5+1 TIPP, HOGY GYORSABBAN TUDJ GOKARTOZNI

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

KARTING365 Gokart Akadémia

A következő összeállítás akkor lesz érdekes számodra, ha alkalmanként eljársz gokartozni a barátokkal, kollégákkal és szeretnéd megmutatni nekik, hogy ki a legjobb a volán mögött. Illetve akkor, ha már elkezdtél versenyezni, nagyon szeretnél fejlődni, de úgy érzed, még túlságosan távol állsz attól, hogy az élmezőnyhöz hasonló tempóra legyél képes és felállj valaha is a dobogóra. Jó hírem van, néhány alap technika alkalmazásával jelentősen gyorsabbá válhatsz, ehhez összeszedtem 5+1 tippet, amelyekről azt gondolom, hogy leginkább segítségedre lesznek a fejlődésben.

A GOKARTOZÁS A NAGYSZERŰ EMBEREK SPORTJA

A gokartozás szerintem a világ egyik legizgalmasabb tevékenysége, és igen összetett ahhoz képest, amit sokan gondolhatnak azok közül, akiknek nem sok rálátása van erre a nagyszerű időtöltésre. Minden elismerésem és tiszteletem azoké, akik az alkalmi gokartozások során igyekeznek mindig kihozni magukból a maximumot és igazi versenyszellem dolgozik bennük. Illetve azoké, akik ezt fokozni szeretnék és úgy döntöttek, versenyszerűen is kipróbálják magukat, akár egy KARTING365 Gokart Kupa fordulón. Vagyunk jó páran, akik imádnak vezetni, akiket éltet, ha versenyezhetnek, akik szeretik a gokartozással járó óriási adrenalin löketet, akik élvezik, hogy amíg a gépben ülnek, megszűnik a világ és egy teljesen más mentális állapotba kerülnek. Akik folyamatosan be akarják bizonyítani, hogy ha gokartozásról van szó, akkor velük bizony komolyan számolni kell. Különleges társaság vagyunk mi, akiket összeköt a gokartozás iránti rajongás és a versenyszellem, nem hagyjuk, hogy egy-egy kudarcélmény elvegye a kedvünket és még erősebben térünk vissza a pályára következő alkalommal. Ha már ennyire mozgat bennünket a győzni akarás, hozzuk ki tehát magunkból a maximumot!

1. TIPP: MENTÁLIS ÉS FIZIKAI FELKÉSZÜLTSÉG

A gokartozás egy mentálisan és fizikailag is embert próbáló sport, az igazán kiemelkedő eredményekhez ezeken belül számtalan tényező egyidejű teljesülése szükséges. Sokaktól hallom a gokartpályákon a közhelyes mondatot: „Minden fejben dől el.” De azt kell, hogy mondjam, ebben valóban komoly igazság van. A lélektani részét megvizsgálva egyrészt jelentős önbizalomra van szükséged ahhoz, hogy a pályákon bátran megindíts egy-egy előzési manővert, vagy egy gokartverseny során ne ijedj meg a mögötted haladó riválisoktól. Valamint óriási jelentősége van annak, hogy kizökkenthetetlen módon koncentrálj a vezetésre, körökön keresztül hajtsd végre ugyanazokat a mozdulatokat, használd az azonos íveket, fékezz mindig ugyanott és ugyanúgy, érintsd a csúcspontokat, majd vegyél egy szuper kijáratot.

Mindezt egy olyan járműben, amely jelentősen megterhel fizikailag is. Emlékszem, hogy amikor a versenyzői karrierem előtti években elmentünk néha gokartozni a kollégákkal, többen voltak, akik egy-két menet után teljesen kidőltek. Dőlt róluk a verejték, alig kaptak levegőt, bedurrant az izmuk, zúzódásokra panaszkodtak, stb. És ez nem egyedülálló eset. Ráadásul, ha azon gondolkodsz, hogy versenyezz is, akkor az még több időt kíván a gokart kormánya mögött, ami még fokozottabb terhelést jelent. Erre érdemes felkészülnöd, mert ha gokartozás közben a fizikai nehézségek elvonják a figyelmed, az biztosan hatással lesz az eredményeidre is, hiszen nem fogsz tudni 100%-osan a vezetésre koncentrálni. Ha fejben és fizikailag is készen állsz, akkor azért van még néhány olyan technika, amit el kell sajátítanod ahhoz, hogy te legyél a gokartozás császára.

Igazán gyors gokartos tehát akkor tudsz lenni, ha megfelelő erőnléti és mentális alapjaid vannak ehhez, erősítsd magad testileg és lelkileg egyaránt.

2. TIPP: CSAK SEMMI CSÚSZKÁLÁS

Egy gokartpálya átlagos közönségét megfigyelve alapvetően két típusú sofőrt lehet megkülönböztetni. Az egyik az, aki túlzottan óvatos. A gázt nem nyomja padlóig még az egyenesek elején sem, sokszor szaggatott, bizonytalan a mozgása, a kanyarokat extra biztonságosan igyekszik bevenni, az ideális ív fogalmát nem igazán ismeri, általában kétszeres sebességgel húznak el mellette a többiek, ennek ellenére még így is előfordul, hogy alkalmanként a falban végzi. Van egy tippem, hogy te nem ebbe a csoportba tartozol. A másik tipikus eset, amikor valaki túlerőlteti a gokartot. Ők azok, akik gyakran csúszkálnak a kanyarokban, sokszor még talán élvezik is, hogy driftelhetnek, néha megpördülnek, nehogy unatkozzon a gokartpálya személyzete, illetve bátran belemennek akár kétes szituációkba is. Ha csak egyetlen gondolatot viszel magaddal ebből a bejegyzésből, akkor az legyen ez:

Ha gyors gokartossá szeretnél válni, ne hagyd, hogy megcsússzon alattad a gép. Kicsit sem. Soha.

A kevesebb néha több. Elhanyagolható azoknak az eseteknek a száma, amikor kifejezetten előnyös, ha megcsúsztatod a gokartot, főleg igaz ez kezdő szinten. Minden egyes megcsúszás komoly időveszteséget jelenthet. A kanyarok többségében az kell, hogy legyen a célod, hogy minél magasabb legyen a kijárati sebességed, minél jobb legyen a kigyorsításod. Ha túlvállalod magad a kanyarban, többet vársz el a gokarttól, mint amire az képest, akkor a tapadás megszűnik és megcsúszik a gép alattad. Így lesodródsz az ideális ívről, ami eleve hosszabb távolságot, tehát időveszteséget jelent, ez szintén nem kedvező számodra. De ami még rosszabb, a csúszástól lassulsz. És ha emiatt alacsonyabb sebességgel fordulsz rá a következő pályaszakaszra, akkor ezt az időhátrányt cipeled magaddal egészen a következő kanyarig.

Egy jó gokartosnak az egyik legfontosabb testrésze a feneke. Ahogy egyre gyakorlottabbá válsz, úgy folyamatosan jobban érzed már a gokart mikrorezdüléseit is. Mindig tartsd íven a gépet, ne hagyd, hogy megcsússzon. Ha szükséges, azonnal korrigáld a mozdulataidat. Ha mégis megcsúsztál, vond le a tanulságokat, következőnek óvatosabban vedd be a kanyart, hogy picit se csússzon meg a gép alattad. Természetesen nem azt tanácsolom, hogy nyugdíjas tempóval közlekedj a pályán, de figyeld a gokart minden apró reakcióját, hogy meg tudd állapítani, hol van a tapadási határ. Ideális esetben ezen a határon autózol folyamatosan, de soha nem léped át azt.

3. TIPP: HASZNÁLD A PÁLYA TELJES SZÉLESSÉGÉT

Triviális lesz, amit javasolni fogok, mégis azt látom, hogy rendszeres gokart bajnokság résztvevők sem mindig használják ki a pálya adottságait úgy, ahogyan tehetnék azt. Ahogy beveszed a kanyart, van egy pont, amikor a legközelebb kerülsz a belsejéhez, ez az érintési pont, vagy csúcspont. Az esetek többségében akkor fogsz tudni jó köridőket menni, ha a kanyar csúcspontjánál annyira szűken haladsz a pálya belső széléhez képest, amennyire csak tudsz, hiszen így teszed meg a legkisebb távolságot. Gyakorold, hogy minden egyes körben azonos, minimális távolságra legyen a gokartod ettől a ponttól.

Arra viszont nagyon ügyelj, hogy ne vidd túlzásba, ugyanis függően attól, hogy mi határolja a pálya szélét, jelentősen lelassíthat, ha hozzáérsz. A legtöbb hazai gokartpályán egyszerűen csak gumifalat használnak, jobb esetben ezt egy műanyag szalaggal egészíti ki. A gumifal a legrosszabb ilyen szempontból, mert jelentősen veszítesz a sebességből, ha hozzáérsz az abroncsokhoz, de a műanyagnak sem ideális nekimenni. Ezekben az esetekben jóval többet veszítesz a sebességcsökkenésből adódóan, mint amennyit nyersz azon, hogy rövidíted a távolságot.

Egy kicsit visszább lépve, a kanyar bejáratánál sem mindegy, hogy milyen ívet használsz. Ha teljesen kihúzódsz a pálya külső szélére és onnan kezded meg a befordulást, sok esetben nagyobb sebességet tudsz átvinni, mintha a pálya közepéről tennéd ezt meg. Azonban itt már nem ennyire fekete/fehér a helyzet. Minden kanyar más, valahol az az előnyös, ha ténylegesen kihasználod a pálya teljes szélességét, míg más estben ezzel csak felesleges távolságot tennél meg, miközben a pálya közepéről rövidebb idő alatt be tudnád venni a kanyart. Gondold végig azt is, hogy az adott kanyarban pontosan mi a célod, mit szeretnél elérni. Ha ez egy kanyarkombináció első eleme, pl egy S kanyar kezdete, akkor a legfőbb célod az, hogy a kombináció végén minél nagyobb tempót tudj átvinni, tehát az első kanyarban arra törekedj, hogy minél inkább előkészítsd a következőt.

Ha azt várod, hogy adjak egy minden pályára alkalmazható általános aranyszabályt arra vonatkozóan, hogy pontosan hol húzódik az ideális ív, akkor sajnos csalódnod kell. Viszont komoly segítségedre lehet, hogy folyamatosan készítünk videós pályabemutatókat az ország gokartpályáiról, amelyekben mindig megtalálsz egy gyors kört is, amit fel tudsz használni, ha gokartozni készülsz valamelyik pályára. Sőt, a YouTube csatornánkra rendszeresen kitesszük egy teljes edzés felvételét is, ezt szintén érdemes megnézned, ha szeretnéd ellesni az ideális ívet. Ne vegyél mindent készpénznek, kezeld fenntartásokkal, amit a videókban látsz, de ezek jó kiindulópontot jelenthetnek ahhoz, hogy megtaláld a saját utadat, szó szerint is.

Használd tehát a pálya teljes szélességét okosan. Szinte érintsd a csúcspontokat, de még épp ne érj a falhoz, vagy ne hagyd el az aszfaltot, mert ez lelassítja a gokartot. A bekanyarodást próbáld először a pálya legszéléről, majd vizsgáld meg egyre szűkebben.

Gokart vezetéstechnika

4. TIPP: HOGYAN FOGD A KORMÁNYT?

Tele van az internet onboard felvételekkel, természetesen ezeknek a többségét olyan srácok töltötték fel, akik csak kedvtelésből gokartoznak, így nem feltétlen vannak tisztában olyan törvényszerűségekkel, amelyek igazán gyorssá teszik őket. Az egyik tipikus hiba, amit ezeken a felvételeken láthatsz, hogy hasonlóan használják a gokart kormányát, mint ahogyan autót vezetnek.

Gokartozás során mindig fix pontokon fogd a kormányt, ne mozduljon el a kezed.

A személyautókhoz képest a gokartoknak – illetve az egyéb versenyjárművek többségének – a maximális kormányzási szöge jóval alacsonyabb, könnyedén el tudod tekerni a kormányt mindkét irányban ütközésig úgy, hogy a kezeid végig ugyanazt a két pontot fogják. Sokkal kisebb kormánymozdulat szükséges ahhoz, hogy az első kerekeket elfordítsd valamelyik irányba, mint az országutakon. Hirtelen irányváltásokat ilyen kormánybeállítással lehet hatékonyan kivitelezni, illetve ez a módja annak, hogy stabilabban tudd irányítani a járművet. Ha figyelsz a helyes technikára, annak több előnye is van.

Ahhoz, hogy egy gyors kanyarvételt jó eséllyel meg tudj ismételni, ahhoz teljesen azonos mozdulatok szükségesek minden egyes körben. Ha vándorol a kezed a gokart kormányán, akkor azt teljesen más szögben kellhet eltekerned ugyanabban a kanyarban, mint korábban, így az állandóság, a fix viszonyítási pont elvész. Ebből fakadóan sokkal nehezebben tudod megismételni a helyes kanyarvételt, ami a sebességed rovására megy. Ráadásul azért is nagyon előnyös, ha nem mozdul el a kezed, mert így sokkal stabilabban fogod a kormányt, tehát valóban azt az ívet fogod leírni, amit szeretnél, nem zökkensz ki az egyensúlyodból, a felesleges kormánymozdulatok nem fogják lassítani a gokartot.

Több teória is létezik azzal kapcsolatban, hogy pontosan hol érdemes fogni a kormányt. Röviden összegezve a lényeget, minél feljebb fogod, annál direktebb visszajelzéseket fogsz kapni a gokarttól, viszont annál jobban terhel fizikailag, illetve a mozdulataidra sokkal érzékenyebben reagál a gép. Ennek a technikának a megfelelő alkalmazásához rutin szükséges. Ha lejjebb fogod, akkor sokkal kezesebb a gép és kevésbé terheli az izmokat is, de nem jön annyi visszajelzés a kormányon keresztül. A profik jelentős része inkább feljebb fogja a kormányt, azonban kiemelkedő eredményeket tudnak elérni olyanok is, akik nem ezt az utat követik. Adj magadnak időt több kormányfogással is kipróbálni a vezetést, találd meg a hozzád leginkább illő megoldást.

5. TIPP: NÉZZ ELŐRE

Szinte bármelyik ágát nézzük az autósportnak, bárhol elmondható, így a gokartozás esetén is, hogy az a kifizetődő, ha vezetés közben minél előrébb tekintesz. Amikor bent ülsz a gépben és épp próbálod minél ügyesebben bevenni a következő kanyart, természetes reakció az, hogy épp a közvetlen előtted álló feladatra koncentrálsz és a tekinteted is ezt követi. Azonban igazán gyors nem így lehetsz.

A megrögzött szokásokat új szokásokra kell cserélned egy gokart ülésében. Ha mindig csak éppen annyival tekintesz előre, hogy lásd a féktávod elejét, vagy lásd a kanyarbevételi pontot, esetleg a kanyar csúcspontját, illetve a kijárati pontot, akkor elveszíted annak a lehetőségét, hogy a következő mozdulatod igazán hatékony legyen. Lekésel a bekanyarodásról, mert még a féktávra koncentrálsz, nem sikerül jól a kigyorsítás, mert még a csúcspontot figyeled, vagy egy balesetbe is könnyen belekerülsz, ha csak a követlen előtted haladó gokartot figyeled.

Talán voltál már olyan helyzetben, hogy valaki pár méterrel előtted haladt a pályán, és úgy érzeted, gyorsabb vagy, mint általában, mintha húzott volna. Ez részben fakadhat abból is, hogy az ő íveit másoltad, illetve saját mozgásodban már korrigáltad az ő hibáit, de a másik nagy előny ilyen helyzetben, hogy önkéntelenül is előrébb nézel, mint amit egyébként normálisnak érzel. És láss csodát, így is időben fékezel, így is szépen befordul a gokart, miközben te már a kijáraton haladó srácot figyeled, és a kigyorsításod is sikeresebb. Mindez ösztönösen. Olyan érzés ez, mintha magát vezetné a gép. Tehát óriási jelentősége van, hogy épp csak az orrod végéig nézel, vagy jelentősen előrébb jár a tekinteted.

Mindig gondolkodj tehát egy-két lépéssel előre és ehhez alkalmazkodjon az is, hogy hova tekintesz.

+1 BÓNUSZ TIPP:

A gokartozás nem egy olcsó hobbi, bár egy bérgokartverseny költségei elenyészők más autósportokhoz viszonyítva. Ráadásul kevés olyan technikai sport van, ahol annyira egyenlő feltételekkel és esélyekkel száll versenybe bárki a többiekkel, mint például egy KARTING365 Gokart Kupán, ahol a gokartok egységes műszaki állapotban vannak. Viszont ma már van arra megoldás, hogy költséghatékonyan gyakorolj rengeteget a pályán kívül is, kockázatmentesen kipróbálj egy-egy új technikát, fejleszd magad, mint versenyző. Ez pedig nem más, mint a szimulátorozás.

Senkinek sem kell bemutatnom Michelisz Norbit, Kiss Norbit esetleg Tassi Attilát és a sort még folytathatnám. Köztudott, hogy ők a szimulátor világából érkeztek a profi versenyautók volánjai mögé és ezekkel az online alapokkal végül komoly sikereket értek el a valós életben is. Ezek a szimulátorok olyan megvalósítással rendelkeznek, amely valósághűen adja át egy versenyautó irányíthatóságának fizikáját. Ugyan a G erő nem érezhető egy Logitech kormány mögött, a feneked sem ad visszajelzést arról, amikor elkezd csúszni az autó hátulja, de rengeteg egyéb tényező igen hasonló ahhoz, mint ami a valóságban vár rád egy gokartpályán.

Ha legszívesebben éjjel-nappal gokartoznál, de nem engedik az anyagi lehetőségeid, szimulátorral sokat fejlesztheted magad a következő pályára lépésig.

Én évekig iRacing-eztem, ezért ezt a programot nagyon jó szívvel ajánlom, rengeteg élményt és tapasztalatot adott. Na meg kialvatlan éjszakákat, úgyhogy jobb, ha vigyázol. A Raceroom is igen népszerű, sok olyan pályát és autót tartalmaz, amely az európai autósport kedvelők szívét könnyen eltalálja. De vannak olyan megoldások, amelyek akár bérgokart vezetési lehetőséget is adnak, ilyen például az Automobilista. Ez talán nem annyira ismert program, de egész jó a fizikája, érdemes minél többet körözni, ha a gokartpályán te szeretnél lenni a leggyorsabb. Sok más jó program elérhető még, most nem célom ezeket részletesen bemutatni. Bármelyik lehetőség mellett is teszed le a voksodat, fontos, hogy soha ne a könnyű utat válaszd, legyenek a beállítások minél inkább valósághűek, ne használj segítségeket, vagy csak minimális mértékben.

ÖSSZEGZÉS

Meggyőződésem, hogy ezeket a tippeket követve jelentősen tudsz majd fejlődni. Figyelj a koncentrációra és az erőnlétre, ne csúszkálj a gokarttal, okosan használd a pálya szélességét, fogd stabilan, azonos pozícióban a kormányt, mindig tekints jóval előbbre és szimulátorozz, amennyit csak jólesik. Azt javaslom, időről időre olvasd át újra ezt a cikket, mert az a tapasztalatom, hogy ezeknek a tanácsoknak a beépítése nem megy egyik napról a másikra, és segít, ha újabb impulzust adsz magadnak bizonyos rendszerességgel.

Amennyiben részletesebb és több tudásra vágysz, ha szeretnél személyes visszajelzést az aktuális fejlődési lehetőségeiddel kapcsolatban, ha erős benned a vágy, hogy igazán gyors legyél, akkor a KARTING365 Gokart Akadémia keretein belül nagyon szívesen segítek Neked, várom a megkeresésed.

Sok sikert kívánok a céljaid eléréséhez, és ami a legfontosabb, élvezd minden pillanatát ennek a nagyszerű sportnak. Biztos elfogult vagyok, de kevés olyan lehetőséget ismerek, ami annyi mindent adhat, mint a gokartozás.