Versenyzői beszámolók – 2022/10 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

A KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei tizedik fordulóját a Kart Farmon rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 60+
Korsós Máté, Tóth Benedek, Nagy Dominik

1. helyezett: Tóth Benedek

A szabadedzéseken szerencsére mindig jó helyet tudtam kifogni, ezért eleget gyakorolhattam az időmérőre. Nem számítottam különösen jó eredményre az időmérőn. De mint végül kiderült, egész nagy előnnyel első lettem. A versenyen az első két kanyarban kellett védekeznem, utána szerencsére elkezdtek csatázni mögöttem, úgyhogy onnan már csak be kellett érnem. És így is lett.

2. helyezett: Korsós Máté

A szabadedzések jól mentek, sikerült felvennem a pálya ritmusát, ez kellő önbizalmat adott az időmérők előtt. Az időmérőn sikerült tiszta köröket futnom, így sikerült megszereznem a második helyet.

A versenyen aztán sikerült egy jobb gépet kifognom. Sajnos a mögöttem lévő emberek is jó gépekkel vágtak neki a futamnak. Az elsőt sikerült tartanom is pár körig, ám utána hátrafelé kellett figyelnem és a védekezésre kellett koncentrálnom. Szerencsére végig sikerült jól autóznom a védekező íveket, ezzel megtartva 2. helyemet. Gratulálok a többi dobogósnak, és köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek!

3. helyezett: Nagy Dominik

Kb olyan 4 hónap után ez volt az első egyéni versenyem. A csapatverseny után kicsit fáradtan kezdtem bele a versenybe. A tempóm jó volt, tehát nagyon akartam a dobogót. Úgy látszik, hogy jót tett a kihagyás és a csapatversenyek is. Nagyon jó verseny volt, szép csatákkal. Köszönöm a biztatást mindenkinek! Remélem dobogón bírok végezni a bajnokságban! Találkozunk Battaringen, ami nem mellesleg a kedvenc pályám és remélem szakadni fog az eső! 🙂

75+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 75+
Zámbó Marcell, Kovács Benedek Balázs, Korsós Máté

1. helyezett: Kovács Benedek Balázs

2. helyezett: Zámbó Marcell

A szabadedzéseken konzisztensen tudtam jó köröket autózni. Ezt a formát sikerült átmentenem az időmérőre, így a második pozíciót sikerült megszereznem.

A versenyen rögtön támadtam az első versenyzőt. Keményen csatáztunk, azonban előzni nem tudtam.

Összességében elégedett vagyok a második hellyel. 

3. helyezett: Korsós Máté

Az időmérőn itt is magabiztosan sikerült mennem, tiszta köröket tudtam autózni és a harmadik helyet szereztem meg. A versenyen az első pár körben próbáltam figyelni, hogy az előttem lévők hibáznak-e nagyobbat, hogy esetleg el tudjak menni mellettük, de nem hibáztak. Utána itt is hátrafelé kellett figyelnem, mivel a mögöttem lévő versenyző az egész futamon támadott. Azonban nem hibáztam, így sikerült megtartanom az időmérőn elért 3. helyemet. Köszönöm a lehetőséget a KARTING365-nek, és gratulálok a többi dobogósnak!

80+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 80+
Banyár Péter, Petrányi Lia

1. helyezett: Banyár Péter

A csömöri szerintem az egyik kedvenc pályám a versenynaptárban, itt sikerült megszereznem az első dobogómat normál pályairányban és az első győzelmem fordított pályairányban. Ennek tudatában nem kételkedtem abban, hogy megvan az esélyem ahhoz, hogy egy jó eredményt érjek el. A szabadedzéseken sikerült újra megtalálnom az összhangot a pályával és az időmérőn nagy meglepetésemre sikerült megszereznem az első pole pozíciómat, aminek nagyon örültem, mert tudtam, hogy a versenytempóm az egyik legjobb a mezőnyben és így egyedül arra kell majd koncentrálnom, hogy minél nagyobb előnyt tudjak kiautózni és leszakítsam magamról a mezőnyt. Az első rajt után történt valami mögöttem, ezért újra kellett rajtolni, ami egy kicsit megzavart és az újraindítást követő pár köröm nem volt éppen hibamentes, de aztán magamhoz tértem és a verseny végére fél pályás előnyt sikerült felépítenem a másodikhoz képest, ezzel megszerezve az első rajt-cél győzelmemet. 

Köszönöm az egész napon át tartó támogatást a barátnőmnek és gratulálok a többi dobogósnak!

2. helyezett: Jónás Levente

A szabadedzések elég jól sikerültek, jó időket futottam, emiatt nagy magabiztossággal tudtam megkezdeni az időmérőt, ahol végül a 2. helyet sikerült megszereznem, aminek persze örültem, de picit aggasztott, hogy mindössze 0,008 másodperccel maradtam le a pole pozíciórol. A versenyen viszont sehogy se tudtam normális tempót találni azzal a géppel, amit kisorsoltak nekem, szóval az egész versenyem arról szólt, hogy magam mögött tudjam tartani a támadókat, ami végül össze is jött és a 2. helyen intett le a kockás zászló.

Összességében nagyon élveztem ezt a versenyt és egy jó eredménnyel sikerült zárnom a napot.

3. helyezett: Petrányi Lia

A szabadedzések nem mentek valami jól és a plussz súllyokkal is eléggé szenvedtem.

Az időmérőkön sikerült a harmadik helyre kvalifikálnom, aminek nagyon örültem, de nem akartam elbízni magamat a verseny elött.

Versenyre kaptam egy középkategóriás gépet, de úgy voltam vele, hogy megpróbálom kihozni belőle azt, amit tudok.

Próbáltam előzni, de nem nagyon sikerült. Egy hosszas védekezés után sikerült megtartanom a harmadik helyet és ezzel megszerezni az első dobogós helyezésemet.

Köszönöm a sok támogatást és a KARTING365-nek a lehetőséget!

90+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 90+
Murányi Tamás, B. Nagy Árpád, Bense Martin

1. helyezett: B. Nagy Árpád

Jó volt visszatérni a nyári szünet után a gokartba. A szabadedzésen gyorsan visszarázódtam és már a második edzésen gyorsan tudtam körözni. Az időmérőn jól helyezkedtem és szinte végig zavartalan köröket tudtam menni, sikerült is a pole. A futamon az élről rajtolva folyamatosan el tudtam távolodni a többiektől és sikerült megnyerni a futamot.

2. helyezett: Murányi Tamás

A 95+ kategóriagyőzelem után egy kis pihenőt követően jött a második futamom. Ez is nehéznek ígérkezett, a második helyről kezdhettem meg a versenyt.

A nagy izgalmak elmaradtak. Árpi az első helyen olyan tempót diktált, hogy követnem is esélytelen volt, nem hogy esetleg megelőzni. Mögöttem pedig a srácok nagyon csatázhattak, ők tőlem maradtak le, így igazából csak egyedül köröztem a leintésig. Martin közeledett a vége felé, de mire a hatodik helyről felverekedte magát, már tetemes hátránya volt.

Ennek az ezüstéremnek is nagyon örültem. A célom az lenne, hogy legalább az egyik kategóriában szerezzek kupát a mini-bajnokság végén. Nem lesz egyszerű, de nagyon fogok küzdeni. 🙂

3. helyezett: Bense Martin

Nagyon vártam ezt a versenyt, mert az első futamgyőzelmem miatt a kedvenc pályám a csömöri.

A nap jól indult, a szabadedzés jól ment, az időmérőn a hatodik helyről vártam a rajtot.

Kemény csaták és pozícióharcok után végül harmadik helyen végeztem, aminek nagyon örültem, mert sikerült a legjobb köridőn is javítani.

Köszönöm szépen, egy újabb csodás élményfutammal lettem gazdagabb. 🙂

95+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 95+
Bera Gábor, Murányi Tamás, Nagyistók Tamás

1. helyezett: Murányi Tamás

Kissé csalódott voltam a szabadedzések eredményeit látva, mivel a nyolcadik hely körül álltam mindháromszor. Meglepetésemre az időmérőt sikerült megnyernem, igaz csak 5 ezredmásodperccel. Kemény csatára készültem a futamon…

A rajtnál nem volt semmi akció, sikerült elsőként elfordulnom és pár kör alatt egy kisebb előnyt is kiépítenem, gondolom hátrébb ment az adok-kapok. Aztán Gábornak sikerült elszakadni a harmadiktól és körről körre közeledett. Talán a futam felénél járhattunk, amikor beért, innentől végig védekeznem kellett. A tavalyi futamból tanulva most nem hagytam helyet az előzésre, de nagyon kellett végig koncentrálnom. Úgy tűnt, soha nem lesz vége a versenynek… Aztán egyszercsak megpillantottam a kockás zászlót és fellélegezhettem.

Tavaly ezen a pályán szereztem az első (és eddig egyetlen) győzelmem, most újra felállhattam a dobogó tetejére. Sokat kivett belőlem ez a csata, de fel kellett szívni magam, mert még hátra volt a 90+ kategória is… 

2. helyezett: Bera Gábor

A szabadedzések összességében jól sikerültek, bár a közvetlen ellenfeleket és tempójukat nem igazán sikerült felmérnem, mivel korábban csak egy alkalommal indultam ebben a bajnokságban, ennek következtében mindenki ismeretlen volt számomra. Az időmérő lebonyolítása eltér a HCK-n megszokottól, és mivel viszonylag jó gépet kaptam ez kedvezett számomra. A versenyt végig élveztem, fair küzdelemben sikerült megtartani a pozíciómat. Gratulálok versenyzőtársaimnak, remek kis verseny volt.

3. helyezett: Nagyistók Tamás

Nagy motivációval érkeztem erre a fordulóra, mivel múltkor sikerült itt nyernem. A szabadedzéseken folyamatosan tudtam javítani, így vártam nagyon az időmérőt, de sajnos csak a harmadik helyet sikerült megszereznem. A versenyen folyamatosan próbáltam taktikázni, de sajnos nem tudtam megelőzni a másodikat, folyamatosan jó csaták voltak, élveztem nagyon a versenyt.

Master kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | Master
Pirkhoffer Csaba, B. Nagy Árpád, Kalota Viktor

1. helyezett: B. Nagy Árpád

Az időmérőre nagyon jó gokartot sorsoltak nekem, így 3 tizeddel nyertem a kvalit.

A rajt után a második helyért kis csata volt mögöttem, így kb két másodperc előnyöm lett a futam elején. Csabi a második helyen gyors tempóban üldözött miután kivédte a hátulról ért támadását, de sikerült állandósítani a kb 2 másodperc különbséget a célig. 

2. helyezett: Pirkhoffer Csaba

3. helyezett: Kalota Viktor

A verseny elég izgalmas volt. Sajnos a lekörözésekből nem mindig jól jöttem ki. A verseny  napján beteg voltam, így ennél előrébb nem végezhettem volna. A 3. hellyel elégedett vagyok.

Csapatverseny:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | Csapat
Shadow Realm Racing (Farsang Balázs, Pataki Attila, Holló Huba); Red Kart Team (Dely Ádám, Várkonyi Dániel, Suller Gábor); Force Racing Team (Burányi Botond, Jakab Roland, Konecsni Gergő)

1. helyezett: Red Kart Team

Hűvös szombat reggelre ébredtünk, amikor elérkezett a K365 10. csapatversenye a Kart Farmon. Időben érkezett mindenki, senki nem hagyott otthon semmit. 🙂

A szabadedzések nagyon jól sikerültek mind a hármunknak, a leggyorsabbak között voltunk a gyors körökben és a szórás is minimális volt a körök között.

Az időmérőt ezúttal Dani teljesítette, mondhatni hibátlanul (2. hely). Az összes nagy ellenfelünk mögöttünk végzett, de tudtuk, hogy hosszú verseny áll előttünk, ez még csak az első lépcső.

A rajt után lett világos, hogy az időmérős gép nem is annyira acélos, de Dani nagyon komolyan ment vele, sajnos egy kis hátrányba kerültünk az elsőtől, sőt egészen a 4. helyig csúsztunk vissza. Sebaj, következett Ádám, és tudtuk, ha egy jó gépet találunk neki, akkor repülni fog a pályán. Így is volt, nagyon hamar ledolgozta a hátrányt és már vezető pozícióban szállhattam be a gépbe. Az előnyt sikerült tartanom.

Szerencsére az ezt követő cserék is jól sikerültek. Egy kis trükkel becsapva a többieket a mögöttünk lévő csapatok büntetést kaptak, így nem volt más dolgom, mint behozni gépet az első helyre.

Végre minden összejött, a tempónk eddig is megvolt szinte minden futamon a győzelemhez, de most a gépek, a taktika és minden mellénk állt, hogy sikerüljön.

Nyomjuk tovább, ahogy csak lehet, köszi srácok nagyon komoly verseny volt.

2. helyezett: Shadow Realm Racing

Szinte már türelmetlenül várta a csapat a Kart Farm csapatverseny megmérettetést, hiszen éreztük, hogy meglehet a dobogó.

Időmérő edzésen sikerült Farsang Balázs jóvoltából megfutni egy 3. helyezést a versenyre. Rá esett a választás, mivel OAGB 1. kategóriában is megfutotta ugyanezt a kvalifikációs helyezést, így kellő motiváltsággal vághatott bele szintén az időmérőbe.

A versenyt szintén Bazsi kezdte és a kezdő táv 1/3-án beértük az 1. helyezettet és kiharcolt kb 8 mp-es előnyt ráadásul.

A táv közepén szerencsétlenségünkre egy gyengébb géppel kellett folytatnunk, mivel mindenki a mi kiállásunkat várta, illetve vészesen fogyott az idő.

Huba nagyszerű munkájával körhátrány nélkül tudott tartani egy 4. helyezést követve a TOP3-at úgy, hogy lekörözöttek tessékelték odébb ráadásul, nem is értettük mit akarnak….

Ahhoz, hogy ezt a szintet tartsuk, vagy feljavítsuk akár a helyezésünket, az utolsó kiállás időablakának 1-mp-ében jöttünk ki, hiszen a boxban várakozó időmérős gépünk várta, hogy megküldjük, ami a csövön kifér.

Huba nagyszerű munkát végzett, gyorsan, higgadtan reagáltunk és ki is jött átadva az utolsó etap-ot Pataki Attilának, nekem.

A gyors reagálásunknak köszönhetően a Force Racing Team elé beugrottunk a 2. helyre, de az ujjam nem tettem volna a 2 gép közé boxból kijövet. Ismerve a habitusomat és provokatív stílusomat,
betettem eléjük a gépet, hergelve picit a Force csapatot XD.

Az utolsó etap elején 1-2 kör után kénytelen voltam átadni a 2. pozíciót kék zászló lengetése nélkül, de nem örülhetett a Force csapat sokáig, hiszen mp-en belül követtem az ellenfelem.

A Shadow Realm Racing csapatnak egy 2. helyezés nagyon nagy önbizalmat és erőt adna a további versenyeknél, így jelezve, hogy jobb tempóm van. Közel ugyanolyan erősségű géppel elkezdtem picit pöckölni az előttem lévő versenyzőt, aki korábban ugyanezen a pályán normál irányban kitessékelt a dombra XD. Már csak a miheztartás végett is jelezve, hogy van egy feltörekvő csapat.

Az utolsó etap közepe táján a hosszú célegyenes előtti jobbos kanyarban jobb tempóval jöttem ki és a célegyenesben mellé értem az ellenfelemnek és az azt követő jobbosba betéve a gépet megelőztük a domináló összetett éllovas csapatot.

Természetesen nekem ez nem elég, így emeltem a tempó szintjét, amennyire tudtam, kiharcoltam egy kényelmesebb pár mp-es előnyt, így az utolsó 3 kört már háromnegyed tempóval tettem meg.

Végeredményben 2. helyen zártunk, ami kellő visszacsatolást ad a csapatnak, hogy jó úton haladunk.
Matematikailag maximum az 5. helyen zárhatjuk az évet, pedig negyedév csúszással vágtunk bele a KARTING365 csapatversenybe, de van még 2 verseny, ahol még lehetünk dobogósok.

3. helyezett: Force Racing Team

Kíváncsian vártuk ezt a hétvégét, mert Csömör azok közé a pályák közé tartozik, ahol mindig történik valami baleset vagy büntetés, ami lényegében így is volt.

A szabadedzésen Boti futotta a leggyorsabb időt a csapatból, így az időmérőt is neki kellett futnia. A gép, amit húztunk az időmérőre, és a versenyre nem volt egy igazi erőgép, így sajnos csak a 7. helyre futotta, de a versenyen ennek ellenére Boti nagyon szépen tartotta, plusz előzött is, ezért 6. helyen jött ki.

Utána Gergő felhozta a lemaradásunkat az 5. helyhez képest, aki majdnem egyben volt az élmezőnnyel, de ehhez egy elég masszív hátrányt kellett lecsökkentenie. Nagyon nagyot ment, amivel megkönnyítette az én dolgomat, mert nekem az volt a feladatom, hogy minél többet próbáljak előzni, amit sikerült megcsináljak, így amikor kijöttem már 2. helyen voltunk.

Ezután Boti és Gergő repültek a pályán, a vezetést is átvettük 1 etap erejéig, utána viszont kicsit elszámoltuk magunkat az utolsó cserénél, mivel az akkori 1. helyezett gépébe szerettünk volna beülni, ami sikerült, de 1 kör büntetésbe került.

Az utolsó etapban 4. helyen álltunk a büntetéssel együtt, ezért csatázni kellett a 3. helyért, de sikerült, és örülünk az eredménynek, az utolsó 2 versenyen folytatjuk.

Gratulálunk mindenkinek!!!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője