Versenyzői beszámolók – 2025/26 Téli Kupa 01.
A KARTING365 Téli Gokart Kupa 2025/26-as szezonjának első fordulóját fordított irányban rendeztük meg a G1 World Mallban.
Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:
60+ kategória:

1. helyezett: Kovács Máté
2. helyezett: Juhász Máté
Viszonylag eseménytelen verseny volt ez nekem. Időmérőn egy közepes körrel második helyre sikerült helyeznem magam, majd a versenyen az első rajt után falban kötöttem ki csapattársammal való csata között, majd a második rajt után már nem tudtam támadni, mert a mögöttem lévő elkezdett lökdösni, emiatt lemaradtam és sajnos már nem volt esélyem. A tempóm jó volt, csak nem teljesen tudtam kihasználni, de a következő versenyre még erősebben térek vissza.
3. helyezett: Furák Zalán
Szabadedzéseken egyből jó volt tempóm, időmérőre kaptam is egy jó gépet, de sajnos feltartottak, így csak 3. lettem. Versenyen volt pár előzési kísérletem, de többségében nyugodt versenyem volt és örülök, hogy egy dobogóval kezdhetem meg a téli szezont.
75+ kategória:
1. helyezett: Darányi Sándor
Az edzéseken végig nagyon jó volt a tempóm, viszont az időmérőn egy kicsit visszább esett ez a lendület és a gépem sem volt a legjobb, de így is sikerült a 4. helyről elindulnom a versenyen.
A verseny alatt a legfontosabb az volt, hogy a dobogóra feljussak, és szerencsére nagyon jó gépet is kaptam ahhoz, hogy tudjak pozíciót szerezni.
Az első pár körben már fel is jutottam a 3. helyre, majd jött a következő előzésem, amivel már az első helyen lévő nyomában voltam végig. Nagyon nagy csata ment az első helyért, és amikor megláttam, hogy már csak 1 kör van vissza a versenyből, már arra büszke voltam, hogy a 2. helyre sikerült feljutnom. De az utolsó kanyarban sikerült ezt megfordítanom és mindössze 0,046 ezreddel hamarabb érkeztem célba és ezzel megnyertem a 75 kg-os kategóriát.
2. helyezett: Vilverger-Járfás Olivér
3. helyezett: Juhász Máté
Az időmérőm nem lett a legjobb, nagyon szoros lett a top 5 helyezés, aminek sajnos én voltam a végén. A versenyen ezután sajnos nem nőtt a szerencsém, egy nagyon gyenge gépet kaptam, egész versenyen védekeznem kellett csapattársaim ellen.
Egyik körben egy megkérdőjelezhető előzési kísérlet miatt fel tudtam jönni a negyedik helyre, majd egy hibámat kihasználva Márk el tudott menni, hogy ezt el is vegye tőlem. Ezután tovább folytattam a védekezésemet, majd az utolsó körben, amikor utolértem Márkot és Mátét a csatájuk miatt, Márk megelőzte Mátét, aki ezután ahogy megpróbálta visszaelőzni, kilökte Márkot. Így a verseny végén mégis rám mosolygott a szerencse, és feljöttem a harmadik helyre. Összességében szerintem jó verseny volt, a tempóm megvolt egész nap, csak ezt a gépek miatt nem feltétlenül tudtam megmutatni.
80+ kategória:

1. helyezett: Mosó Bertalan
Időmérőn erősen teljesítettem, de sajnos a leglassabb gokartot húztam, így egy egész verseny alatt vonatoztunk, és éppen én voltam az élen, de szerencsére teljesen ura voltam a helyzetnek, és megtartottam végül az első helyet.
2. helyezett: Vilverger-Járfás Olivér
3. helyezett: Darányi Sándor
Az időmérőn egy viszonylag jó gépet kaptam és a 3. helyre jutottam vele.
A versenyen nagyon egyben volt a mezőny, így sok lehetőség az előzésekre nem volt, mivel az egész futamot végig kellet védekezem ahhoz, hogy meg tudjam tartani a 3. helyet, ami sikerült is.
Egy nagyon jó és izgalmas versenyt zártunk ezzel a futammal.
90+ kategória:

1. helyezett: Picur Krisztián
Jól indult a nap, a fél órás szabadedzésen a második legjobb időt futottam, aztán volt olyan szabadedzés, amin pedig a legjobbat.
Az időmérőmön nem sikerült annyira jó időt futni, mint a szabadedzéseken, de így is elegendő volt az első rajtkockához. A rajtom jól sikerült, leszakítottam a mögöttem levőket és sokáig sikerült is tartani a távolságot, majd ezek után volt egy kis csata a verseny vége fele, de sikerült megtartanom az első helyet. Gratulálok a többi dobogósnak is!
2. helyezett: Varga Lajos
Számomra ismeretlen versenynapnak indult. Erős, tapasztalt versenytársakat láttam körözni a pályán a szabadedzéseken. Sikerült elkapni a ritmust már az első edzésen, pedig ismeretlen volt számomra a pálya. Egyre haladtunk az edzésekkel, jöttek az idők. Jött az időmérő, sajnos a pálya szűk kanyarjai miatt sok feltartás volt, de így is sikerült egy második helyet összekaparni. Versenyen úgy voltam, hogy beérem a második hellyel, hisz Picur Krisztián indult az első helyről és ő láttam, hogy jóval tapasztaltabb volt a belső pályákon. Aztán elindult a verseny és éreztem, hogy több is lehet benne. Volt, mikor közel voltam és mellé is értem, viszont sajnos beszűkült a pálya és a kanyar miatt vissza kellett sorolnom. Volt olyan etapom, mikor leszakadtam és volt, hogy a végére összeszedtem magam és újra felzárkóztam. Sajnos ez is kevés volt, így gratulálok is neki, mert ügyesen védekezett. Gratulálok a 3. és a 4. helyezettnek, Varga Gábornak is. Legközelebb jobban sikerül és meglesz a dobogó számára is!
3. helyezett: Jámbor Csanád Zsombor
Még csak 3. versenyem, de ezen a pályán az első, így túl nagy tapasztalatom nincsen, de összességében jó volt a verseny, jó csatákkal és pörgős, profi lebonyolítással. A gokartok vegyesek voltak, fogtam ki jobb és kicsit gyengébb gokartokat is, de az időmérőre és a futamra szerencsém volt a sorsoláson, nagyon jól éreztem magam, várom a következő fordulót.
95+ kategória:

1. helyezett: Jámbor Csanád Zsombor
Először indultam ezen a pályán és ebben a kategóriában is. A pályát nem ismertem, ezért a 30 perces edzésen kellett megtanulnom, hogy hol vannak a határok és a lehetőségek. Nagy meglepetés volt, mikor kiderült, hogy az időmérőn első lettem. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan pályán, amin világ életemben nem mentem, meg tudom nyerni a versenyt, mivel életem első győzelme volt, így mindig is egy jó emlék marad.
2. helyezett: Picur Krisztián
Jól indult a nap, a fél órás szabadedzésen a második legjobb időt futottam, aztán volt olyan szabadedzés, amin pedig a legjobbat.
Sajnos az időmérőn nehezen csináltam helyet, kb 2 köröm kuka volt, csak vártam, hogy elég hely legyen előttem. Végül a harmadik helyet szereztem meg. A versenyen éreztem, hogy jobb a tempóm, mint az előttem levőknek, támadtam a második helyért, belső íven bedobtam, kicsit összeértünk, aztán Peti intett, hogy menjek, szóval kezdtem ledolgozni a jó nagy hátrányt, amit összeszedtünk az elsővel szemben. A verseny végére beértem, leggyorsabb kört is megfutottam, de éppen nem lett elegendő időm, hogy meg is próbáljam rendesen megelőzni, szóval közvetlenül mögötte értem be. Gratulálok a többi dobogósnak is!
3. helyezett: Koncz Péter

0 hozzászólás