Versenyzői beszámolók – 2024/02 Kart Farm

Szerző: Pataki Gábor Közzétéve:

KARTING365 Gokart Kupa és Csapatverseny idei második fordulóját a Kart Farmon rendeztük meg.

Így látták a napot a különböző súlykategóriák dobogós helyezettjei:

60+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 60+

1. helyezett: Gulyás Botond

2. helyezett: Gál Szabolcs

A 60 kg-os kategóriában sajnos nem túl szerencsés géphúzást követően egy második rajtpozíciót sikerült megszerezni, ami számomra felért egy első hellyel, mert Gulyás Botit ezen a pályán lehetetlen legyőzni! A második pozícióból indulva aztán az első körökben Botival egy picit elhúztunk, de megelőzni Őt esélyem sem volt, és a csatározásnak köszönhetően még a mezőny utol is ért, így végig védekeznem kellett, de nagyon élveztem. Botinak és persze a többieknek ezúton is gratulálok!

3. helyezett: Varga Sándor

Már nagyon vártam a Kartfarmot, de tudtam, hogy Botond hazai pályán lesz.

Szabadedzéseken nem sikerült jó köröket futni, de bíztam az időmérőkben.

Az időmérőn a 3. helyre kvalifikáltam magamat.

A versenyen Szabolccsal nagy csatákat vívtam, éreztem, hogy gyorsabb vagyok, de jól védekezett. Sikerült a 3. helyet megtartanom, amivel a bajnokság élére kerültem. A következő futam Battaringen lesz, és remélem, hogy megtartom az előnyöm, mivel ez az egyik kedvenc pályám.

Köszönöm szervezést a KARTING365 csapatának !

75+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 75+

1. helyezett: Gulyás Botond

2. helyezett: Könczöl Tamás

A szabadedzések jól sikerültek, minden gokartból ki tudtam a legjobbat hozni.

A kvalifikációra a 75 kg+-os kategóriában azt a gépet kaptam, amin a szabadedzések során a legrosszabb időmet futottam, de szerencsére itt egy sokkal jobb időt tudtam megfutni, ami a 4. helyre volt elég. A versenyre megkaptam a nap legjobb gépét, amivel végül egy 23.684-es időt futottam, ami a nap második leggyorsabb köre volt mindössze 2 ezreddel lemaradva a leggyorsabb körtől. A verseny mégis kaotikusan indult, volt olyan, aki már a rajtnál kiugrott, de ezt a versenybírók nem vették észre hiába, hogy többen is intettük, hogy szabálytalanság történt. Felkerültem a 3. helyre. Itt egy nagyon kemény, szoros csata alakult ki a dobogós helyekért. Az előttem levő hibáját kihasználva a második helyre kerültem, és itt egy – a verseny végéig tartó – csatába kerültem Gulyás Botival, aki csodálatosan védekezett, egyetlen egyszer sem hibázott, így nem tudtam megelőzni.

Gratulálok mindenkinek!

3. helyezett: Fábián Áron

A versenyen az első helyről indultam és az első pár körben sikerült is tartani a helyet, amikor egyszer csak a mögöttem lévő a féktávon lelökött az ívről. Szerencsére csak egy helyet buktam, de egy pár körrel később nem mentem megfelelően ezért lecsúsztam az ívről.

A mögöttem lévők szerencsére jóval rosszabb időt mentek nálam, és meg tudtam tartani a harmadik helyemet.

80+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 80+

1. helyezett: Illés Kristóf

Nem indult túl jól a nap, a szabadedzéseken nem sikerült kiemelkedő időket futnom, de a tempóm egyre javult, bár ehhez valószínűleg a javuló körülmények is hozzájárultak. Az időmérőre egész kellemesen mozgó gépet kaptam, amivel sikerült megszerezni a pole-t is. A 75 kg-os kategóriában elkövetett hibám után a 80-asok között már nem akartam megadni az esélyt a versenytársaimnak, habár egy közepesen muzsikáló gépet sorsoltak csak nekem.

Tisztában voltam vele, hogy egy jó rajt sokat segíthet, ezt sikerült is kiviteleznem, majd pedig az első pár kör alatt egész tisztességes előnyre tettem szert a mögöttem folyó állandó pozícióharcok miatt, így nyugodtabban autózhattam jópár körön keresztül. A verseny második felében aztán rendeződtek a sorok mögöttem, ennek megfelelően fokozatosan közeledtek rám az üldözőim, amiben hathatós segítséget nyújtottak a lekörözöttek, valamint az utolsó pár körre megérkező eső is. Végül sikerült jól beosztanom az előnyömet, így nagy örömömre megszerezhettem első győzelmemet a KARTING365 Kupa keretein belül!

Ezúton is gratulálok a többieknek, a Battaringen találkozunk!

2. helyezett: Friedrich Máté

Az időmérőn szerencsére egy jó gépet kaptam, és sikerült a 3. helyre kvalifikálnom magam. A verseny előtt nem lehetett tudni, hogy lesz-e eső vagy nem, én esőre készültem. Az első körökben folyamatosan támadtam az előttem lévőt, amikor mellette voltam, a mögöttem lévő kipörgette őt, így sikerült megszereznem a második helyet.

A verseny vége felé csöpögni kezdett az eső, ami érdekesebbé tette a futamot. Az első versenyzőt is utolértem, de őt már nem tudtam megelőzni.

Nagyon izgalmas verseny volt, köszönöm a szervezőknek!

3. helyezett: Veres Balázs

Kedves Brendon, Kedves Tamás!

Csak úgy hallkan mondom, én teljesítettem a feladatom… Miszerint, mi hárman kell, hogy a dobogóra álljunk – beszéltük a futam előtt feszülten várakozva. Sajnálom srácok, legyen így legközelebb!

Az ilyen pillanatokért, diskurzusokért, jó hangulatért imádom ezt az amúgy nagyon kemény és sokszor embert próbáló sportot! A Kart Farmi futamon sem volt ez másképpen. 

Egész nap a felhőket lestük, vajon melyik futamot mossa el majd az eső. (Csak ne a miénket!) Jó tempóm volt, nem csak nekem, hanem a fent említett két úriemberen túl még sokan másoknak is, így szoros időmérőre készültem. A nyerőszám: 16! Hát ez kaptam időmérőre. Se nem jó-se nem rossz, középszerű. Hatodik hely. Elégedett voltam.

Furcsa tendencia ezen a pályán, de ha rosszul kvalizom és hátul végzek akkor mindig a dobogóra állhatok. Hogyha meg top 3-ba időmérőzöm, akkor meg tuti, hogy balesetezem és megyek hátra. Ebben a tendenciában bíztam. Bejött! 🙂

Kellett hozzá némi pity-puty elöl, de hajtanom is kellett. Elöl jól mentek, mögöttem is üldöztek szépen. Az utolsó körökre végül megjött az eső is és még a lekörözések is majdnem bekavartak. Szóval izgalmas futam volt, a felhők alatti szürkeségben igen színes versenyt raktunk össze.

Gratulálok az első és második helyezést elért Kristófnak és Máténak, Brendon és Tamás dublőreinek! 🙂

90+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 90+

1. helyezett: Mészáros Brendon

2. helyezett: Mezei Gergő

A szabadedzések alkalmával igyekeztem visszarázódni a gokartozáshoz, ugyanis a tavalyi utolsó forduló óta nem versenyeztem, szépen fokozatosan sikerült is megtalálni a tempót.

Jött az időmérő és egy nagyon jó gépet sorsoltak ki nekem, amivel sikerült a második rajtkockába kvalifikálni magam.

A futamra már teljesen esős volt az időjárás, szerencsémre az előző kategóriában már megtapasztaltam a csúszós pályát, így bizakodva vágtam neki. A rajtnál zökkenőmentesen eljöttünk és az egész futamom arról szólt, hogy az 1. helyen lévő Brendont üldözöm, olyan egy-két másodperces távolságból. Csak hát sajnos nagyon jó tempót ment, így igazi előzési kísérletem sem volt. Az izgalmat a lekörözött versenyzők hozták, szerencsére nem történt komolyabb incidens.

Nagyon örülök a 2. helyezésnek és gratulálok a többi dobogósoknak.

3. helyezett: Koncz Péter

95+ kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | 95+

1. helyezett: Ujváry Ákos

A tavalyi évet követően megfordult a fejemben, hogy más kihívások felé nézek, de idei első versenyem első edzésén már éreztem, hogy jól döntöttem visszatérésemmel. Szuperül szervezett eseményen jó és intelligens pilótákkal mindig jó megmérettetni magam.

Első KARTING365-ös versenyem ezen a pályán volt 2020 végén, hasonló időjárási körülményekkel. Az edzések során stabilan jó tempót tudtam diktálni, majd az időmérőn szoros versenyben, pár tizeddel lemaradva harmadik lettem.

Maga a verseny viszonylag későn indult, kezdett már sötétedni. Ami viszont még érdekesebb volt, elkezdett enyhén, de esni az eső. Nedves, csúszós pályán indult a verseny. Felvezető körökben próbáltam felmérni, hogy az esős ívek mennyire használhatók már és mire elindultuk, bátran választottam őket és gyakorlatilag egyedüliként teljesen más íveken mentem a versenyzők közül. Szuper volt így hajtani, igyekeztem a külső íveket bátran használni és magabiztosan, tapadás határon fékezni előtte, hiszen, ha az nincs meg, könnyű kicsúszni. Lekörözéseknél kellett nagyon óvatosnak lennem, mivel versenyzőtársaim sokszor nem tudták milyen nyomvonalon megyek és a saját íveimre húzódtak le, amikor észrevettek. Összességében a tavalyi Battaringet megelőzve ez volt a legjobban sikerült versenyem, majdnem 13 másodpercces előnyben intettek le, azon a pályán, ahol eddig még a dobogó nem jött össze.

Nagyon hálás vagyok a KARTING365 csapatának, a szervezés hibátlan volt és a versenyző társaimmal is jó volt újra találkozni. Várom a következő versenyt.

2. helyezett: Kalota Zsolt

Az időmérő jól alakult, sikerült megszerezni az első helyet.

Sajnos a versenyre megérkezett az eső. Ez felborított mindent. Szenvedtem a pályán. Visszacsúsztam a 3. helyre, de mivel Gergő szabálytalanul előzött meg, visszakaptam a 2. helyet.

3. helyezett: Mezei Gergő

A szabadedzések rendben lezajlottak, az időmérőn szerintem kihoztam mindent a gokartból, ami a 4. rajthelyre volt elég.

A versenyre megérkezett az eső, a felvezető kör első kanyarjában meg is pördültem, de nem én voltam az egyetlen, úgyhogy a harmadik piros zászló után sikerült csak elindítani a futamot. Az első pár körben nagy volt az adok-kapok, ráadásul a csúszós pályán még kaotikusabbá vált a futam. Sikerült magam felküzdeni másodiknak. Ákos az első helyen elérhetetlen tempót diktált, így kényelmes előnnyel befutottam a 2. helyre. Én buta, volt egy nem túl szép előzésem, amit éreztem, hogy vissza kellett volna adni, de nem tettem és ez által kaptam egy pozíciós büntetést, viszont így is boldog vagyok, hogy ismét a dobogón ünnepelhettem.

Köszönöm a remek szervezést és lebonyolítást a KARTING365 csapatának.

PRO kategória:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | PRO

1. helyezett: Szórád Péter

Hosszú kihagyás után újra KARTING365.

Kíváncsian vártam a Pro kategóriát. Jó sok ismerős név.

Átlagban jól sikerültek a szabadedzések.

Nagyon kíváncsi voltam a 2*1 kör időmérőre. Egyik köröm sem volt tökéletes, így nagyon csodálkoztam a második pozíción. Sajnos a versenyen visszacsúsztam a harmadik helyre, de mérlegelésen az első és a második helyezett elszámolta a súlyát és hátrébb lettek sorolva, így én állhattam fel a dobogó felső fokára.

Köszönöm mindenkinek ezt a jó kis hétvégét!

Gratulálok a szervezőknek (KARTING365) és a versenyzőknek.

2. helyezett: Suller Gábor

Nagyon nagy lelkesedéssel fogadtam, mikor Gábor kitalálta, hogy csinál egy PRO kategóriát, amiben az eddigi bajnokok összemérhetik tudásukat. Nagyon komoly mezőny gyűlt össze, sorra futottuk a gyorsabbnál gyorsabb köröket a szabadedzéseken.

Az időmérőt nagyon koncentráltan sikerült végigcsinálnom, és sikerült mind a két géppel jó kört teljesítenem, ami a 3. helyre volt elég.

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű feladatom a versenyen. Bence gyorsan körbe tudott autózni, ezután a verseny számomra védekezéssel telt. Sikerült megtartanom a 4. helyet, de mivel 2 versenyzőnek nem volt meg a súlya, így az ölembe pottyant a 2. hely.

Gratulálok Balázsnak és Bencének, megérdemelten vehették volna át a nekik járó díjat, de sajnos a szabály az szabály.

Valamint gratulálok minden versenyzőnek, nagyon jó a kezdeményezés, reméljük lesz folytatása.

3. helyezett: Kis Norbert

Korábban felmerült egy ötlet, mi szerint a KARTING365 dicsőségfalán szereplő verszenyőznek lehetne egy külön bajnokságot szervezni. A névsor veretes, már-már az első osztályú mezőnnyel vetekszik, szóval nem is az volt a kérdés, hogy lesz-e versenye a „dicsőségfalasoknak”, hanem hogy mikor. 

Erre végül március 10-én, a Kart Farmon került sor, egy olyan pályán, melyet ezek a versenyzők álmukból felkeltve ismernek. 

A lebonyolítás kissé eltért a szokásos kartingos menetektől, az időmérőre kétszer egy kör állt rendelkezésre, két különböző gokarttal. 

Mint a bérgokartozásban szinte mindig, a szerencsének itt is nagy szerepe volt, az időmérő előtt ugyanis addig-addig tekeregtek a gokartszámok, míg a kilenc – kvalifikáción futó gép közé bekerült egy-két kevésbé kedvelt gép is. 

A PRO versenyzőknek (merthogy ez lett végül a kategória neve) ez nem jelenthet gondot, a mezőny pedig szépen össze is kuszálódott, voltak meglepetések a mezőny elején, közepén, és végén is. 

A 18 versenyző aztán egyben vágott neki a negyedórás csörtének. Én személy szerint a legkevésbé sem ideális hatodik pozícióból. Csömörön olyan a mezőny közepéről rajtolni, mintha a húsdarálót úgy akarnánk lemosni, hogy előtte nem állítottuk le.

A gépet nem szeretném részletezni, amivel mennem kellett a versenyen, az eredmény ennek fényében kifejezetten kecsegetető volt, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért írhattam két év után újra versenybeszámolót, mert az első két helyezett versenyzőt a versenyben előírt súlyuk meglétének hiányában kizárták. 

Az így begyűjtött harmadik hely igazából egy vigaszdíj, a versenyen az én gokartom nem volt jó arra, hogy érdemben ennyit előzzek. 

Két dolog miatt azonban megérte elindulnom ezen a hétvégén: a harmadik szabadedzésen a gokart, amiben ületem az egyik legnagyobb élmény volt, amit pályafutásom során átéltem, az a nyolc perc száguldás teljesen átmosta az agyam, olyan szinten kikapcsolt, amit már rég éltem át. A másik pedig, a versenyen Suller Gabival való csatám volt, melynek végén 0.002 ezred másodperccel ért előbb át a célvonalon, mint én. 

Akkor még nem tudtuk, hogy ez a csata a második helyért megy majd, de végül így lett, egy töredezett paraszthajszál választott el az ezüstéremtől.

Csapatbajnokság:

Kart Farm | KARTING365 Gokart Kupa | csapat

1. helyezett: MB Orange Racing

Változó időjárással kezdtük a napot, szabadedzésen hol esős, hol száraz íveket kellett használni.

Időmérőn rosszul választottuk meg az íveket, és csak utolsó előttiek lettünk.

Az első etapban körülbelül fél kör hátrányba kerültünk az élmezőnyhöz, majd mikor elkezdett száradni a pálya fokozatosan növeltük a tempót, és az etapot már az aktuális 3. helyezett mögött zártuk.

A verseny további részében a jó taktikának és tempónak köszönhetően élre álltunk, és ezt tartottuk is hibamentesen a végéig.

Köszönjük a szervezést!

2. helyezett: Croatians Kart Team

Elég trükkösen telt a szabadedzés, kezdetben száradó pályán, majd hirtelen megint nedves lett. Az időmérőre fordulva még ez az átmeneti állapot volt jellemző, amit tökéletesen sikerült megoldani és ennek köszönhetően a versenyt az első helyről kezdhettük.

A futamon mindegyik etapban jónak éreztük a tempónkat, de az előre törő Orange gyorsabb volt nálunk, így a második helyen sikerült végezni. 

Örülünk ennek az eredménynek, kíváncsian várjuk mire megyünk a többi pályán.

3. helyezett: Rozsda Maris

Nem számoltunk esővel a nap elején, ebből is látszik, hogy a Rozsda Maris még egy alacsony költségvetésű csapat, nem telik eső gumikra, ami meg is látszott az időmérőn és az első fázisában a versenynek. Ahogy a nap sugarai találkoztak a pálya aszfaltjával, annyira jöttek ki az erre a hétvégére bevetett új lágy keverékű abroncsaink, amit erre az évre kell beosztanunk. Végül sikerült a dobogóig feljönni a hajrában! 

Battára új padlólemez fejlesztéssel készülünk, nagyon jók a szimulátorban elért adatok, alig várjuk, hogy élesben teszteljük!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője