Versenyzői beszámolók – 2022/02 Hungaroring

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei második fordulóját a Hungaroring Kart Centerben rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Kajtor Bálint, Németh Eszter, Horváth Viktor

1. helyezett: Németh Eszter

Egyik kedvenc pályám a Hungaroring, már az első versenyemen is jól mentem itt. Viszont nekem csak a verseny előtt 1 nappal „esett” le, hogy most fordított irányban fogunk rajta menni. 

Ezért fejben nagyon készültem a futamra  és volt segítségem is a nap folyamán. A szabadedzéseket arra használtam fel, hogy minél jobban betanuljam a pályát, az időmérőn elért második helynek ezért nagyon örültem!

A verseny előtt a kocsiban tudtam egy negyed órát aludni, így tiszta fejjel álltam rajthoz. Már az első körökben tudtam, hogy gyors leszek, sikerült is előznöm a táv felénél, és onnét már tudtam tartani az első helyet. Köszönöm a támogatást, szurkolást mindenkinek!

2. helyezett: Kajtor Bálint

Kíváncsian vártam a verseny napját, hogy a hosszú téli szezon után végre kinti pályán is mehessek.

A szabadedzések jól sikerültek, ennek köszönhetően az időmérőn első lettem.

Kemény küzdelem után a versenyen második helyet értem el. 

Mindenkinek gratulálok, izgalmas versenynap volt!

3. helyezett: Horváth Viktor

A szabadedzéseken eléggé szenvedtem, de az időmérőre össze tudtam rakni egy jó köridőt. A versenyen volt egy kis lökdösődés, ami miatt vesztettem egy-két pozíciót, de piros zászlóztak,  úgyhogy visszakerültem a helyemre. Az újraindítás után már jobb helyzetben voltam, előztem két embert is, és még a másodikat is próbáltam megelőzni, de nagyon jól fogott minden ívet, a harmadik helyen zártam, gratulálok minden dobogósnak.

75+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Ender Martin, Molnár László Dániel, Alekszi Bence

1. helyezett: Molnár László Dániel

A második futamom volt aznap, ahol ismét a 2. helyről indulhattam. A rajtot jó ütemben kaptam el, viszont hamar szembesültem vele, hogy kevésbé tapadt jól a gép a kanyarokban. Ennek a futamnak is piros zászlóval ért véget az első két köre, ami alatt gyorsan megtaláltam a jó technikát a géppel. Sikeres második rajt után az első helyről rajtoló Ender Martin mögött tudtam maradni, körről körre közelebb kerülve hozzá, majd a célegyenes előtti gyors kanyarban feltűnt, hogy tempót veszített és a belső ív szabadon maradt. Egy tiszta előzés után, ebben a futamban is az első helyen versenyezhettem. A futam hátralévő részén Martin végig a nyomomban volt, az ügyes támadásai és a gyengébb tapadás miatt a pálya kanyargós részein végig védekeznem kellett. Nagyszerűt csatáztunk, végül meg tudtam tartani a pozíciót és ezzel egy újabb sikeres versenyt zárhattam. Köszönöm a nagyszerű versenyt a többieknek és Pataki Gábornak a versenyre való felkészítést!

2. helyezett: Ender Martin

A szabadedzések nem sikerültek túl jól, nem nagyon volt jó köröm. Ezek alapján nem is vártam túl sokat az időmérőtől sem. Az időmérőn sikerült összeraknom egy jó kört, amivel meglepetésemre sikerült is megnyernem azt. A rajtom jól sikerült,  de nem sokkal később visszacsúsztam a 2. helyre. Egész versenyen próbáltam lépést tartani az első helyezettel, ami sikerült is, de megelőzni nem tudtam. Összességében egy jó verseny volt, gratulálok mindenkinek!

3. helyezett: Alekszi Bence

Hungaroring az egyik legtechnikásabb pálya, így nem tartozik a kedvenceim közé. Szabadedzéseken átlagos köröket mentem és időmérőn is csak a 4. helyen tudtam végezni. Versenyen már a rajtnál támadtam a 3. helyezettet, de nem sikerült elé kerülnöm, piros zászló miatt újra elrajtoltatták a mezőnyt. Az új rajtot követően is szorosan mögötte voltam, pár kör után feljöttem a 3. helyre. A verseny utolsó pár körét védekezéssel kellett eltöltenem, de sikerült újabb dobogót bezsebelnem. Összetettben így holtversenyben állunk az első helyen, izgatottan várom a következő versenyt.

80+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Holló Huba, Molnár László Dániel, Parrag Attila

1. helyezett: Molnár László Dániel

Ez egy különleges futam volt számomra, mivel első alkalommal állhattam dobogóra a Kupában. A szabadedzések jól mentek, az időmérőn a nagy forgalom és gyakori sárga zászló ellenére sikerült előkészíteni és megfutni a gyors kört, amivel a 2. helyről rajtolhattam. A versenyen a piros zászló utáni új rajt is jól sikerült, a futam feléig végig csatáztunk az első helyről rajtoló Holló Hubával, aki nagyszerű ellenfél volt, a géppel való nehézségei ellenére kifejezetten jól védte az íveket, nem sok esélyt hagyva az előzésre. Majd az egyik körben egy jól előkészített kigyorsítással a célegyenes előtti kanyarban megnyílt a lehetőség az előzésre. Onnantól el tudtam lépni a mezőnytől és csak számoltam vissza a köröket. Először szelhettem át elsőként a célvonalat, ami felejthetetlen élmény volt! Úgy gondolom, hogy az Akadémián szerzett tudás és tapasztalat nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól ez a nap, így ez úton is szeretném megköszönni Pataki Gábornak a felkészítést!

2. helyezett: Holló Huba

Sajnos nem úgy sikerült a verseny, ahogy terveztem.

Bár az időmérőn majdnem fél másodpercel sikerült megszereznem a pole pozícíót, a versenyen egy óvatlan pillanatban eldobtam a vezető pozícíót.

Így végül 2. lettem. Köszönöm mindenkinek a fair küzdelmeket.

3. helyezett: Parrag Attila

A szabadedzések alatt teljesített időeredményeim alapján nem voltam túl bizakodó egy jó eredmény elérésében. Tiszta köröket nem igazán tudtam futni, mert általában nagy forgalomba keveredtem, vagy sárga zászló volt érvényben. Az időmérőn végül tudtam produkálni egy 4. rajthelyet, aminek örültem is, mert ez sem zajlott zökkenőmentesen. A futamon sikerült jó rajtot vennem és hamarosan a 3. helyen találtam magam. Pár kör alatt fel tudtam zárkózni Hubára és a verseny végéig támadtam is őt, de megelőznöm már nem sikerült. A verseny utolsó pár körében kaptam egy lökést, amitől lecsúsztam az ívről és megelőztek, de a bírók szabálytalannak ítélték, így megtarthattam a 3. helyezésem. Összességében élveztem a futamot, jó csaták voltak. Gratulálok minden dobogósnak

90+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Várkonyi Dániel, Vanya Attila, Podámer Bence

1. helyezett: Vanya Attila

Több hónapos egyéni versenyzés kihagyása után végre úgy gondoltam, itt az ideje újra megméretni magam egyéniben is, nem csak csapatban. Ezért beneveztem a Hungaroring Kart Centerben megrendezésre kerülő futamra, 90+ súlykategóriában.

A délelőtt jól indult, az idő száraz volt és napos, és az edzéseken egyre jobb és jobb időket tudtam futni.

Az időmérőm is jól sikerült, pedig úgy éreztem jobb is lehetett volna, mivel utolértem az előttem haladót, ami a pálya egyes szakaszain visszalassított.

Ezért is lepett meg, hogy az időmérőn pole-t érő köridőt tudtam futni.

Ezután az élről indulva a futamon én diktálhattam a tempót, de nem hibázhattam.

Ez sikerült is és már csak az jelentett veszélyt a pozíciómat tekintve, amikor utolértük a mezőny végét és lekörözésbe kezdtünk, mivel Dani végig ott jött mögöttem.

Szerencsére mind a lekörözések, mind a kigyorsítások az egész verseny alatt jól sikerültek, így sikerült elsőként meglátnom a kockás zászlót.

Pozitív élmény volt számomra a futam és bebizonyosodott, hogy a sok gyakorlás és belefektetett energia végül meghozza gyümölcsét.

A szervezőknek, pályabíróknak, szerelőknek és mindenkinek, aki a verseny lebonyolításában részt vett hálás köszönet!

A versenytársaknak pedig köszönöm a sportszerű versenyzést.

Akinek pedig nem sikerült jól ez a futam, azt tanácsolom, ne adja fel, gyakoroljon, tegyen meg minél több versenykilométert, és ha ez megadja a kellő magabiztosságot, az hozni fogja magával az eredményeket is!

2. helyezett: Várkonyi Dániel

Az első futam a G1-ben fantasztikusan sikerült, ami nem kis önbizalmat adott a folytatásra. Persze ellenérzésként ott volt egy kisebb nyomás is, hogy a Hungaroringen is meg akarom mutatni ugyanezt a teljesítményt. A szabadedzések egész jól sikerültek, viszont úgy éreztem, hogy még nagyon sokat hagyok a pályában. Ezt sajnos az időmérőn sem sikerült teljesen kiküszöbölni, ennek ellenére a pole pozícióról így is csak 1 század másodperccel maradtam le. Előttem Attila az aznapi talán legjobb gépet kapta a versenyre, amivel az enyém az egyenesben nem tudta felvenni a versenyt. Hiába éreztem, hogy a kanyargósabb szakaszokon hozok rajta, a hosszú padlógázas részek végére mindig elnyúlt annyira, hogy ne tudjam támadni. Megtettem mindent, hogy tartani tudjam vele a lépést, de a második hely megtartása volt a maximum, amit ki tudtam hozni ebből a versenyből. Viszont ez így is egy fantasztikus eredmény, amivel tovább tudtam növelni az összetettbeli előnyömet.

Külön gratuláció Attilának az első helyért, és persze gratulálok mindenki másnak is, kemény futam volt. Köszönöm a nagyszerű szervezést a KARTING365 csapatának, és Pataki Gábornak a felkészítést. 

3. helyezett: Podámer Bence

Egy hosszabb kihagyás után tértem vissza, de szerencsére a pályát már jól ismertem, így a szabadedzések során hamar felvettem a ritmust.

Sikerült egy viszonylag jó időmérőt futnom, és sikerült a harmadik helyre kvalifikálnom. Amit nem tudtam, hogy az egyik legnehezebb versenyemet fogom futni ezután. A rajtot sikerült jól elkapni és az élmezőnnyel tudtam maradni. A verseny további szakaszában csak a védekezésre tudtam koncentrálni, és amint volt egy lélegzetvételnyi nyugalmam, arra kellett koncentrálnom, hogy normál íveken autózva utolérjem az előttem autózót. Ezt sikerült is megvalósítani, azonban megelőzni nem tudtam. Az egyik kanyarban túl közel értem az előttem lévőhöz, és az eddig szorosan mögöttem nyomuló kollégának sikerült jobban kigyorsítania és megszerezni a harmadik helyet. A verseny felénél vettem észre, hogy az elől menő négyesünk annyira elhúzott hogy mögöttünk sehol senki nem volt, sőt el is kezdtük lekörözni őket. Szerencsére a srácok nagyon figyeltek és nem történt feltartás és sikerült tartanom a tempót az előttem lévővel. Miután leszakadtunk a lekörözöttekről támadásba lendültem. A hosszú egyenesben érezhetően jobb végsebességet tudtam elérni, így ezt kihasználva a hosszú full gázos szakasz végén sikerült úgy operálnom, hogy beférjek a belső ívre, így visszaszerezve a harmadik helyemet. A futamból nem volt már sok ezután, így sikerült megtartanom a pozíciót. Összességében nagyon-nagyon élveztem a csatázást és remélem a jövőben sok ilyenben lesz még részem.

95+ kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Cséplő Máté, Várkonyi Dániel, Podámer Bence

1. helyezett: Várkonyi Dániel

A 90+ kategória időmérő edzése után nem voltam maradéktalanul elégedett magammal. Hiába sikerült a második helyet megszereznem, úgy éreztem, hogy sokat hagyok a pályában. A 95+ időmérőjére hiába sorsolták ki ugyanazt a gépet, mint korábban, és próbáltam sokkal jobban koncentrálni, továbbra sem sikerült tökéletes kört futni. Meg is lepődtem, mikor megláttam az eredményt, habár nagyon kevésen múlott ez az első hely. Máté mögöttem 1 századdal ment csak rosszabb időt, szóval igencsak szorosra sikeredett. A verseny sem alakult másképp, végig nyomás alatt vezettem, Máté egy pillanatnyi figyelmetlenséget is rögtön kihasznált volna. Annyira koncentráltam, hogy már a verseny vége fele alig bírtam tartani a kormányt. Ez úton is köszönöm neki, hogy nem hagyott pihenni, nagyon élveztem ezt a versenyt. 

Egy lépéssel közelebb kerültem az összetett győzelemhez ezzel a két eredménnyel, remélem sikerül megtartani a vezetést, és hasonlóan kemény csatákat vívunk majd a Battaringen is. Köszönöm a nagyszerű szervezést a KARTING365 csapatának, és Pataki Gábornak a felkészítést. 

2. helyezett: Cséplő Máté

Az időmérő edzés jól sikerült, szabad térben tudtam körözni, és egyre jobb időket futni. Végül 1 század másodperccel maradtam le a Pole pozícióról.

A rajt nem sikerült tökéletesre, de pozíciót nem vesztettem vele, és a verseny végéig küzdelemben voltam az első helyért.
Hol lemaradtam, hol közeledtem, de átlagban egy kiegyensúlyozott versenyt futottam, és a leggyorsabb kör – 33.300 – is meglett.
Végül egy szoros befutóval értünk célba, gratulálok Daninak a győzelemhez, szépen védte az íveket egész verseny alatt. 

Ismét köszönet a KARTING365 Kupa szervezőinek, és gratulálok a többi versenyzőnek is. Találkozunk Battaringen! 

3. helyezett: Podámer Bence

Mivel hosszabb kihagyás után tértem vissza, nem volt egyszerű a helyzetem, de hamar ráéreztem a ritmusra. Az időmérőm nem sikerült a legjobban és csak a hatodik helyet sikerült megszereznem. Őszintén, nagyon nem voltam megelégedve, de gondoltam, hát akkor a futamon már nincs mit veszíteni, menni kell előre. A rajtot nagyon jól kaptam el, így nagyjából a harmadik kanyarhoz érve már hoztam is egy pozíciót. A második körben sikerült szintén a hosszú teli gázos szakasz végen utolérnem az előttem lévőt, de egy kicsit túl közel értem hozzá és egy kicsit megkoccoltam. Sajnos ugye a második körben még elég szoros a mezőny, de hál’ istennek sikerült úgy visszaadnom a pozíciót, hogy mögé tudtam visszajönni. A következő körökben utolértem a harmadik helyen autózó kollégát, de jó ideig nem tudtam megelőzni, így csak követtem és vártam a megfelelő alkalmat az előzésre. A lassú sikán után sikerült egy jobb kigyorsítás miatt beférnem mellé a nyújtott balosban a célegyenesnél, és sikerült megszereznem a harmadik helyet. Már nem volt sok hátra a versenyből, így sikerült is megtartanom a pozíciót.

Nagyon izgalmas verseny volt!

Master kategória:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | Master
Pirkhoffer Csaba, Szórád Péter, Simonics Ákos

1. helyezett: Szórád Péter

A keddi verseny a Hungaroringen összességében jó volt.

A 90+ és 95+ kategóriákban a versenyeim sajnos nem úgy sikerültek, mint reméltem.

A Master kategóriában viszont megszereztem időmérőn az első helyet, amit habár nehezen, de meg tudtam tartani a verseny alatt is.

Így meg lett az első 1. helyem!

Ezúton gratulálok a többieknek is.

Várom a következő versenyt, a Battaringen találkozunk!

2. helyezett: Pirkhoffer Csaba

Gyönyörű nap volt, imádtam, hogy újra szabadtéren versenyzünk. Kiegyensúlyozottan, nagy reményekkel érkeztem.  Két kategóriában indultam , mint mindig, mindkét esetben 3. helyről vágtam neki a futamnak. 80 kg-ban sajnos egy lassú gépet kaptam, viszont Master-ban mellém állt a szerencse, a 7-es géppel szeltem a köröket. Egyet tudtam előzni, viszont az első helyet nem tudtam megszerezni,  nagyszerű riválisom, Péter, profin védekezett, centikre mentem mögötte.  Egészen addig, amíg Ákos, a rém megérkezett hátulról, onnantól nekem kellett védekeznem. Végül sikerült bejönni másodiknak.  Nagyon tetszett, tiszta verseny volt, imádtam, boldog vagyok. Köszönöm a szervezőknek, a versenytársaknak, folytatjuk.

3. helyezett: Simonics Ákos

Ez a nap is korán reggel indult, már 6:30-kor kint voltam a Ringen. Azt hittem én leszek az első, de tévedtem. Lelkes, távolabbról érkező kis társaink már a parkolóban várták a verseny kezdetét.

A csapatverseny lezajlott, az első kiállásomkor lebombáztam az előttem lévő gokartot, mert elfelejtettem fékezni, apró rövidzárlat történt. Az ezért kapott büntetés mínusz egy helyet jelentett a végén, hát hogy is mondjam, nem örültem neki. Jó kezdet…

Ezt követően a szabadedzések vegyes érzelmekkel zárultak. Volt egész jó köridőm is, de voltak igencsak – mint a végén kiderült –  „b” döntős  szintek is. A 95+ kilóban én voltam pár ezreddel a 14-dik, mondom ez jó edzés lesz majd a másik futamra.
A Mastersben középről indultam, hála a nem túl acélos végsebességű gokartnak az időmérőn. Tisztában vagyok a képességeimmel, van még mit fejlődni. Itt csak akkor történik valami, ha az élmezőny hibázik. Próbáltam nem leszakadni tőlük, és lesni minden mozdulatukat, hogy a csatározásukból hogy tudok majd én kijönni nyertesen. Szerencsém is volt, a rettegett „Z” kanyarban el tudtam menni két ember mellett is. Majd Csabát utolértem, és próbáltam óvatosan menni mögötte, nehogy utolérjem szerencsétlenül, mint a G1-ben. A befutón is Csaba mögött jöttem, én úgy gondoltam, hogy Ő a harmadik helyezett. Ez után mondták, hogy a második, én pedig a harmadik. Így az érmeim száma kettő darabra nőt. 🙂

Ezzel számomra sikeresen zárult a nap. Ismét jó társaságban nagyon jót gokartoztunk. Alig várom már Battaringet!

Csapatverseny:

Hungaroring | KARTING365 Gokart Kupa | csapat
Check Engine (Schnieder Krisztofer, Mészáros Szabolcs); Force Racing Team (Burányi Botond, Konecsni Gergő); DCKARTING (Csomor Olivér, Szűcs Balázs, Boros László)

1. helyezett: Force Racing Team

Várakozással kezdődött a hungaroringi verseny számunkra, mivel teltház volt a nevezők között. De végül csak sikerült surranópályán bejutni. Szabadedzésen jól kifogtuk a rossz gépet, így lutri volt, hogy az időmérő hogy sikerül. Boti szépen behúzta, így már csak a verseny volt hátra 🙂

Rajt után a Check megelőzött minket és a váltásig ez sajnos így is maradt. Szerencsére a második etap elején rögtön meg tudtam előzni Szabit, utána meg megléptünk mindenkitől. Sajnos egy pár mp-es túlfutás miatt kaptunk egy kör büntetést, amivel visszakerültünk a Check mögé. Boti előtt adott volt a feladat, ismét át kell venni a vezetést. Ezt sikeresen abszolválta és a végén megnyugtatóan nagy előnnyel, remek etapokkal meg is nyertük a versenyt.

Folytatás a 3. fordulóban 😉

Gratula a többi dobogósnak is.

2. helyezett: Check Engine

Szerintem mondhatom azt, hogy sosem voltunk ennyire motiváltak a csapatversenyt illetően. Már a második szezonunk második versenyén járunk, de az első helyet egyszer sem sikerült megcsípnünk. Mivel a nevezők között megjelent Boti és Gergő a Force színeiben, tudtuk, hogy nem is lesz egyszerű dolgunk, és természetesen ne feledkezzünk el a Red Kart-ról, és a DC-s fiúkról sem, mindnyájan nagyon gyorsak. 

Az időmérőt Szabi futotta. Szép, tiszta kör volt, de csak a második helyre volt elegendő. A versenyt, ahogy már megszoktuk, én kezdtem el, és sikerült átvennem az első helyet Botitól, azonban akárhogy próbáltam, nem sikerült ellépni tőle. Egyszerre álltunk ki cserélni, nagyon jól működött a gép alattam, várható volt, hogy Gergő ezzel szeretné folytatni a versenyt. Szabi alatt sem működött rosszul a gép, de nagyjából két kanyar erejéig tudott Gergő előtt maradni. Pokoli gyors volt, és kb. 10 másodperc előnyt sikerült kialakítania velünk szemben. Mivel az első négy helyen haladó csapatok mindegyike jó gépben ült, senki sem akarta könnyen adni azt, és akármibe beülni. Így vártak a cserével, ahogyan mi is. Egyszercsak az idő elfogyott. Az 5-ös gép rettenetesen rossz volt, ami rám várt, de 10 másodperc maradt a cseréből, nem tudtunk tovább várni. Kihívtam Szabit, beleültem a nagyon rossz gépbe, de gondoltuk, így megérte, hiszen a többiekre egykörös büntetés vár.

Mikor Szabi visszaült, olyan történt, amit egyikünk sem akart elhinni. Egy TopCar-os versenyzőt körözött le. Sokkal lassabb volt, nem is az első körét kapta. Majd ő visszaszúrt Szabi mellé a féktávon, és kiforgatta. Nagyjából 20 másodpercet bukhattunk  a művelettel, innen is köszi! Ezek után végképp lőttek a mai első helyünknek, úgy látszik még kicsit várat magára. 

Csalódottak nem vagyunk, hiszen a második forduló után vezetjük a bajnokságot, amire még nem volt példa ezelőtt. Mindent meg is fogunk tenni, hogy ezt meg is tartsuk. Gratulálunk mindenkinek, találkozunk Battán! Addig is lessetek rá újdonsült insta fiókunkra 😉

3. helyezett: DCKARTING

Igazából nagyon jó hangulatban és halálos nyugalommal vártuk ezt a csapatversenyt. Egy HCK és egy SuperGP futam után úgy gondoltuk, hogy a pálya össze állt, és ki kell hozni ebből a legjobbat… Aztán egyik este gondoltam ránézek a versenykiírásra és egy picit kikerekedett a szemem, mikor megláttam hogy „csapat verseny: normál irány” ez után is végül megmaradt a jó hangulat, csak most már kínunkban nevettünk, de a cél ugyanaz maradt…ki kell hozni ebből a helyzetből is legjobbat.

A 30 perces edzés után nem számítottunk semmi jóra, de Olivér az első etapot a 3. pozícióban fejezte be, és utána Szücsi is jót ment és sikerült picit elszakadnunk a mezőnytől, de a Check Engine és a Force csapat eddigre már teljesen lelépett. A verseny utolsó részére a Red Kart csapat is támadó közelségbe került hozzánk és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak nekik, ugyanis ők az utolsó pozícióból jöttek fel kis híján dobogóra… végül csapatunknak sikerült megőriznie a 3. helyet.

Gratulálunk a dobogós helyezetteknek és várjuk a folytatást!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője