Versenyzői beszámolók – 2020/08 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatbajnokság idei nyolcadik fordulóját a csömöri Kart Farmon rendeztük meg, ahova az esős időjárás ellenére is szép számban érkeztek a nevezők az ország különböző pontjairól. Az esős aszfaltcsík természetesen alaposan megnehezítette a mezőny dolgát, sokan most élhették át először, milyen csúszós pályán gokartot vezetni.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Megyeri István, Alekszi Bence, Szabó Dániel

1. helyezett: Alekszi Bence

Reménykedtem, hogy száraz versenynapunk lesz, de nem így lett. Egyik szabadedzésen elállt az eső és foltokban kezdett felszáradni a pálya. Nem tartott sokáig, újra esős körülményeknek néztünk elébe. Szabadedzéseken jóval rosszabb időket mentem, mint riválisaim, az időmérőn sem teljesítettem jól. Csak a 8. helyet sikerült megszereznem. Nem álltam pozitívan a versenyhez, de tudtam, hogy egy-két hellyel előrébb végezhetek, mint a 8. hely. Jól sikerült a rajtom, pár kanyar alatt már 3 helyezéssel feljebb tudtam kerülni, de kiforgás miatt piros zászlót kaptunk. A második rajtomat is jól kaptam el, 2 kör alatt már a 3. pozícióban találtam magam. Körülbelül a verseny feléig üldöztem az első helyezettet, akit magam mögé tudtam utasítani. A verseny további részében sikerült biztonságos előnyt kiautóznom, így megtartottam az 1. helyet. Alig tudtam elhinni, hogy sikerült, ennek a győzelmemnek örülök eddig a legjobban.

2. helyezett: Megyeri István

3. helyezett: Szabó Dániel

Érdekesen indult a mai nap, mert az első szabadedzésen még esőben vezettünk. A másodikon és a harmadikon elállt az eső, a pálya valamilyen szinten száradni kezdett és egyre csak gyorsult, de az időmérőn újból eleredt az eső és ez egészen a verseny végéig kísért minket. A 7. helyre sikerült kvalifikálnom magam, amelyre nem voltam túl büszke, de tudtam, hogy a vizes pálya és a folyamatos esőzés miatt érdekes verseny fog ránk várni. Az első rajt után sok kicsúszás és koccanás történt, ezért még egyszer nekifutottunk a rajtprocedúrának. A rajt nem is sikerült olyan rosszul, annak ellenére, hogy egy helyet vesztettem, de a következő kanyarban már két versenyzőt is sikerült megelőznöm. Ezzel már a 6. helyen voltam. A vizes pályának köszönhetően nehéz volt megtalálni a tapadást, így ketten ki is csúsztak előttem, majd egy körrel később sikerült megelőznöm az előttem haladó versenyzőt, így már a verseny első felében a 3. helyen voltam. Ettől kezdve folyamatos versenyben tartanom kellett a pozíciómat, mert a mögöttem lévő egyre jobban közeledett. Végül sikerült elcsípnem a dobogós helyezést, amelynek nagyon örültem, mert ez volt életem második versenye.

75+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Tas Áron, Kiss Márk

1. helyezett: Kiss Márk

Nagyon vártam ezt a hétvégét, mert még sosem mentem esős körülmények között gokarttal. A 3. szabadedzésemen sikerült összeraknom, messze a legjobb kört, ezért magabiztosan álltam oda az időmérőre, ahol 9 tizeddel első lettem.

A futam elején volt egy kis összegabalyodás Tas Áronnal, de miután visszaelőztem, sikerült kiépítenem egy nagyobb előnyt, ami a lekörözöttek függvényében változott. A végén kezdett feljönni rám Áron, ahogy egyre inkább száradt a pálya, de az utolsó pár körben utolértünk egy nagyobb bolyt, amit ki tudtam használni ahhoz, hogy ellépjek. Úgy érzem, az elmúlt hónapok munkája végre meghozta a várva várt győzelmet.

Annak ellenére, hogy sárosak voltunk egész nap, jó élményekkel távoztam a Kart Farmról.

2. helyezett: Tas Áron

A verseny előtti napokban reménykedtem, hogy nem lesz esős idő, de sajnos pont a versenyen szakadt.

Ez volt az első esős versenyem, ezért nem fűztem ahhoz nagy reményeket, hogy a dobogó közelébe kerüljek, viszont a szabadedzéseken kezdtem ráérezni, merre kell keresni a tapadást – persze ez többszöri megpördülést is eredményezett, ami versenyen nem túl előnyös.

Ennek fényében az időmérőn a 3. hellyel meg voltam elégedve.

Versenyre kicsit javultak a körülmények, ezért próbáltam jobban erőltetni a tempót a kelleténél – a rajt után először Mátét megelőztem, majd Márkkal akadtam össze úgy, hogy megcsúsztam, ami, bevallom őszintén, nem volt teljesen szabályos a részemről, viszont a pozíció visszakerült hozzá, ezért elkerülhettem a büntetést. Egy kör erejéig tudtam támadni, viszont egy kanyarban kibillentem az egyensúlyomból és megpördültem. Máté is elment mellettem, szóval kezdődhetett elölről minden. Mátét két kör múlva vissza tudtam előzni, viszont Márk nagyon jól ráérzett a pályára, így nem tudtam a közelébe kerülni, ráadásul még egyszer megpördültem, így a végén teljesen lemaradtam; szerencsére a második helyet meg tudtam őrizni. Verseny közben a fókuszálásomat rontotta, hogy nem voltam biztos benne, esetleg kapok-e büntetést.

Az eső ellenére azért élveztem a versenyt; köszönet a KARTING365 csapatának, hogy ilyen körülmények között is helyt álltak; illetve gratulálok a többieknek is!

3. helyezett: Falusi Máté

Nagyon korán érkeztem reggel a pályához, és igen aggasztó volt látni a pályán a vízfoltokat, hogy vajon, hogy lehet majd ma itt versenyezni. A szabadedzéseken mindenki kereste a határokat – többen, köztük jómagam is megtaláltuk a pálya határait is 🙂 – aminek eredményeképp az időmérő edzésre sikerült jól kiismerni a tapadási viszonyokat, ami egy 2. hellyel jutalmazott.

A verseny sajnos nem alakult túl jól. Az addig feltérképezett pályán valahogy nem találtam az egyensúlyt és nagyon küzdöttem az alulkormányozottsággal. Ugyan a verseny elején egy szituációt jól kihasználva még az élen is haladtam, de ez az idill hamar szertefoszlott és a 3. pozícióban találtam magam, ahonnan már nem sikerült javítanom. Szinte csak a köröket számoltam vissza, és igyekeztem nem hibázni, ami végül összejött és harmadikként intettek le, de nem tudtam akkor és ott teljes szívből örülni. Az élmények azóta picit ülepedtek és örülök az eredménynek főleg, hogy azt ennyire nem hétköznapi körülmények között sikerült elérni. Gratulálok mindenkinek, aki ott volt, mert ez nem volt mindennapi, de azt hiszem erőn felül teljesítettünk.

85+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 85+
Tas Áron, Diószegi Szabolcs, Kiss Márk

1. helyezett: Diószegi Szabolcs

Már nagyon vártam a csömöri versenyt és habár sok tapasztalatom még nincs, hogyan kell esőben versenyezni, én kifejezetten örültem, hogy esett az eső.

A szabadedzések kifejezetten jól sikerült és edzésről-edzésre javultak a köridők, így én is igyekeztem folyamatosan keresni a gyorsabb íveket, megoldásokat.

A 85 kg-os kategória sokkal nehezebben indult és sokkal több izgalmat tartogatott, mint a 95-ös.

Itt sajna már a kvalifikáció sem ment könnyen, mert 2 tiszta körön kívül az elején, végig forgalomban tudtam csak gokartozni, de szerencsére így is sikerült megszereznem a 4. rajtpozíciót.

A kategória rajtja kicsit sem ment egyszerűen, mert kétszer is újra kellett rajtolnunk és minden alkalommal már az első kanyarban sikerült előznöm, így nem voltam kifejezetten boldog egyik újraindításnál sem.

A harmadik nekifutás, ami már az utolsó volt, ami szintén igen jól alakult a számomra, igaz itt már nem sikerült az első körben előzni, de utána körönként sikerült fokozatosan előrébb jönnöm, és azt hiszem már az 5. körben az első helyen voltam. Itt már csak az volt a célom, hogy megtartsam a pozíciómat és behozzam a gépet az első helyen.

2. helyezett: Tas Áron

Időmérőn olyan jól alakultak a dolgok, hogy sikerült megszereznem az első helyet.

Mire elindult a verseny, csak úgy ömlött az eső. Versenyfelvezetőből nem sok tapasztalatom volt, főleg esőben, nem tudtam, mi az a megfelelő tempó, ami mindenkinek megfelel. Viszont három újraindítás után azért ráéreztem erre. Rajtot követően próbáltam nem sok kockázatot vállalni, ezért nem mentem túl jó időket, ráadásul nem is néztem nagyon hátra, így Szabolcs, aki már a rajtot is nagyon jól elkapta, a cél előtti ráfordítóban megelőzött. Néha meg tudtam közelíteni, de előzni nem volt esélyem, mert a csúszós ívre kerülve ő simán elhúzott. Minden esetre jó kis küzdelem volt és örültem a második helynek is.

3. helyezett: Kiss Márk

A pluszsúlyokkal nem éreztem olyan jól a pályát, mint a 75+-os kategóriában, és hiába sorsolták ki ugyanazt a gokartot, mint a 75+ os kategóriában, messze elmaradtam attól az időtől.

Az 5. helyről rajtoltam csak, de tudtam, hogy esős körülmények között bármi megtörténhet. A versenyt 3-szor kellett újraindítani, szerencsére mindegyiknél sikerült eljönnöm jól az első kanyarban. Már a 2. helyezett mögött voltam, mikor el kezdett beragadni a gokartom gázbovdene, így hiába léptem le a gázról, tovább pörgött a motor, ami folyamatos megcsúszásokhoz vezetett. A futam hátralévő részében egyre inkább lemaradtam, míg végül visszacsúsztam a 4. helyre. Innen már nem hittem volna, hogy dobogós tudnék lenni, de két lekörözött révén az utolsó kanyarban egy szemfüles manőverrel a belső íven sikerült visszaszereznem a 3. helyet.

95+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Juhász Norbert, Diószegi Szabolcs, Konecsni Gergő

1. helyezett: Diószegi Szabolcs

A 95 kg-os időmérővel kezdtem, ahol minden tökéletesen alakult, hiszen sikerült elkerülni a forgalmat, így szinte végig gyors köröket tudtam menni, melynek az eredménye, hogy több mint 7 tizedmásodperccel sikerült jobb időt mennem, mint az engem követő, így magabiztosan vártam a rajtot.

A futam rajtja jól sikerült és a hosszú egyenes végén a mögöttem érkező megpördült, így hamar nagy előnyre tettem szert. Ezt követően a gyors körökre koncentráltam és sikerült is az addigi leggyorsabb körömet megfutnom 36,063-mal.

Én nagyon élveztem az esős versenyt és kicsit meg is szerettem az esőben gokartozást. Folytatás a Hungaroringen, remélem esni fog! 🙂

2. helyezett: Juhász Norbert

Nehéz körülmények fogadtak a Kart Farmon, hideg volt és esett. A szabadedzéseken többször megforogtam, kerestem az ideális íveket, amik teljesen mások esős verseny esetén. A pályára rengeteg sarat hordtak fel és kialakultak sáros nyomvonalak, inkább már crossmotor pályához hasonlított a Kart Farm. Aztán kezdtem ráérezni valamire, egyre gyorsabb lettem és időmérőn sikerült összetennem egy jó kört és a 3. helyet megszereznem. Az előlem induló Csontos Gábor egyből megforgott, így a 2. helyen találtam magam. Szabi tempóját nem tudtam tartani, de egész jól haladtam, több embert is leköröztem, igaz egyre kevesebbet lehetett látni a futam vége felé a felverődő sár miatt. Elégedett vagyok a 2. hellyel és várom a finálét a Hungaroringen.

3. helyezett: Konecsni Gergő

Reggel mikor elindultam vegyes gondolataim voltak, mivel még esőben nem versenyeztem.

A szabadedzések ezért nem is alakultak úgy, ahogy szerettem volna. A 95+ időmérőjén sajnos nem volt egy jó köröm se, így ez csak a 7. pozícióra volt elegendő. A rajt előtti felsorakozásban még dolgozott bennem az első futam, ami borzalmasan alakult. A két felvezető körben sikerült összerakni végre a pályát (jobb később, mint soha), ennek köszönhetően nagyon élveztem a versenyt, bár menet közben nem tudtam, hányadik helyen vagyok. Sok ember mellett mentem el, de nem tudtam, hogy az pozícióért ment, vagy lekörözött volt. Mikor leintették a futamot, akkor tudtam meg, hogy 3. lettem, aminek nagyon örültem, mert elég kemény körülmények között sikerült ezt elérnem.

Csapatbajnokság:

Tormafölde Competizione (Boa András, Zsichla Norbert, Horváth Dominik), Noresz90 ERT (Schmuck Olivér, Diószegi Szabolcs, Kis Norbert), Pluszsúly Racing Team (Boros Norbert, Szána Iván)

1. helyezett: Noresz90 ERT

Az G1-ben elért – számomra határozottan komoly csalódást keltő negyedik hely után tűkön ülve vártam a következő csapatversenyt, mely az eddig „mumus pályán”, a csömöri Kart Farmon került megrendezésre.

Csapattársaimmal folyamatosan figyeltük az időjárást, és mikor kiderült, hogy elég nagy az esélye annak, hogy vizes pályán lesz a verseny, megörültünk neki, hiszen esőben mégiscsak sokkal kiszámíthatatlanabb minden. A Pluszsúly Racing Teammel késhegyre menő csata zajlik a bajnokság második helyéért, így a célunk a verseny előtt az volt, hogy mindenképpen előttük végezzünk, és akkor a szezonzáró hungaroringi vidal fog dönteni az összetett 2. hely sorsáról.

Nos, a szabadedzések után én személy szerint kicsit el voltam kenődve, mert a vizes pályához nem úgy ment az akklimatizálódás, mint ahogy azt vártam. Pörögtem, forogtam az edzésen, szerencsére Szabi és Olivért tudott hozni egy stabil tempót, ami azért bizakodásra adott okot. Az időmérőnek egy kétórás versenyen túl sok jelentősége nincs, így az, hogy az első csatát elbuktuk a Pluszsúllyal szemben – mert hogy a pole-t ők szerezték meg – még nem jelentett semmit.

A versenyt szavakkal elég nehéz lesz összefoglalni, röviden annyit tudok mondani, hogy az én etapomban valamit átkapcsoltam magamban, előszedtem olyan – számomra sem ismert képességeket, amikkel sikerült közel húsz (!) másodpercet ledolgoznunk a futamot addig nagy nyugalomban uraló Tormaföldéhez képest, így az utolsó etapban Olivér dolga az volt, hogy a megszerzett vezetést megtartsa. Nos, ez így leírva nem hangzik túl nehéznek, főleg egy eső áztatta pályán, ahol, ha lemész a nemlétező ideális ívről, azonnal kicsúszol – ám versenyző legyen a talpán, aki ezt Olivér után tudta volna csinálni. Andris elképesztően megnehezítette Olivér dolgát, voltak pillanatok, amikor meg is előzte, ám az idegőrlő csatában végül mi kerekedtünk felül. Az utolsó tíz perc felért még egy kétórás verseny energiaszükségletével, ha fizikálisan nem is, de mentálisan nagyon kimerítő volt ez a verseny. Ettől szép ez a sport és ez a bajnokság, hogy tényleg bármelyik versenyen – kis túlzással bármi megtörténhet.

Köszönöm szépen mindenkinek – elsősorban csapattársaimnak, Szabinak és Olivérnek a teljesítményét, valamint a Tormás srácoknak a korrekt, de nagyon kemény csatát. A Pluszsúlynak gratulálunk a szintén nagy nehézségek árán megszerzett harmadik helyhez. Találkozunk a Hungaroringen, ahol nem kisebb izgalmak lesznek, ebben egészen biztos vagyok!

2. helyezett: Tormafölde Competizione

Lehetőségünk volt megnyerni az idei csapatbajnokságot ezen a hétvégén, ezzel mindenképpen szerettünk volna élni. Sikerült!
Megnyertük! Bajnokok vagyunk és emellett nagyon boldogok!

Szerettük volna győzelemmel ünnepelni a bajnoki címet, de most hiányzott egy kicsi extra. Dominik nagyot ment, most ő hozta azt a kis pluszt, viszont Norbi és én (András) most nem nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt. Ennek ellenére úgy gondolom, igazi csapatként, mindenki hozzátette az év folyamán a maga kis extra teljesítményét.

A versenyről: Nehezek voltak a körülmények, az N90 csapatával volt végig nagy meccs, az utolsó körökig ment az adok-kapok, de most megérdemelten nyertek, gratulálunk nekik, szép teljesítmény volt. Az utolsó fordulóban a már biztos bajnoki cím ellenére tervezünk indulni, és a céljaink nem változtak, a győzelem éltet minket.

3. helyezett: Pluszsúly Racing Team

Esős versenytapasztalataim eddig igencsak szegényesnek minősülnek;
volt pár káoszfutamom Kiskunlacházán, az egyiken mindenki másnál jobban, a másikon mindenki másnál rosszabbul olvastam a körülményeket; volt a tavalyi KARTING365 szezonzáró Mogyoródon, ahol a leggyorsabb voltam a mezőnyben, de mégsem tudtam kellőképpen kamatoztatni ezt; emellett volt még pár hónappal ezelőtt egy csömöri versenyem, ahol a felszáradó pályás időmérő ugyan megajándékozott egy előkelő rajthellyel, de aztán, ahogy jobban rákezdett, egy biztos győzelmet dobtam el magamtól.

Kijelenthetjük tehát, hogy vannak nálam nagyobb esőmenők, egyelőre.

Ilyen irányú önbizalmamon a szombat reggeli váci versenyem sem növelt sokat, ahol egy csalódást keltő 4. hellyel kellett beérnem, ráadásul még a csapatverseny 30 perces edzéséről is lecsúsztam miatta.

Megnyugtatott, hogy a szabadedzésen, majd a hihetetlen szoros egykörös időmérőn egyaránt Norbi bizonyult a leggyorsabbnak, már-már azt hittem, nyert ügyünk lesz ma is, csakúgy, mint minden alkalommal, mikor eddig együtt versenyeztem vele.

Azonban sajnos a verseny további része már egyáltalán nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Hiba csúszott a kommunikációnkba, ráadásul meg is pörögtünk mindketten, így hamar körhátrányban találtuk magunkat az élen gyönyörű ütemben haladó Torma és N90 csapatok mögött.

Innentől kezdve kifejezetten eseménytelennek tűnt a futam, de a végére meglepetésszerűen megérkezett rám hátulról Koni, a Force Racing képviseletében.

Megnyugtatott a 10 perces tábla megjelenése, mert úgy gondoltam, már nem lesz esélye beérni engem, azonban sajnos hibát hibára halmoztam, míg ő valódi győztes tempóban közeledett rám hátulról, így 1-2 perccel a vége előtt be is tudott furakodni mellém a pálya harmadik kanyarjában. Kemény pillanatok következtek, többször is összeértünk egymással, de végül én tudtam előkelőbb helyen továbbhaladni, s innentől kezdve már nem is szorongatott engem ennyire közelről még egyszer. Leszámítva persze a levezető kört, de ez hadd legyen a kettőnk titka! 😉

A Hungaroringen elsősorban az N90 legyőzése a cél, hogy miénk legyen az évvégi összetett második helyezés, amellyel úgy gondolom, meg lennék elégedve. A harmadikkal sajnos kevésbé, ezért komoly harcra számítok 7.-én. 🙂


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője