodperc hátrányunk volt. Egyáltalán nem volt vicces a helyzet. 

Szabi első etapja inkább átlagos volt, nem veszítettünk már időt, de sajnos túl sokat nyerni sem nyertünk. Úgy gondolom, kiválóan kezeltük a helyzetet. Zéró magyarázkodás, 100%-os koncentráció. 

Az én második etapom volt az, ami meghozta a változást. Már vállalható távolságra kerültünk a Force-tól. Csakhogy az elsők ekkor már nem ők voltak, hanem Dani előtt köröztem, aki éppen mindent megtett azért, hogy lekörözzön. Ezen segítettünk is egy kicsit, hisz remek gépben ült ő is, és meg szerettük volna csípni azt Szabinak. Szerencsére ezt kivitelezni is sikerült.

Szabi ezután ugyanezt folytatta, csak már Gergő mögött. Valószínűleg Gergőnek is eszébe juthatott, hogy ha maga elé engedi Szabit, akkor lecsaphatnak majd a gépre, amiben ül. Mivel nekünk is hasonló elképzeléseink voltak, ezért egy kis játszmázás vette kezdetét. Nyerni nem nyertük meg még ezt a csatát, hisz Roli szintén remek gépbe ült át, ahogy én is. 

A feladat adott volt. Meg kell előzni az utolsó etapban Gergőt Szabinak, amit nekem elő kellett készíteni. Így beérhetünk a második helyen, míg a Force csak a harmadik lesz. Nem tudtam lényegesen gyorsabb lenni Rolinál. Ha meg is előztem volna, akkor sem tudtam volna leszakadni tőle. Így hát folytatódott a vonatozás, amibe Olivér is beleszólt. Szabi a fülemre mondta, hogy a Force 1 kör büntetést kapott.

Egy kör előny rengeteg. De nem akartuk elpazarolni, így Szabi Olivér gépébe ült be, ami tán a leggyorsabb volt a nap folyamán. Az utolsó etapon Szabi nem tudom mit művelt, de állva hagyott mindenkit. Hamar megadta a körhátrányt is Gergőéknek. Nagyjából 7-8 perccel a leintés előtt poénkodtunk azon, hogy ha ennyire megy, Gábort is megelőzhetné. Minden viccnek a fele igaz, na hát ennek minden szava szó szerint értendő volt. Az utolsó előtti körben Szabi meg tudta előzni Gábort, és megnyerte a csapatnak a versenyt ezzel. Amivel nem is számoltunk, még az utolsó etapon sem. 

Úgy gondolom, büszkék lehetünk magunkra, hisz nem a kiosztott büntetések végett találtuk magunkat a dobogó legfelső fokán. Megvolt bennünk az a plusz, ami kellett egy ilyen nehéz kezdet után. Eddigi legizgalmasabb versenyünkön vagyunk túl. 

Egyre kevesebb verseny van hátra, a bajnokság pedig még mindig nagyon szoros. Lélegzetvételnyi előnyünk van, de ma élő példát láthattunk arra, hogy egy jelentős előny is hamar el tud veszni. 

Gratulálunk mindenkinek az elért eredményekért! Augusztusban találkozunk az Asia-ban!

2. helyezett: Red Kart Team

A Kulcson elvesztett első hely nagyon fájdalmas volt, amit nem akartunk megismételni, de sajnos ismét hasonló volt a forgatókönyv. A szabadedzéseken mindketten jól mentünk Gáborral, szóval élt bennünk a remény és az akarás, hogy megnyerhetjük ezt a napot. Most én időmérőztem, igyekeztem minél kevesebbet kockáztatni és hibázni azon az egy körön, ami kifizetődő volt, mivel tizedekkel vertük a második helyezettet is. Jó volt az élről rajtolni, de pár kör alatt kiderült, hogy a Force gépe sokkal gyorsabb, ezért elengedtem, és próbáltam tapadni rá amennyire csak lehetett. Ezt követően 4 etapban is jól sikerültek a cseréink, és vissza tudtuk szerezni az első helyet. 16 másodperces előnyünk volt az utolsó etap előtt. Úgy gondoltuk ez rengeteg. Az időablakban elég rossz helyen voltam a pályán, az összes jó gép mögöttem volt. A box viszont szinte üres volt, úgyhogy kockáztattunk, és kijöttünk egy ismeretlen gépre, mondván, ekkora előnyt meg tudunk tartani egy lassabb géppel is. Hát nem sokon múlt basszus… Az utolsó előtti körben ért minket utol a Check Engine, és a körönként fél másodperces gépkülönbséget nem lehetett kivédekezni. Ismét az utolsó etapban buktunk el egy olyan versenyt, amit szinte végig vezettünk… Na de mindegy is, ahogy Leclerc szokta mondani, „erősebben térünk vissza!” (csak mi tényleg)

3. helyezett: Force Racing Team

A szabadedzésen nagyon jól teljesítettünk, mi voltunk a leggyorsabbak.

Az időmérőt én futottam és szerencsésen kaptunk egy jó gokartot, amivel sajnos csak a 3. helyre tudtam magunkat kvalifikálni, de a verseny 4-5. körében már az első helyen voltam, ahol masszív előnyt tudtam szerezni magunknak.

Ezután Gergő következett, egy gyenge gokartba tudott beülni, amivel bár megelőztek minket, de elképesztő módon tartotta magát a 2. helyen.

Sajnos ezek után balszerencsések voltunk, nem tudtunk túl jó gokartokba ülni, és még véleményünk szerint egy kifogásolható büntetést is kaptunk, de elfogadtuk, hogy így történt.

Ezen nehézségek ellenére mindent beleadtunk, és így a 3. helyen értünk be a célba. Továbbra is teljes erővel fogunk tovább menni, és gratulálunk mindenkinek.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője