HCK-OAGB 8. forduló versenybeszámoló – Kőbánya Ring

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság (OAGB) és a Hobby Cart Kupa (HCK) 2019-es szezonjának nyolcadik fordulója a Kőbánya Ringen került megrendezésre július 27-én és 28-án, ahol az ország leggyorsabb gokartosai mérték össze tudásukat.

Pataki Gábor

OAGB 4-es kategória: Pataki Gábor 1. helyezett

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam magamnak a gokartozást, mint hobbit, amely mára számomra már messze túlmutat az egyszerű versenyzésen. Mégis, amikor gokartba ülök és versenyezhetek a legjobb srácok ellen, az mindig óriási érzés, hatalmas adrenalin löket. Egy olyan hétvége pedig, mint amilyet most zártunk, igen komoly sikerélményt jelent számomra.

A szabadedzéseken szinte mindent kizártam magam körül, nem néztem a köridőket sem (főleg nem a többiekét), csak arra koncentráltam, hogy amit helyesnek érzek, azt 100%-osan meg tudjam csinálni. Az időmérőkre összeállt minden fejben. Érzésre az első körök nem sikerültek túl fényesen, amit a gumicserék miatt jelentkező tapadás különbség okozott. Szerencsére a második, és egyben utolsó időmérő körökre sikerült nagyjából kiismerni a gépek irányíthatóságát. Két pole és egy második rajthely jött össze, amely talán az idei legerősebb kvalifikációm volt.

A négyes kategóriában arra számítottam, hogy az első helyről indulva meg tudok lépni, amíg a második és harmadik helyen megy a küzdelem, ami csak részben teljesült. Budai Laci a második helyen nagyon szép tempót autózva leszakította az őt üldöző Gaál Andrist, de szerencsére hozzám már nem tudott közelíteni. Volt egy kritikus pontja a versenynek, amikor a boxutca gumifalának valaki nekiment és észrevétlenül víz folyt a pályára. Mit sem sejtve az ideális íven haladva majdnem szembepördültem a többiekkel ebből adódóan, de szerencsémre Budai Laci ugyanúgy nem vette észre a vízfoltot, és talán még többet veszített emiatt, mint én. Innentől a vizes részt elkerülve, kényelmes autózással sikerült behoznom első helyre a gépet.

Kimondva, vagy kimondatlanul, a hármas kategória idén mindig egy presztízs futam volt, legalábbis számomra, ugyanis érzésre ez a legerősebb kategória (talán évekre visszamenőleg nézve is), tele olyan srácokkal, akik külön-külön is rengeteget letettek már az asztalra. Poleból indulni egy ilyen mezőnyben hatalmas megtiszteltetés. Annak külön örültem, hogy közvetlen mögöttem Támba Zoli indult, Krisztián pedig a negyedik helyről. Hasonló elképzelésem volt a versenyről, mint a négyes kategóriában, azaz mögöttem megy a pozícióharc, miközben meglépek. Nagyjából így is lett, folyamatosan sikerült előnyt szereznem, innentől én is nézőjévé váltam a mögöttem zajló eseményeknek. Óriási pillanat volt, amikor láttam, hogy Krisztián feljött a harmadik helyre, így viszonylag gyorsan teljesült egy korábbi vágyunk, sikerült összehoznunk egy OAGB dobogót tiszta KARTING365 színekben. Azonnal meg is ünnepeltük ezt képletesen, hárman folyamatosan egymás mellett gurultunk a boxig a levezető körön. Szép és emlékezetes pillanat volt.

A SuperGP-n második helyről indulva egy elég eseménytelen futamon vettem részt, az első hely megszerzése nem volt reális cél egy idő után, viszont kellő előnyt építettem ki a harmadikkal szemben, így értékes pontokat sikerült gyűjtenem ebben a kategóriában is.

Levezető körön a tiszta KARTING365 színekből álló dobogós társaság

Prágai Erwin

Az MNASZ-HCK bajnokság idei nyolcadik fordulójához érkeztünk, ismét Kőbánya Ring, ahogy 3 héttel korábban, csak most fordított irányban haladva harcoltunk az órával, egymással, na meg az időjárással.

Ezt az irányt kevésbé szeretem, ezért a hétvége folyamán próbáltam a lehető legtöbbet edzeni, és kiismerni a pályát. A szabadedzések végére a tempóm jónak tűnt, azonban az utolsó edzésre leesett az eső, ami teljesen áthúzott minden addigi pályaismeretet. A múltkori futómű-töréses fiaskó következményeként a 4. helyre csúsztam vissza a bajnokságban, így az időmérőt is negyedikként kezdhettem. A kvalifikáció teljesen vizes pályán indult, de eső-utánpótlás hiányában a harmadik időmérő közepére már volt egy száraz ív a pályán, így előttem volt a lehetőség, hogy pontosan vezetve fussak egy jó időmérőt. Szerencsére ez a vártnál is jobban sikerült, így megszereztem végül a pole pozíciót.

A versenyt a szervezők döntése alapján repülőrajttal kezdtük, így az elindulás ritmusát én diktáltam. Szerencsére sikerült pár métert ellépnem az első kanyarig, onnantól a célom az volt, hogy pontos vezetéssel kiépítsek egy megnyugtató előnyt, ami szerencsére sikerült is. A verseny utolsó 7-8 körében furcsa csörgést hallottam a gokartból, ami nem túl pozitív emlékeket idézett fel bennem, így nagyon óvatosan vezetve, a nagyobb aszfalt-egyenetlenségeket kikerülve, jelentősen visszavett tempóval óvtam a technikát, és sikerült megnyernem a futamot, amivel visszajöttem oda, ahol az előző futam előtt voltam a bajnokságban.
Az Univerzum kiegyenlített… 😉

HCK 4-es kategória: Prágai Erwin 1. helyezett

Támba Zoltán

Szeretem ezt a pályát és az edzések is jól mentek a hétvégén. Az időmérőt mindkét kategóriában nagyobb hiba nélkül teljesítettem, így 75 kg-os kategóriában 4. és a 85 kg-os kategóriában 2. helyen végeztem. Első futamon nagy pozíciós harcok voltak, amit nagyon élveztem, de végül az 5. helyen értem célba. A 85 kg-os kategória versenyében az elején védenem kellett a 2. helyet, de végül sikerült megtartanom és így megszereztem idei 3. dobogómat, aminek nagyon örültem.

OAGB 3-as kategória: Pataki Gábor 1., Támba Zoltán 2., Pintér Krisztián 3. helyezett

Pintér Krisztián

A bajnokság 8. fordulóját rendezték a Kőbánya Ringen fordított irányban. Érdekes módon általában fekszik nekem ez a pálya, persze nem a pálya minősége és a kiszolgáló létesítmények miatt… 🙂 Szinte minden évben minimum dobogós helyezéseket értem itt el.

Az előző fordulón nem vettem részt, így kipihenve, feltöltődve,  gokartra éhesen érkeztünk a pályára.

A pénteki szabadedzéseket kihagytam, inkább a pihenésre koncentráltam. A szombati edzések jól sikerültek, hasonló időket mentem, mint a csapattársaim, így bizakodva vártam a vasárnapot.

Először a 2-es (75 kg-os) kategóriával kezdtünk, ahol sikerült csak picivel lemaradva a pole-ról, de megszerezni a 2. rajthelyet Patrik mögött. A versenyen próbáltam elkapni Patrikot, de végig szinte azonos tempót autóztunk 2-3 gokartnyi távolságra egymástól. Ami érdekes volt és kis izgalmat vitt a dologba, hogy utolértük a 3. helyen lévő versenyzőket és egy pár körös kékzászlózás következett, de persze mi sem akartunk beleszólni az ő versenyükbe és korrekten elengedtük egymást. A vége így egy 2. hely lett!

A másik kategóriában (85 kg-os) a 4. helyre sikerült az időmérőm, aminek kifejezettem örültem, mert az elmúlt időszakban nem voltam sikeres ebben a kategóriában. A versenyen Gabi és Zoli indult az első kettő helyről, előttem Gaál Andris egy gyengébb géppel, így reális esélyem volt a 3. hely megszerzésére. A futam 2. felében Zolinak védekeznie kellett Andris ellen, mert sikerül utolérnie, ez segített nekem is beérni őket és egy kis hibát kihasználva megelőztem Andrist. A neheze ezután jött, ugyanis Patrik hatalmas nyomás alá helyezve támadott az utolsó 5-6 körben és végig védekezve, de sikerült megszerezni a dobogó 3. fokát. Borzasztóan örültem ennek az eredménynek, de legfőképpen, hogy összeállt egy KARTING365 dobogó ebben az erős 3-as kategóriában!!!

Hatalmas gratula a Fiúknak és persze Erwinnek is, aki újból a dobogó legfelső fokára tudott állni HCK-ban!!!

Folytatás aug. végén Százhalombattán!

OAGB 2-es kategória: Pintér Krisztián 2. helyezett

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük