Versenyzői beszámolók – 2022/09 DrivingCamp

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei kilencedik fordulóját a DrivingCamp-en rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Varga Viktor, Forgács Milán, Pataki István

1. helyezett: Forgács Milán

A szabadedzések kicsit döcögősen indultak. Párszor megkoccoltam a falat is. Időmérőn nem tudtam túl sok gyorskört menni, mivel forgalomba kerültem, de ennek ellenére sikerült az első helyre kvalifikálnom. A futamon végig mögöttem voltak a többiek, de meg tudtam tartani az első helyet. Ezzel a győzelemmel meg tudtam nyerni a bajnokságot is. Köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek. 

2. helyezett: Varga Viktor

A verseny előtt szerettem volna a dobogón végezni, amivel bebiztosítom a bajnoki 2. helyemet.

A szabadedzések elég jól mentek, így készen álltam az időmérőre. 

Az időmérőn kaptam egy jó gokartot, amivel a 3. helyre kvalifikáltam magamat. Ennek nagyon örültem. 

A futam elején az előttem lévő kicsúszott az egyik kanyarban, ezzel máris nyertem egy pozíciót. Utána közeledtem az elsőre, egy jót csatáztunk, de megelőzni nem tudtam, így a második helyet szereztem meg a futamon is és a bajnokságban is. 

Köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek és köszönöm a családom támogatását!

3. helyezett: Pataki István

A csapatverseny megadta a kezdőlöketet a naphoz. Elsőre a várthoz képest jobban szerepeltünk. Egy kicsit több Buenot kell ennem, hogy Szajkó István barátomnak kevesebb súly jusson. (Majd megeszem előle.) Nagyon örülök, hogy végül nem kezdett el esni az eső, a csapatversenyen többször elkezdett szemerkélni. 

Mivel még sosem mentem visszafele, nem számítottam jó eredményre, a szabadedzések alatt több sárga és piros zászló volt, ez sem segítette a pálya megismerését, de valahogy sikerült az időmérőn egy negyedik helyet összehoznom. Innen már nagyon tudtam, esélyem lehet egy jó eredményhez.

Nagyon sokáig együtt voltam az elejével, de a védekezések során kicsit leszakadtam és onnantól csak próbáltam tartani a helyezésem. A vége egy kicsit érdekesre sikerült, de összejött az első dobogó és érem. Köszönöm Szajkó Istvánnak a Powerade-et, az apukájának a fuvart, és a szurkolást mindenkinek, aki miattam volt kint! 1-1 Pisti, ideje újra mutatni valamit, ha nem szeretnél lemaradni!

75+ kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Lepcsényi Erik, Janda Tamás, Veres Balázs

1. helyezett: Janda Tamás

Az időmérőn nagy meglepetésemre sikerült a pole-pozíciót megszerezni, ami számomra egy új helyzet volt, hiszen még soha nem indultam az első helyről. A futam alatt ezért nem nagyon tudtam mire számíthatok majd ebben az új helyzetben. A rajt után kissé stresszes volt a helyzet, mivel senki nem volt előttem és így nem volt egy folyamatos visszacsatolás a tempómról. Sokat néztem hátrafelé, ellenőrizve az előnyömet. Néhány kör után egy kis csatázás alakult ki mögöttem, amit a hirtelen növekvő előnyömről vettem észre. Ennek örültem, mert így „lazíthattam ” kicsit. Szerencsére a sárga zászlós helyzetekből elég jól sikerült kimaradnom és az egyik lekörözött versenyző is nagyon tisztán elengedett, így komoly problémák nem adódtak. Sikerült a verseny alatt végig az élen maradnom és bebiztosítanom az első helyezést, aminek nagyon örültem. Gratulálok versenytársaimnak az elért eredményekhez és köszönöm a sportszerű versenyzést! A KARTING365 csapatának köszönöm a lehetőséget, a segítőkészséget és a professzionális szervezést, nagyon jól érzem magam minden rendezvényen!

2. helyezett: Lepcsényi Erik

A szabadedzések elég fontosak voltak, hiszen még a fordított verziója a pályának ismeretlen volt.

Az első két szabadedzésen még csak tapogatózás volt. Időmérő előtt nagyon kicsit csepergett az eső, de szerencsére nem tartott sokáig. Időmérőn sikerült egy jó kört összeraknom, amivel a 2. helyre kvalifikáltam. A pályán elég nehéz volt előzni, de a fő cél a második hely megtartása volt. Az első ötös elég jól eljött a mezőnytől és az első hármas ugyanolyan távolságban követte egymást.

3. helyezett: Veres Balázs

Vártam ezt a versenyt, ez a pálya az egyik kedvencem, de az új vonalvezetés fordított irányban, hát…, nem lett a szívem csücske. 

Az első szabadedzés borzasztóan sikerült, nem találtam a ritmust, de a második körben elkezdtem dolgozni a részleteken, ami egy új barátság kezdetét vetítette elő. 

A harmadik edzésen az időeredményemet elnézve bíztam a jó szereplésben.

Persze az időmérő nem lett 100%-os, beszorultam két pilóta közé, azt hittem valahova a tizedik hely környékére kvalifikáltam magamat. Dühös voltam, de aztán kiderült, hogy harmadik lettem, nagyon meglepődtem.

A versenyen Erik ment előttem, jól védekezett, két körig támadtam, de szépen lassan meglógott. Sajnos vétettem pár helyen, így a verseny második felében a védekezésre kellett átállnom. A mögöttem lévő versenyző nem kímélt, de innen is köszönöm neki a fair-playt! Jó csata volt, minden percét szerettem és sikerült harmadikként végül befutnom! Az előttem végzett srácoknak gratulálok, remélem még meccselünk! 🙂

80+ kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Banyár Péter, Veres Balázs, Andrásik Rémó

1. helyezett: Veres Balázs

Ez a kategória számomra amolyan élmény kategória. Mindig kihívást jelent, hogy itt sok súlyt kell bepakolnom, így az első méterek a gokartban meglehetősen furcsán telnek. 

Az időmérő körök nem voltak jók, belülről azt éreztem, hogy még sok helyen bennehagytam, el is engedtem. Amikor a boxba behajtottam, jöttek a pacsik meg a gratulaciók, azt mondták első lettem. Hát ezt, hogy? Hmm… Akkor, ha már így alakult, nyomjuk neki.

Jó gokartot kaptam a versenyre, persze ehhez kellett egy technikai probléma, ami miatt kényszerültem átülni egy jó gépbe.

A futam elindult, a srácok meg csak jöttek mögöttem. Négyen elől meglógtunk, Péter a nyomomban volt végig, nagyon jól csinálta, mindenhol megpróbált bebújni. Korrekt volt, hogy nem ment bele kétesélyes kimenetelű csatába. Nagy kergetőzés volt, tudtam végig zárni az íveket, esélyt sem adva előzésnek. Bejöttem elsőnek, és szerintem az eddigi legkeményebb versenyem volt. Szép volt srácok, igazi küzdelem volt, gratulálok!

A KARTING365 csapatnak pedig nagy köszönet, hogy életre szóló élményekkel látnak el minket versenyről versenyre!

2. helyezett: Banyár Péter

Egy szerencsétlen időmérőn a 2. helyet sikerült megszereznem, amit aztán a futamon megtartottam, tekintve, hogy a pályán szinte lehetetlen előzni. Ezzel bebiztosítottam a bajnoki címem, úgyhogy nem kell aggódni, hiába lettem 2. a versenyen, kiválóan aludtam aznap este 😀

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki a minibajnokság során támogatott, főleg barátnőmnek, aki a legtöbb erőt adta nekem! 🙂

És szeretném megköszönni a lehetőséget a KARTING365-nek!

A következő és egyben utolsó miniszezonomat már remélem dominánsabban fogom megnyerni! 🙂

3. helyezett: Andrásik Rémó

90+ kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Kováts Márton, Szórád Péter, Bense Martin

1. helyezett: Szórád Péter

Vártam a hétvégét, mert az év 9. versenye egyben a 3. mini bajnokság záró etapja.

A DrivingCamp pálya elég technikás lett, az átalakítás után könnyű hibázni és nehéz előzni, sokat számít a jó időmérős eredmény.

A szabadedzések nem úgy jöttek össze, mert állandóan volt valami zavaró tényező a pályán, vagy mások hibáztak, vagy én.

Próbáltam az időmérőkre koncentrálni, hogy össze tudjak pár jó kört rakni. Belülről nekem nem tűntek jónak a körök, de végül az idő mást mutatott. 90 kg-ban 1. helyezés, 95 kg-ban 3. és Master kategóriában 1. helyezés.

A verseny eredménye is ez maradt.

Nagyon örültem az eredményeknek, mert így összetettben is ez lett az eredményem. 90-első, 95 -harmadik, Master -első hely.

Köszönöm mindenkinek a hétvégét!

Gratulálok a szervezőknek (KARTING365) és a versenyzőknek.

2. helyezett: Kováts Márton

Nagyon tetszett a fordított pálya, főleg az első kanyar volt hatalmas élmény. A gokartok is erősek voltak, nem csak döcögtek a kanyarokból kifelé, mint általában. Ez volt az első versenyem, így az esélytelenek nyugalmával indultam, csak arra koncentráltam, hogy minden körben faragjak egy picit a köridőmből. Rengeteget tanultam a három edzés alatt, meglepetésre a 2. helyre tudtam magam kvalifikálni, bár az első helytől el voltam maradva 4-5 tizeddel, ami nem kevés. A repülőrajt után egy darabig tudtam tartani a lépést az első hellyel, elléptünk a többiektől, de minden körben kaptam kb. 1 tizedet, így szépen lassan leszakadtam. A verseny felétől már inkább semmi kockázatot nem vállaltam, így a verseny egy kicsit unalmasra sikeredett, de nagyon örültem a végeredménynek.

3. helyezett: Bense Martin

Izgatottan vártam a Zsámbékon megrendezésre kerülő következő futamot.

Az időmérőn a 4. helyről készültem a versenyre. A sorsolás számomra kedvező volt, így sikerült megszereznem a harmadik helyet. Nagyon szoros volt a pontverseny, de a mini bajnokságban is harmadik lettem, aminek nagyon örültem.

Gratulálok fiúk!

Szuper élménnyel lettem gazdagabb, jót meccseltem a dobogós helyért.

Köszönöm!!!

95+ kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Ujváry Ákos, Nagyistók Tamás, Szórád Péter

1. helyezett: Nagyistók Tamás

Már a versenyre és úgy jöttem, hogy nekem ma érmet kell szerezni, és mivel 90+ kategóriában 1. helyen álltam, így szerettem volna megnyerni a bajnokságot. Nagy motivációval érkeztem, a szabadedzésen sikerült egész jó időket autóznom, az időmérő első felében nem volt szerencsém, de a 95+ kategória időmérőjén viszont igen, így sikerült egy jó kört összeraknom, szóval első helyen vágtam neki a versenynek. A verseny viszonylag egyszerű volt, az elején próbáltak támadni, de mivel mögöttem csatáztak, így sikerült egy biztonságos előnyt szerezni, sikerült megnyernem a versenyt! Nagyon boldog voltam, mert láttam, hogy így egy ponttal nyertem a bajnokságot!

2. helyezett: Ujváry Ákos

Több hónapos kihagyás után tudtam ismét csatlakozni a bajnokságba. Először mentem fordított, új vonalvezetésű pályán itt a Drivingcamp-en. Első pár edzésen nem volt egyszerű visszarázódni és felvenni azt a ritmust, ami a sikánok gyors és hatékony leküzdéséhez kell. Harmadik edzésre azonban kezdtem ráérezni a tempóra, féktávokra és éreztem, lehet itt még jó eredményem. Időmérőn sikerült jól helyezkedve tiszta pályán köröznöm, és a napom legjobb körével második helyre kvalifikálnom magam. Versenyre készülve tudtam, hogy a mögöttem rajtoló Peti nagyon ügyes és legutóbb ugyanitt komoly előzésekre volt képes, emiatt résen kell lennem. Rajt után tartottam az első helyezett tempóját, úgy érzem valamivel gyorsabb is voltam nála, de a mögöttem jövő versenyzőre jobban kellett koncentrálnom. Amikor éreztem hátulról a veszélyt, védekező íveket választottam, törtem a ritmust és kicsit lemaradtam az első helyezettről. Taktikám bejött, nem tudott a harmadik helyezett hova beszúrni és sikerült megtartanom a második helyem. Nagyon örülök, hogy visszatérésemet a dobogón ünnepelhettem és remélem, hogy az idei utolsó versenyeken is hasonló eredményeket tudok elérni. Köszönöm a szervezést a KARTING365 csapatának!

3. helyezett: Szórád Péter

Vártam a hétvégét, mert az év 9. versenye egyben a 3. mini bajnokság záró etapja.

A DrivingCamp pálya elég technikás lett, az átalakítás után könnyű hibázni és nehéz előzni, sokat számít a jó időmérős eredmény.

Szabadedzések nem úgy jöttek össze, mert állandóan volt valami zavaró tényező a pályán, vagy mások hibáztak, vagy én.

Próbáltam az időmérőkre koncentrálni, hogy össze tudjak pár jó kört rakni. Belülről nekem nem tűntek jónak a körök, de végül az idő mást mutatott. 90 kg-ban 1. helyezés, 95 kg-ban 3. és Master kategóriában 1. helyezés.

A verseny eredménye is ez maradt.

Nagyon örültem az eredményeknek, mert így összetettben is ez lett az eredményem. 90-első, 95 -harmadik, Master -első hely.

Köszönöm mindenkinek a hétvégét!

Gratulálok a szervezőknek (KARTING365) és a versenyzőknek.

Master kategória:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | Master
Boros László, Szórád Péter, Kalota Viktor

1. helyezett: Szórád Péter

Vártam a hétvégét, mert az év 9. versenye egyben a 3. mini bajnokság záró etapja.

A DrivingCamp pálya elég technikás lett, az átalakítás után könnyű hibázni és nehéz előzni, sokat számít a jó időmérős eredmény.

Szabadedzések nem úgy jöttek össze, mert állandóan volt valami zavaró tényező a pályán, vagy mások hibáztak, vagy én.

Próbáltam az időmérőkre koncentrálni, hogy össze tudjak pár jó kört rakni. Belülről nekem nem tűntek jónak a körök, de végül az idő mást mutatott. 90 kg-ban 1. helyezés, 95 kg-ban 3. és Master kategóriában 1. helyezés.

A verseny eredménye is ez maradt.

Nagyon örültem az eredményeknek, mert így összetettben is ez lett az eredményem. 90-első, 95 -harmadik, Master -első hely.

Köszönöm mindenkinek a hétvégét!

Gratulálok a szervezőknek (KARTING365) és a versenyzőknek.

2. helyezett: Boros László

A jól sikerült csapatverseny után nagyon jó hangulatban telt a nap és nekem nagyon tetszik ez a kategória, meg volt is kedvem menni fordított irányba, de a szabadedzések után úgy éreztem, hogy lehet, kár volt ezt most erőltetnem. Nem ment…nem találtam körbe…csúszkáltam, szóval minden volt, csak normális kör nem. 

Az időmérőn ugyanezt éreztem és erre még rá tudtam tenni, hogy kb egy db köröm volt nagyjából tiszta…én lepődtem meg a legjobban, mikor megláttam, hogy én lettem a második ennek ellenére. 

A futamra a gokart húzás tök unalmas volt…szokásos sablon… Boros László 14-es 🙂

Nincs ezzel semmi baj, csak kezdem azt érezni, hogy nekem nem KARTING365 felirat lesz a névre szóló pólón, hanem az hogy KARTING14 🙂

A versenyen Peti indult az élről és a rajttól a leintésig egy nagyon szoros csatát vívtunk és én ennek a csatának minden egyes másodpercét nagyon élveztem, de előzés nem történt, így a második helyen értem célba.

Gratulálok a dobogós helyezésekhez és a bajnoki címekhez mindenkinek. 

3. helyezett: Kalota Viktor

Az időmérő elég jól sikerült. A harmadik helyet tudtam megszerezni. A versenyen sajnos csak akkor lehetett volna előzni, ha hibát követnek el a többiek. Az előzés helyett inkább a biztos dobogót tartottam szem előtt. Biztonsági autózást csináltam. Meg tudtam őrizni a harmadik helyet, ezzel együtt a 3 fordulós kupa harmadik helye is meglett.

Csapatverseny:

DrivingCamp | KARTING365 Gokart Kupa | Csapat
Force Racing Team (Burányi Botond, Konecsni Gergő, Jakab Roland); DCKARTING (Szűcs Balázs, Csomor Olivér, Boros László); Red Kart Team (Várkonyi Ádám, Dely Ádám, Suller Gábor)

1. helyezett: DCKARTING

Vártuk ezt a versenyt és végre kipihenten érkeztünk a pályára. Az idő is pont jó volt…bár néhány csepp eső azért esett, de ki hisz már az időjárás előrejelzéseknek. A szabadedzés után Olivér időmérőzött, és hozta is az első rajthelyet a csapatunknak. (Ekkor mondtuk is neki, hogy nyugodtan tolja le a 2 órát… majd max a sisakot cserélgetjük rajta, senkinek nem fog feltűnni), de ő pont annyira becsületes, mint amennyire mi lusták vagyunk, és nem ment ebbe bele szóval nem úsztuk meg. 🙂 Az első etapon nagyon jó köröket ment és sikerült is egy kis előnyt kiépíteni és Szücsivel ezt az előnyt nem csak megőrizni tudtuk, hanem tovább növelni és egy megnyugtató puffert kigokartozni. Nyilván tudtuk, hogy az ördög nem alszik, és bármikor eldugulhat az a rengeteg „sikátor” a pályán 🙂 de végül ez nem történt meg, és így csapatunk megszerezte az idei évben az első győzelmét, aminek nagyon örültünk, látva, hogy egész évben mennyire kemény a mezőny. Gratulálunk a dobogós helyezetteknek és mindenkinek, aki végig tolta ezt a versenyt.

2. helyezett: Force Racing Team

Előzetesen vártuk ezt a fordulót, az előző itteni verseny nagyon jól sikerült.

Nemvárt problémák sora ért minket. 

Először nekem kellett az edzés után feladni egy sérülés miatt. Utána meg a poklot is megjártuk. Rossz géppel időmérőztünk, ami miatt hátulról kellett nekivágjunk. Ezután következett egy mély gyomros, Rolit beletették a falba úgy, hogy a gépét lenullázták. A technikai csere gép cca. 2 másodperccel lassabb volt, ezért bevállaltunk egy plusz cserét. Megérte, máris a versenyképes köridők jöttek, a szépséghiba csak az volt, hogy utolsó helyre kerültünk, és egyes csapatokkal szemben körhátrányba is. De nem adtuk fel, a tempó megvolt, a taktikát igyekeztünk a legjobban optimalizálni, és ennek meg is lett a gyümölcse. Féltávnál már a top 5-ben voltunk. Boti és Roli repült a pályán. A legizgalmasabb pont pedig az utolsó etapra maradt. Boti megelőzte Gábort a második helyért és 2-3 körön át izgultunk, hogy ne érjen vissza rá, nehogy lekékezzék. Ezt sikeresen abszolválta. A vége előtt 5 perccel jött egy aggasztó megjegyzés. Kuka a bal első,  megbeszéltük, hogy akkor a kerékvetőket kerülje. Ez a pár perc nagyon hosszú időnek tűnt, de végül sikerült a mennybe menni. A bal első szálszakadásos lett, és még a csapágy is eltört. Mázli, hogy be tudtuk fejezni 😀 Ez a második hely felért egy győzelemmel, annak tudatában, hogy a közvetlen riválisok előtt végeztünk. 3 futammal a vége előtt átvettük a bajnokságban is a vezetést, cél ennek megtartása az utolsó verseny leintéséig.

Gratulálunk az összes dobogósnak. Nagyot mentek.

3. helyezett: Red Kart Team

Számolgatva az összetett állását arra jutottunk, hogy ha szeretnénk odaférni az első helyre idén, akkor lassan minden futamot meg kellene nyernünk. Nyilván eddig se volt más a célunk, de mindjárt itt a szezon vége, és mi sajnos elég sok pontot hullajtottunk el az idény során. 

A tempónk most is megvolt, és az első etapban még a szerencse is mellénk állt, mivel a két nagy rivális a mezőny végén rekedt. Második helyről rajtoltunk, és csak a 11-es gép varázserejének köszönhetően csúsztunk vissza egy pozíciót. Innentől sajnos már nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt akartuk. Szinte minden csereablaknál szörnyű helyen voltunk a pályán, esélyünk se volt a leggyorsabb gépeket elvinni. Ezt pedig tetézte egy, a Ferrarit megszégyenítő taktikai lépésünk, amely során a mezőny leglassabb gépével voltunk kénytelenek letolni egy egész etapot. Ennek köszönhetően az utolsó helyről felkapaszkodó Force is megelőzött minket (ezúton is le a kalappal előttük), és így csak a harmadik helyen zártuk ezt a versenyt.

Persze nem adjuk fel, még nincs vége a szezonnak, és tudjuk, hogy bennünk van a győzelem.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője