Versenyzői beszámolók – 2026/10 Budaring

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei tizedik fordulóját a G1 Budaringen rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | 60+

1. helyezett: Molnár András

A szabadedzések során nem értem el különösebben kiemelkedő eredményeket, inkább a szokásos helyezéseket hoztam. Volt azonban egy pont, amikor azt mondtam magamnak, hogy ezt meg akarom nyerni. A szabadedzéseket nézve inkább úgy tűnt, hogy ez sem az én versenyem lesz.

Viszont az utolsó edzésen sikerült elérnem egy értelmezhető időt, ami 58,658 másodperc volt, ami abban a körben a 2. legjobb idő volt. Nem igazán tudtam elhinni, azt gondoltam, hogy vagy a tábla hibás, vagy csak rosszul látok.

Az időmérőn nem voltam különösebben felzaklatva amiatt, hogy hogyan fogok teljesíteni, mivel nálam nem volt igazán „heuréka” pillanat, és az sem zavart volna különösebben, ha tizedikként végzek az időmérőn. Kiderült azonban, hogy valójában én voltam a 3. leggyorsabb. Én is meglepődtem, és ekkor már elhittem, hogy talán tényleg megnyerhetem a versenyt.

Nem gondolkoztam sokat a versenyen, csak azon, hogy tartsam a pozíciómat. Ennek ellenére az első körben sikerült beférnem az előttem lévő két versenyző közé, így feljöttem az első helyre. Onnantól kezdve végig tartottam az első helyet. Nagyon szorongattak a fiúk, de végül sikerült megtartanom a pozíciómat, és megnyertem a versenyt.

Gratulálok Ferencnek és Áronnak is!

2. helyezett: Horog Ferenc

A szabadedzéseken jó volt a tempóm, és úgy éreztem esélyes lehetek a pole-ra. Sajnos az időmérőn rosszul helyezkedtem, így az utolsó két gyorskörön feltartottak. A versenyt a nem túl előkelő 4. pozícióból várhattam, amit egy nagyon kaotikus futam követett. Összességében elégedett vagyok a 2. hellyel, de Battaringen egy jobban kivitelezett időmérővel a győzelem lesz a cél.

3. helyezett: Kocsis Áron

A pálya most számomra kifejezetten jól feküdt, a körülmények adottak voltak. Az időmérőn sikerült egy 7. helyet összehozni, a versenyre pedig megjött a szerencse és tudtam szépen építkezni onnan felfelé.

Persze voltak hibák, kaptam is érte büntetést, de a dobogó meglett, ami az első dobogóm, szóval teljesen elégedett vagyok. Szép versenyzés volt a többiektől elől.

70+ kategória:

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | 70+

1. helyezett: Sárfi Csanád

A kedvenc pályámon eleinte is nagyon reménykedtem, hogy meg tudom szerezni életem első 1. helyezését, ami szerencsére sikerült is. A pole pozíció meglett 1 tized előnnyel. A futamot pedig zökkenőmentesen nagyon jó konzisztens tempóban 14 másodperc előnnyel sikerült megnyernem. Gratulálok a dobogósoknak és a többieknek is.

2. helyezett: Tamás Norbert

Nagyon jó kört sikerült összerakni az időmérőn így a második helyről rajtoltam.

A tempóm valamiért nem volt meg a versenyen, nem tudtam követni Csanádot ezért inkább a védekezésre fókuszáltam. Izgalmas és fair csatát vívtam Benedekkel, oda-vissza előztük egymást.

Végül sikerült megtartani a második helyet, gratulálok mindenkinek!

3. helyezett: Pécsi Benedek

Nem pont úgy sikerült a futam, ahogy terveztem, ellenben tekintettel arra, hogy már 6 hónapja nem ültem bérgokartban, így elfogadom a 3. helyet.

80+ kategória:

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | 80+

1. helyezett: Kátai Kornél

Elérkeztünk az utolsó minibajnoksághoz idén, ahol úgy gondoltam előzetesen, hogy az esélyesek közé tartozok, és szerencsére sikerült is bebizonyítani. Egy picit necces körrel, de megszereztem az első pole pozíciómat, így magabiztosan vártam a versenyt is. A magabiztosságomat át tudtam vinni a futamra is, mégpedig olyannyira, hogy magamat is, meg a mezőnyt túlszárnyalva grand slamet arattam, és 26 másodperccel nyertem. Végre már hivatalosan is futamgyőztes lehetek, és ezzel együtt ötödik dobogómat szereztem idén. Bár a folytatás picit kérdéses, mivel Batta nem a legerősebb pályám, de meg fogok tenni mindent, hogy folytassam ezt a jó szériát. Gratulálok mindenkinek, de főleg csapattársamnak, Norbinak, aki pedig első dobogóját ünnepelhette!

2. helyezett: Balla László

Az időmérőn nagy meglepetésemre nagyon jó időt mentem, ehhez persze szükség volt arra is, hogy jó volt a tapadás, így a második helyről vághattam neki a versenynek. A felvezető körben már éreztem, hogy küzdenem kell majd a hely megtartásáért, és ennek megfelelően erről is szólt a versenyem: folyamatos védekezésben voltam. A leintés előtti  3-4. körben a célegyenest követő kanyarban kaptam egy lökést hátulról, ami pont elég volt ahhoz, hogy kicsússzak, és ketten meg is előztek. Csak felzárkózni tudtam a 3. helyen haladóra, és a negyedik helyen intettek le. Azonban a büntetések miatt végül sikerült megőrizni a második helyemet. Gratulálok mindenkinek! 

3. helyezett: Majerhoffer Norbert

A nap eleje elég rosszul sikerült, viszont az időmérőn sikerült a 3. helyet megszereznem. Szerencsére nem volt idegen az élmezőnyből indulni, mivel pár hónapja rajtoltam már a 2. helyről is. A versenyen a csaták elég frusztrálóak voltak, sok helyet buktam, de mivel végig tisztán versenyeztem, a büntetések után megszereztem az első dobogómat a bajnokságban. Ez egy elég erős kezdés a Q4-es bajnokságra, várom az év utolsó kettő futamát, főleg a Hungaroringet, ahol szerintem jó esélyekkel fogok indulni.

90+ kategória:

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | 90+

1. helyezett: Jámbor Csanád Zsombor

2. helyezett: Göndör Gergő

Vártam ezt a versenyt, hogy bizonyítsak magam felé, hogy jó helyezést tudok elérni olyan pályán is, ami nem igazán tetszik. Időmérőn 3. helyezést értem el, aminek örültem, hiszen tudtam, Zsombort megfogni itt szinte lehetetlen és rajta kívül csak egy pilóta volt gyorsabb nálam. A verseny kezdése után már az első körben láttam, gyorsabb vagyok az előttem haladónál és a 2. körben meg is tudtam előzni. Nem vett észre, meglepte az előzésem, így nem lett a legtisztább manőver utólag visszanézve, ezért elnézést kérek. Ezek után gyorsan meglógtam és a végére nagy különbséget sikerült kiautózni. Gratulálok Zsombornak a dupla győzelméhez.

3. helyezett: Halász Árpád

A kora reggeli edzéseken még nagyon nehezen találtam a tempót. A 3. edzésen az időmérő előtt már sikerült ritmusba kerülni, de még messze voltam a jó átlagidőtől. Az időmérőn sikerült elkerülnöm a nagy forgalmat és mennem egy jobb kört, még úgy éreztem javulásban vagyok, mikor leintettek, de így is 2. helyre sikerült sorolni magam. A futamon kevésbé tudtam egyesülni a gokartommal és buktam is egy pozíciót, de a pódium utolsó fokát így is sikerült megvédenem.

95+ kategória:

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | 95+

1. helyezett: Jámbor Csanád Zsombor

2. helyezett: Varga Lajos

3. helyezett: Picur Márk

Egy századdal sikerült megszereznem a polet, innen tudtam, hogy nem lesz ma könnyű dolgom. Ez a második körben már be is bizonyosodott, hiszen a gépem nem úgy viselkedett a kigyorsításokon, amit vártam volna tőle. Innentől egyértelmű volt, hogy a második helyért küzdök ma, amit a pályán sikerült nehezen megtartanom és behoznom a végén. Lajossal úgy gondoltuk, nem férünk el ezért picit átépítettük a pályát, viszont így sem lett szélesebb, ezért úgy döntöttek a befutó után, hogy elég nekem mára a dobogó legalsó foka is.

Csapatbajnokság (normál kategória):

Budaring | KARTING365 Gokart Kupa | csapat

1. helyezett: Tri-V Junior

2. helyezett: HERT

A budai versenyre úgy érkeztünk, hogy biztosan ne hagyjuk a véletlenre a korai bajnokavatás kérdését. A mostani pluszt Szabó Tomi jelentette, akire az ellenfél csapatok kisebb-nagyobb sikerrel próbáltak az erősebb versenyzőik bevetésével válaszolni.

​A stratégia és a tempó pontos volt, ám a sors úgy hozta, hogy a jobb hátsó kerekünk a futam során úgy döntött, hogy egy váratlan defekt formájában duplán viszonozza a Tri-V Juniornak a Kart Farm-i sportszerű segítségét!

Ezzel a bő félperces időveszteséggel a méltó ellenfél került abba a pozícióba, amelyért egész évben tisztességgel megdolgozott.

​De a stopperóra nem hazudik… A defekt ellenére olyan eszeveszett hajszát indítottunk, hogy 240 percnyi kíméletlen száguldás után az utolsó etap utolsó körében értük be őket, egyetlen árva körön múlott a papírforma!

​Innentől kezdve kíváncsian várjuk, kikkel állhatunk majd az év végén egy dobogóra! ​Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a menetelésnek!

3. helyezett: Plus36 by Tri-V

A Budaringen ezúttal is megpróbáltuk kihozni a maximumot abból, amit a sors, a technika és a pálya együtt hajlandó volt nekünk adni.

Az időmérő meglepően jól sikerült, főleg annak fényében, hogy a technika nem éppen a „pole position DLC”-vel érkezett. Ennek ellenére sikerült jó tempót autózni, és úgy tűnt, hogy a sebességünkkel ezúttal sem lesz különösebb probléma.

Aztán jött a verseny, és vele együtt a szerencse, amely ezúttal inkább távoli ismerősnek bizonyult.

Folyamatosan sikerült kicsúsznunk az optimális taktikai ablakokból, amiben a pályapozíciónk is jelentős szerepet játszott. Mire éppen úgy nézett ki, hogy összeállhat a történet, valahogy mindig jött egy újabb csavar, ami visszaküldött minket a „na, ezt is megoldjuk valahogy” kategóriába.

A tempó tehát megvolt, az időmérő is rendben volt, csak hát a versenyzés azon ritka műfaj, ahol néha nem ártana egy kis szerencse is.

Tri-V Juniorékat pedig csókoltatjuk.

Egyszer volt Budán kutyavásár.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője