Versenyzői beszámolók – 2025/26 Téli Kupa 02.
A KARTING365 Téli Gokart Kupa 2025/26-as szezonjának második fordulóját normál irányban rendeztük meg a G1 World Mallban.
Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:
60+ kategória:

1. helyezett: Dudás Dominik
A szabadedzéseken végig nagyon jó volt a tempóm, úgyhogy izgatottan vártam az időmérőt. A 10-es gépet nem tartottam bitang erősnek az előttem lévő időmérőket tekintve, így meglepett mikor kiderült, hogy második lettem.
Versenyre főként azt a célt tűztem ki, hogy legalább dobogón végezzek, viszont miután láttam, hogy előttem Máté gyengébb géppel van, próbálkoztam minden lehetséges módon, de leginkább pár aláfordulással, ami az első kört követően a sikán előtt sorsfordító tényező lett. Nem volt elég előre figyelnem, hátra is kellett, mert hol vonatozás volt, hol pedig egy minimális időre szétszakadt a mezőny. A legvégére Juhász Máté utolért, be is dobta, viszont egyből visszaadta a pozíciót, így innen is köszönöm a korrektségét! Mindent egybe vetve, ha karizmatikus akarok lenni, akkor csakis az első kör által lehet azt mondani, hogy “nyertem”.
Köszönöm Bartha Pongrácnak a felkészítést, és persze köszönöm Brendonnak és Tominak az egész napos segítségüket! Gratulálok a többi dobogósnak is!
2. helyezett: Kovács Máté
3. helyezett: Juhász Máté
Sajnos az időmérőn gyenge gépet kaptam, de a versenyt fel tudtam hozni 3. helyre, volt két szép előzésem, aminek nagyon örültem.
Kíváncsian várom az utolsó téli kupás versenyt.
75+ kategória:

1. helyezett: Bánhidy Márk
Edzéseken nagyon jó volt a tempóm. Időmérőn egy jó gépet kaptam és meg lett az első pole pozícióm. Egy nyugodt versenyem volt, mögöttem elkezdtek csatázni, én meg el tudtam lépni és magabiztosan megnyertem az első győzelmemet a KARTING365-ön.
Ezúton is meg szeretném köszönni a felkészítést Pődör Balázsnak. Köszönöm a szüleimnek és a srácoknak a támogatását.
2. helyezett: Kovács Máté
3. helyezett: Darányi Sándor
Az edzés nagyon jól ment és érződött a gépeken, hogy nagyon egységesek voltak, így tudtam, hogy ez az időmérőn sem lesz másképp.
Az időmérőn egy viszonylag jó gépet kaptam, jó volt a tempó és az idő is, viszont ez így is csak a 7. helyhez volt elegendő.
A versenynek úgy indultam neki, hogy lesz, ami lesz. Az előttem lévőket szépen sorban ki tudtam előzni, majd beragadtam egy kis időre, itt csak türelem kellett. Az előttem lévő 2 fő elkezdett csatázni, nekem semmi más dolgom nem volt, csak kihasználni a lehetőséget és elmenni mellettük. Ezzel egy nagyon szép versenyt hagytam magam mögött, mivel a 7. helyről indultam és végül a 3. helyen sikerült célba érnem.
80+ kategória:

1. helyezett: Vilverger-Járfás Olivér
Aznap először a fél órás edzésben mentem és csak rá szerettem volna érezni az aznapi tapadásra. Ott még hideg gokartokkal mentünk, főleg az elején, de ennek ellenére örültem a tempómnak. A nyolc perces edzések alatt már az időmérőre próbáltam magamat felkészíteni és még egy kis plusz tempóra találni. Emellett a forgalomhoz is próbáltam hozzászokni, hogy ez ne hátráltasson a verseny vagy az időmérő alatt. Az időmérőn igyekeztem arra, hogy végig tiszta levegőben tudjam futni a köreimet, ami sikerült is, így a versenyre megszereztem a pole pozíciót. A futamon próbáltam minél jobban elmenni a mögöttem jövők elől. Ez nem teljesen sikerült, hiszen a második helyezett és köztem szinte mindig 1 másodperc alatti különbség volt. Végül sikerült az első helyen célba érnem, amivel nagyon elégedett vagyok. Várom a következő fordulót.
2. helyezett: Darányi Sándor
Időmérőn beragadtam egy kicsit, de így is a 2. helyről rajtolhattam.
Mivel a versenyen nagyon egyben volt a mezőny, kicsit nehezebb dolgom volt, hogy támadjak. Miután sikerült leszakadnunk a többiektől, el tudtam kezdeni támadni.
Az előttem lévőnek a gépe egyenesben gyorsabb volt, így a kanyarokon tudtam hozni rajta. Így végig rajta voltam, viszont megelőzni már nem sikerült és a 2. helyen végeztem. Ez is egy nagyon jó verseny volt.
3. helyezett: Bánhidy Márk
Edzéseken jó volt a tempóm. Időmérőn kaptam egy közepes gokartot, amit a 6. helyre tudtam hozni. Versenyen egy nagyon jó startom volt, 4. helyre fel tudtam hozni magam, utána a 3. helyért csatáztam, ahol megelőztem Tibádot, aztán már nyugodt versenyem volt és behoztam 3. helyre. Jó volt a tempóm és egy nagyon jó versenyem volt.
90+ kategória:

1. helyezett: Picur Krisztián
Jól indult a nap, jó időket tudtam menni a szabadedzéseken. Az időmérőn sikerült jól helyezkedni, szóval az első helyről indulhattam a versenyen. Sajnos a kamerán a felvételt nem indították el, pedig ez volt az egyik legnagyobb győzelmem eddig. A rajtnál egyből sikerült leszakítani a többieket és folyamatosan növeltem az előnyömet. Pár kanyarnyira volt tőlem a mezőny a verseny felenél nagyjából, amikor jött a piros zászló egy baleset miatt és utána újra rajtoltunk. Pár támadást kivédekeztem, aztán szintén nagyon gyorsan sikerült lehagyni a többieket és növeltem a távolságot előttük egészen a verseny végéig, ahol elég nagy előnnyel sikerült megnyernem a versenyt.
Gratulálok a többi dobogósnak is!
2. helyezett: Varga Gábor
A szabadedzésen próbáltam időt faragni, hogy a srácokhoz közelebb legyek és sikerült elakadnom a falba, ami az időmérőn vissza is ütött, nem tudtam olyan időt menni, amit szerettem volna.
A 4. helyről rajtolhattam, a futam tartogatott érdekes fordulatokat, balesetet előttem, majd piros zászlót is.
A versenyt a 3. helyen zártam, de az előttem történt balesetből adódó büntetés miatt második lettem végül.
Sajnálom, hogy nem állhatunk együtt a dobogón a tesómmal, de nem adjuk fel!
A végtelenbe és tovább! Hajrá Varga Team 🏁
3. helyezett: Berecz András
Egy rosszul megválasztott helyezkedés miatt az időmérő nem sikerült a legjobban, így a hetedik helyről rajtoltam a futamon. A verseny során kemény és izgalmas csatákat vívtunk a srácokkal, és egy kis szerencse is mellém állt, aminek köszönhetően végül a harmadik helyen zártam. A dobogós díjátadón sajnos nem tudtam ott lenni, amit kicsit sajnálok, de összességében az egyik kedvenc futamomként marad meg bennem.
95+ kategória:

1. helyezett: Pétercsák Richárd
Nem érkeztem túl nagy reményekkel a fordulóra pár hónap kihagyás után, ami a szabadedzéseken vissza is igazolódott – nem voltam formában. Egész nap talán egyetlen kört sikerült elejétől a végéig jól összeraknom, és az szerencsére pont az egyik időmérős kör volt, így életemben először pole-ból indulhattam. Tudtam, hogy mögöttem Krisztián hihetetlenül gyors ma, és az egyetlen esélyem, ha a gokartom legalább olyan széles lesz, mint a pálya. Szerencsére a többiektől gyorsan elszakadtunk és egymásra sportszerűen figyelve az eredeti pozícióban célba értünk. Egy régóta várt mérföldkő teljesült, megvan az első győzelem!
2. helyezett: Picur Krisztián
A 90-es kategóriával szemben itt nem sikerült tökéletesen a helyezkedés az időmérőn, a végén beértem az előttem levőt, de második helyről rajtolhattam. Az volt a célom, hogy a többieket hagyjuk le előbb és utána kezdek támadni a győzelemért. Biztosra akartam menni, mert a pontok fontosak a bajnokságban. Sikerült őket lehagyni, szóval figyelhettem előre, éreztem, hogy lenne egy kis tempóelőnyöm, viszont Ricsinek is jó volt a tempója és figyelt is rám végig. Volt egy hely, amit kinéztem, hogy lehetne lehetőségem, ott próbáltam olyan távolságban lenni, hogy jól jöjjön ki a lépés, de sajnos nem sikerült összehozni, csak az elején sikerülhetett volna talán, de nem akartam a többieket pozícióba hozni egy esetleges összeéréssel. Így maradtam a második, Ricsinek meg gratulálok az első győzelméhez, jót csatáztunk, és a többieknek is!
3. helyezett: Berecz András
Évek óta nem jártam ezen a pályán, ráadásul az első szabadedzés a sötétben inkább csak tapogatózás volt, főleg az otthon felejtett víztiszta plexim miatt – a sötétített itt nem sokat segített. 😄 Ezután azonban sikerült a hétvége addigi legjobb idejével a harmadik helyre kvalifikálnom. A futamon a versenytempómmal elégedett voltam, a tavalyi szezon végére „lejárt” gumikat élmény volt újra cserélni. Összességében a hétvége messze felülmúlta az előzetes elvárásaimat, mind az eredmények, mind a hangulat tekintetében. Köszönöm mindenkinek. 😄
0 hozzászólás